Szeptemberben jelent meg a Destiny 2: Forsaken, a Bungie akció-szerepjátékának kiegészítője. A fejlesztők persze nem pihennek, javában dolgoznak a további bővítéseken és frissítéseken. Ezek egy része fizetős kiegészítők formájában fog megjelenni, amelyhez a már most megvásárolható Annula Pass jelenti majd a hozzáférést. Ez összesen három nagy bővítést foglal magába, amelyek 2019 augusztusáig bezárólag érkeznek meg, várhatóan minden évszakban egy.
Az első a Black Armory, amely tegnap rajtolt el minden platformon. Az első hét folyamán egy új kooperatív lehetőség (Volundr Forge) nyílik meg a játékosok előtt, akik így új fegyvereket készíthetnek maguknak. Ugyanezen időn belül egy új raid is elérhető. A Black Armory egészen 2019. március 4-ig lesz elérhető, addig viszont olyan élő események fogják színesíteni, mint a The Dawning vagy a Crimson Days.
A tavaszi bővítés a Joker's Wild lesz, míg a nyári a Penumbra címet kapta.