28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

gamescom 2016

Augusztus végén rajtol a Battlefield 1 bétája

A gamescomon jelentették be a teszt pontos dátumát.

Írta: GeryG

Nekünk már volt szerencsénk két ízben is kipróbálni a Battlefield 1-et az idei gamescomon, de nem is olyan sokára ezt ti is megtehetitek. Az EA bejelentette, hogy a játék nyílt bétája augusztus 31-én fog elrajtolni PC-n, PlayStation 4-en és Xbox One-on egyaránt. A bétában várhatóan nagyjából az a tartalom lesz, amit a gamescomon is kipróbálhattunk, vagyis egy sivatagos pálya vélhetően két játékmódban (Conquest és Rush). A gamescomon több érdekes újdonságot is lelepleztek, így a páncélvonatot és a léghajót, a lovas harcosokat és a három elit osztályt. Utóbbiak között a lángszóróst, a tokától bokáig vastag páncélt viselő gépágyúst és a tankelhárítót, aki messziről teszi ártalmatlanná a harctér új bestiáit.
A bétában való részvételhez mindössze a Battlefield Insider oldalra kell ellátogatni és ott regisztrálni.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!