28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

RollerCoaster Tycoon Classic PC-re is

iOS-en és Androidon népszerű az egykoron szebb napokat megért széria első részeinek felújított kiadása, de PC-n is elég lehet a nosztalgia?

Írta: GeryG

Volt idő, amikor a vidámpark-menedzselés egyet jelentett a Chris Sawyer által megálmodott Rollercoaster Tycoon játékokkal. Ám ez az idő nagyon-nagyon régen volt. A sorozat mostanra olyan mélyre süllyedt, hogy talán jobban járt volna, ha valahol a harmadik rész környékén megszűnik létezni. Manapság a Planet Coaster a király, nem véletlenül. Érdekes volt látni tavaly, hogy szinte napra pontosan egyszerre jelent meg a két játék, az említett Planet Coaster és a Rollercoaster Tycoon World. És míg előbbi máig hatalmas népszerűségnek örvend, addig utóbbival kb. nem játszik a kutya sem.

Nos, az Atari az Ataribox fejlesztése mellett azért nem mondott le a videojáték-kiadásról sem. Tavaly dobták piacra a Rollercoaster Tycoon Classic című alkotásukat, amely kizárólag iOS-re és Androidra jelent meg. Ez a sorozat első két részének látványvilágát és kombinált játékmenetét kínálta, amellyel sikerült is célba találniuk. Mind az App Store-ban, mind a Google Play áruházban jó osztályzatokat kapott a játék. A napokban pedig megérkezett a Steamre is, vagyis aki a régi élményre vágyik, most nosztalgiázhat egy kicsit.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Rollercoaster Tycoon Classic
  • Rollercoaster Tycoon Classic
  • Rollercoaster Tycoon Classic
  • Rollercoaster Tycoon Classic
  • Rollercoaster Tycoon Classic
  • Rollercoaster Tycoon Classic

Rollercoaster Tycoon Classic

Platform:

Fejlesztő: Origin8

Kiadó: Atari

Megjelenés:
2017. szeptember 28. PC
n/a: iOS, Android

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!