Az idei tavasz egyik utolsó nagy megjelenése vagy épp az idei nyár egyik első nagy premierje lehet a Detroit: Become Human. A Quantic Dream évek óta készülő kalandjátéka napokon belül megérkezik, ebből az apropóból ma fellőtték a világhálóra az ilyenkor szokásos launch trailert.
A játék a közeli jövőben, 2038-ban játszódik Detroitban, amely hosszú évtizedek után ismét az ipar egyik fellegvára lett. Köszönhető ez az emberekre megszólalásig hasonlító androidok elterjedésének, akik ebben a városban vannak a legtöbben. A történet három androidról szól, akik más és más környezetben „élnek”. Ahogy azt a stúdiótól már megszokhattuk, ezúttal is egy videojátékba oltott érzelmi hullámvasútnak nézhetünk elébe, amely emellett érdekes társadalmi kérdéseket is boncolgat.
A Detroit: Become Human május 25-én fog megjelenni kizárólag PlayStation 4-re.
