28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Enlisted bejelentés

Világháborús FPS készül a Gaijin Entertainment gondozásában.

Írta: GeryG

A Gaijin Entertainment az utóbbi éveket kifejezetten a War Thunder fejlesztésével és bővítésével töltötte, de nem ez az egyetlen projekt az orosz kiadó háza táján. Legújabb bejelentésükből kiderül, hogy felkarolták a Darkflow Software csapatát, hogy támogassák a stúdió új projektjét. Az Enlisted egy második világháborúban játszódó FPS lesz, amely az ígéretek szerint a legnagyobb csatákat dolgozza majd fel. Két kampányt harcolhatunk végig: a Battle of Moscow és a Battle of Normandy hadjáratokat. Mindegyik küldetés a harcok más-más részét mutatja be, de lesznek történelmi ütközetek is, amelyek során hatalmas létszámú seregek csapnak össze. A harctéren száz katona esik majd egymásnak, akik fegyvereikkel letarolják a tájat. A látványért a Gaijin Entertainment saját grafikus motorja, a Dagor Engine felel majd, ez teljesít a War Thunder alatt is.
A kiadó már most arra buzdítja a játékosokat, hogy a hivatalos oldalon fizessenek be egyik vagy másik, de akár mindkét kampányra, valamint vásárolják meg a különféle fegyvercsomagokat is. Ezzel biztosíthatják a helyüket a 2017 második felében rajtoló zárt bétán is. De nem csak ezért fontos, hogy minél többen megelőlegezzék a bizalmat a játéknak, hanem a további fejlesztések és bővítések miatt is. A készítők ugyanis csak akkor látnak hozzá egy harmadik, várhatóan Afrikában játszódó kampány elkészítéséhez, amikor az eladások elérik a 250 000 dollárt. Ha pedig az 1 000 000 dollár is összegyűlik, jöhetnek a konzolos változatok.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Enlisted
  • Enlisted
  • Enlisted
  • Enlisted
  • Enlisted
  • Enlisted
GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!