Világunkat hatalmas árvíz pusztította el, az egykori kontinensek helyett már csak apró szigeteken élnek az emberek. E szigetek közt a hajózás lenne a legkézenfekvőbb közlekedési forma, ám a vizeket egy őszi gonosz szörny uralja. Így nem marad más, mint a repülés, ám ezt csak a legvakmerőbben vállalják be.
Mi is egy ilyen vakmerő pilótát alakíthatunk a dán Mighty Moth stúdió új játékában, az Above-ban. Ennek érdekessége, hogy törékeny repülőnket izometrikus nézetben irányíthatjuk majd. Küldetésből lesz rengeteg az egyszerű „vidd el a szállítmányt A-ból B-be” jellegűtől a kalózokkal való csatározásig bezárólag. Persze néha a természet is ellenünk fordul majd, hiszen a legnagyobb viharokban is fel kell majd szállnunk, és gyakran gombostűfejnyi szigeteken kell landolnunk.
Az Above PC-re és konzolokra készül, de egyelőre csak annyit tudni, hogy leghamarabb is csak 2019 elején érkezhet meg.





