A Bohemia Interactive neve mára megváltoztathatatlanul összeforrt a katonai szimulátorokkal. A cseh stúdiót még az előző évezredben alapították, első sikereit pedig az Operation Flashpoint szériával érte el. Ebből nőtte ki magát 2007-ben az ARMA, amely önálló sorozatként eddig három számozott epizódot ért meg, ezekhez pedig több kiegészítő is készült. A két sorozat együtt összesen tizenhat éves múltra tekint vissza, hiszen az Operation Flashpoint: Cold War Crisis 2001. június 22-én jelent meg. A stúdió szerette volna méltó módon megünnepelni a születésnapot, ezért készítettek egy ingyenes DLC-t az Arma 3-hoz. A Malden DLC-ben egy 62 km2-es szigettel bővül a játék, amely a veterán rajongóknak ismerős lehet. Ezt a helyszínt ugyanis már az első Operation Flashpoint játékban is bejárhattuk. A szigeten tizenöt település, egy reptér, több bunker, egy rádióállomás, egy farm és szőlőskert is található. Minden helység és tájegység neve ugyanaz, mint az eredeti szigeten volt. A frissítéssel új épületek is érkeztek a pályaszerkesztőhöz, valamint két multiplayer küldetés (Escape from Malden és Escape from Tanoa) is elérhetővé vált.
Az Arma 3 a nyári akció részeként július 5-ig 66%-os kedvezménnyel vásárolható meg a Steamen.