Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Játék

Prey (2017) Prey (2017)

Ismerkedj meg a Prey néhány lényével!

A mimic, a phantom és a telepath is veszedelmes ellenfél lesz.

2017.03.17. 14:50 | szerző: GeryG | kategória: Játék

Ha minden a tervek szerint alakul, akkor májusban térhet vissza a Prey széria, amely valójában mindössze egyetlen epizódot ért meg mostanáig. Az eredeti Prey 2006-ban jelent meg és bár egész érdekes ötleteket vonultatott fel, igazán nagy sikert nem tudott aratni. Ami már csak azért is szomorú, mert hosszú évekig várták a játékosok, hogy elkészüljön. Lényegében ez volt a harmadik örök ígéret a Duke Nukem Forever és a S.T.A.L.K.E.R. mellett. A Prey 2-ről először 2008-ban hallhattunk és hányattatott története végül 2014-ben ért véget, amikor hivatalossá vált, hogy az egészet kivágták a kukába. Ez talán nem is akkor baj, hiszen így születhetett meg egy egészen új koncepció, amelynek premierje immár elérhető közelségbe került. Az új Prey nem sokat hagyott meg az eredeti ötletből, helyette egy új történetbe kezd, amely egy földönkívüli faj, a typhon és az emberiség nem túl szerencsés találkozását meséli el.
A Prey a minap új előzetest kapott, amelyben az idegen faj néhány képviselőjét mutatják be közelebbről. Először a csupa láb mimic kerül górcső alá, amely bár önmagában túl nagy fenyegetést nem jelent, ám képes szó szerint bármilyen alakot felvenni, így akár egy fogkefe is lehet, vagyis sosem tudjuk, mikor mi ugrik majd a nyakunkba. Nála jóval veszélyesebb lesz a phantom, amely valójában az idegen faj és az ember egyfajta kereszteződése. Közelharcban esélytelenek vagyunk vele szemben, de távolról is veszedelmes köszönhetően telekinetikus képességeinek. A telepath azonban talán még nála is veszélyesebb. Ez ugyanis képes uralma alá hajtani a gyengébb akaraterejű lényeket. A Prey május 5-én jelenhet meg PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra. ■

Prey (2017)
További hírekért és cikkekért ugorj a játék adatlapjára:
Prey (2017)

hozzászólások (0)

ajánlott olvasnivaló
A GoG-on is megvásárolható a Quern - Undying Thoughts A GoG-on is megvásárolható a Quern - Undying Thoughts
A Clan of the Raven a Northgard első új népe A Clan of the Raven a Northgard első új népe
11 tény a Beat Copról 11 tény a Beat Copról