28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Frissült az Endless Space 2 korai változata

Többek közt új civilizáció, a Riftborn is debütált.

Írta: GeryG

Tavaly októberben érkezett meg a Steamre az Endless Space 2 korai változata. Az Amplitude Studios 4X űrstratégiája a napokban kapta meg legújabb frissítését, amelyben sok érdekes újítás kapott helyet. A legfontosabbak közé tartozik az új civilizáció, a Riftborn megjelenése, akik egyedülálló módon képesek manipulálni az idő folyását. Mellettük két kisebb nép, a Bhagaba és a Niris is megérkezett. Szintén említésre méltó újítás a nyolcfős mulitplayer játékmód is. Ezek mellett is sok érdekes újdonsággal bővült a játék. Ilyenek az egyes küldetéssorozatok folytatásai, de új küldetések is érkeztek, valamint szinte a teljes oktatómód bekerült végre a játékba. Rengeteg apróbb változtatást hajtottak végre a mesterséges intelligencián, az egyes népeken, a harcokon és a politika működésén is. Ezekről bővebben a Steamen olvashattok. A készítők továbbá felhívták minden játékos figyelmét, hogy a frissítés telepítése után a korábban elkezdett játékok sajnos már nem tölthetőek vissza, így aki azokat szeretné folytatni, annak egy korábbi verziót kell használnia.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Endless Space 2

Platform:

Fejlesztő: Amplitude Studios

Kiadó: Amplitude Studios

Forgalmazó: Cenega

Megjelenés: 2017. május 19.

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!