Bár már tavaly óta lehet tudni, hogy a Gato Studio boszorkánykonyhájában készül a The Waylanders, a játék csak az idei gamescomon mutatta meg magát először. Most is csak egy cinematic trailert kaptunk, némi információ kíséretében. A The Waylanders egy olyan fantasy szerepjáték lesz, amelynek világát a kelta mitológia ihlette, míg játékmenetének megalkotásakor más sikerjátékokból (Baldur’s Gate, Dragon Age: Origins) igyekeznek ötleteket meríteni.
A történet egy csapat időutazó kalandorról szól, akik a kelták ideje és a sötét középkor között ingáznak. Ez természetesen maga után vonja, hogy a döntéseink a szokásosnál is komolyabb következményekkel járhatnak, hiszen ha a múltban valamit megváltoztattunk, akkor annak a későbbi időkben is érezhető hatásai lesznek
Szerepjáték lévén most is lesznek társaink, akikkel hosszasan el is beszélgethetünk majd. Illetve karakterünket hat fő- és harminc alosztályból választhatjuk ki, fajokból pedig öt lesz a játékban, ezek mind a kelta mitológián alapulnak. Hősünket természetesen a legapróbb részletekig magunk alkothatjuk meg.
A The Waylanders fejlesztésénél igazi veteránok is közreműködnek, hiszen a forgatókönyv utolsó simításait Chris Avellone és Emily Grace Buck végzi el. A zenéket pedig Inon Zur jegyzi, aki korábban a Dragon Age: Origins, a Soulcalibur V és a Dragon’s Dogma muzsikájáért is felelt.
A The Waylanders valamikor 2020-ban fog megjelenni kizárólag PC-re.

















