Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Játék

80 millió felett a Gran Turismo franchise

80 millió felett a Gran Turismo franchise

Húsz évvel ezelőtt indult útjára az egyik leghíresebb szimulátor-sorozat, amely máig töretlen népszerűségnek örvend.

2018.05.14. 12:33 | szerző: GeryG | kategória: Játék

A Polyphony Digital stúdió neve mára egybeforrt a Gran Turismo szériával, pedig a stúdió ezt megelőzően is készített (még Polys Entertainment néven) autós játékot, illetve a sorozat mellett is készült egy másik alkotásuk. De kétségtelen, hogy mindenki a PlayStation konzolok exkluzív autóversenyes szériájával köti össze Kazunori Yamauchit és csapatát.

A Gran Turismo sorozat még az előző évezredben, 1998-ban indult világhódító útjára, hogy máig hat számozott epizódot és megannyi prológust és mellékágat érjen meg. Az aktuális konzolon, a PlayStation 4-en a Gran Turismo Sporttal debütáltak, és tették ezt egész szép sikerrel. A Sony nemrégiben tartott egy kis számvetést, amely alapján örömmel jelenthették be, hogy a Gran Turismo sorozat húsz év alatt elérte, és már át is lépte a 80 milliós eladási számot.

„Nem gondoltam volna, hogy több mint 80,4 millió példányt sikerül eladnunk a franchise 20 éves fennállása során. Nagyon boldoggá tesz, ha rágondolok, hogy mennyi örömteli időt töltöttek a rajongók a Gran Turismo játékokkal. Ezúton szeretném kifejezni a köszönetemet és elismerésemet a játékos közösségnek, valamint a közeli barátainknak és támogatóinknak az autóiparban. Továbbra is azon dolgozunk, hogy a lehető legélethűbben ábrázoljuk a versenyautókat és a pályákat, valamint elhozzuk játékosaink otthonába az autóversenyzés élményét a következő években is.” – nyilatkozta Kazunori Yamauchi az eredmények kapcsán.

A Polyphony Digital most egy különleges Grand Turismo World Tour eseményt szervez a Nürburgring 24 órás versenyen, amelyet a híres 20 kilométeres Nordschleiffe pályán rendeznek meg a németországi Nürnburgban. Harminc versenyzőt hívtak meg Európa legjobbjai közül, hogy több versenyen is részt vegyenek a Nations Cup és a Manufacturer Cup keretein belül (két megmérettetés, amelyek a FIA Gran Turismo Championships futamait alkotják).

A bajnokságok legkorábban június 1-jén kezdődnek, amelyekben a versenyzők heti rendszerességgel vesznek részt. A futamok végeredményei alapján kialakul a havi ‘szezon’ mezőnye. Az öt hónapon át tartó versenysorozat legjobb pilótái részt vehetnek az élő regionális döntőn Európában, Ázsiában, valamint Észak- és Dél-Amerikában, majd a három győztes a World Final versenyen mérheti össze tudását. A FIA Gran Turismo Championships bajnokai decemberben vehetik át díjaikat Szentpéterváron, a FIA Awards gálavacsoráján. A versenyeket a YouTube-on és a Twitchen is figyelemmel lehet majd kísérni. ■

hozzászólások (0)

ajánlott olvasnivaló