A gamescom után a PlayStation Experience-en is jelen volt a Grey Box stúdió űrhajós játéka, a Dreadnought. Az ingyenes taktikai-stratégiai akciójáték készülget már egy ideje, de eddig csak a PC-s változatot leplezték le a készítők. A hétvégi rendezvény alkalmából új előzetest is kapott, emellett kiderült, hogy PlayStation 4-re is meg fog jelenni – de az eredeti tervekkel szemben csak valamikor jövőre. Az új trailer látványos csatákat mutat be hol a világűrben, hol idegen bolygók felett lebegve. A fejlesztők ígérete szerint ötvennél is több különböző űrhajó közül válogathatunk majd, amelyeket öt osztályba soroltak: heavy, assault, sniper, support és scout. Pont, mint egy multiplayer FPS-ben. Ugyanígy a felszereltségüket és a kinézetüket is alakíthatjuk, variálhatjuk majd.
A Dreadnought tehát csak valamikor 2017-ben érkezhet meg PC-re és PlayStation 4-re, de a hivatalos oldalon már lehet regisztrálni, hogy esélyünk legyen részt venni a jövő évi zárt bétán. Blade kollégánknak még a gamescomon volt lehetősége kipróbálni a játékot, tapasztalatait itt írta meg.
Dreadnought trailer a PlayStation Experience-ről
Az űrhajós játék csak jövőre jelenhet meg, de PC mellett PS4-re is jön.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
ivanova36 2016.12.05. 15:09 [1321]
Jelenleg bétában van a dolog és közel sem olyan rózsás mint hirdetik a készítők.
"A fejlesztők ígérete szerint ötvennél is több különböző űrhajó közül válogathatunk majd, amelyeket öt osztályba soroltak: heavy, assault, sniper, support és scout. Pont, mint egy multiplayer FPS-ben. Ugyanígy a felszereltségüket és a kinézetüket is alakíthatjuk, variálhatjuk majd."
Lássuk, 50 hajó az valójában 25 kb és azok variánsai, pl itt ott rákerült egy egy páncéldarab, kis kiszögellés és hasonlók. Közel sem 50 egyedi hajó.
osztályok jelenleg: corvett, destroyer, artillery, tactical cruiser, dreadnought. Ezek közül jelenleg T1-3ban a Corvettek darálnak, mivel a felderítésnek nincs sok szerepe a játékban, nagyjából 7-8 km-ről lehet látni az ellenfelet és a fegyverek is ekkora távolságokban üzemelnek, így felderítésnek nincs haszna. Plusz inkább flank lenne a legmegfelelőbb rá, semmint scout. Tacticalk Cruiser a support, arty a snper, assault talán a destroyer és drenya a heavy.
Bétában lehet jó meccseket menni, ha behív. Hétvégén 10-28 perces várakozási idők voltak. ezek után egy full kezdő csapatot berak egy full T2-es kifejlesztett hajókkal rendelkező playerek ellen. Esélytelenek. És ez nem jó kezdő hangulat. Még akkor sem ha majd egyszer te is leszel fullos T2, addig többnyire bukták lesznek.
A hajók osztályonként is 3 besorolást kaptak, könnyű, közepes, nehéz, plusz azok is be vannak sorolva 3 cég alá, így teljes a káosz.
pl ha heavy tactical cruisert akarsz akkor kezded a megfelelő céggel, melynek a t4es szintjén ott csücsül ez a hajóosztály, de addig végig kell menned az előtte lévő destryoyer-drenya párosokon és le T4-ig , ami nem két nap lesz, hanem masszív 2-3 hétnyi grindelés, és nem csak az Xp a gond, hanem a zseton is. Max hajószint az meg T5 jelenleg.
Jó meccsek általában akkor szoktak lenni, ha nincs corvett egyik oldalon sem. Akkor beindulnak a taktikázások, egymás megkerülése, koncentrált tűz az artykra, tac cruiserek vadászása, drenyák és destroyerek beugrása az ellen tömegébe és hajrá...egészet sajnos a corvettek elleni tehetetlenség tönkreteszi. T3-ig nem tudsz mit tenni ellenük, nincs konzol, vagy olyan fegyver ami utoléri őket és hatékonyan leamortizálja. Utána jön be a vonósugár, de abból is könnyen megszöknek, de amíg benne vannak, leszedhetőek. Egyedüli lehetőség ellenük ha tömegben maradunk és közelre hatásos autogunok egyszerre sebzik folyamatosan. Corvettek gyakorlatilag egy ráfordulással kiszednek bárkit aki nem drenyában van. De még azt is ha nincs full hp-n mikor a corvett ráfordul.
A grafika szép, fizika rendben van, fegyverek nagyjából stimmelhetnek is, hajók mozgása és részletessége is jó, csak az a fránya MM és Corvett osztály.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Őrület, mekkora nosztalgia van a Heroes of Might & Magic: Olden Era legújabb játékmenet-bemutatójában!
- 2. Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel
- 3. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 4. Életjelet adott magáról a Creative Assembly milliók által várt új sci-fi horrorja, az Alien: Isolation 2
- 5. Aether & Iron teszt - Egy igazi rejtett gyöngyszem, amely akár az év szerepjátéka címre is pályázhat majd
Legfrissebb fórumtémák
- 23:40
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1518]
- 19:53
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1586]
- 19:30
- Videók - bármiről [11726]
- 18:35
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [4]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]
- 22:09
- GG - GameGuess játék [969]
- 20:19
- Helyzetjelentés [157604]
- 14:47
- :::Music Club::: |House,Trance,Techno| [9512]
- 23:11
- A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor [hozzászólások] [3]