28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Ms. Marvel is szerepel a Marvel’s Avengersben

Kamala Khant dolga lesz újra összehozni a Bosszúállókat.

Írta: GeryG

Ms. Marvel annak ellenére nem tartozik a leghíresebb Marvel-hősök táborába, hogy valójában az egyik legerősebb ebben az univerzumban. Ez persze a következő években sokat változhat, köszönhetően a Marvel moziverzumnak. Illetve hozzátehet majd ehhez a jövőre megjelenő Marvel’s Avengers játék is, mivel kiderült, hogy ebben is szerepelni fog.

Méghozzá a Kamala Khan féle Ms. Marvel, vagyis nem az, akivel a mozikban találkozhattunk. A játékban őt irányítva megismerhetjük majd szupererejének történetét. Először a Bosszúállók új főhadiszállásának bemutatóján találkozhatunk az akkor még tini lánnyal. Ám, mint tudjuk, ez a bemutató súlyos katasztrófába torkollik, amiért később a hősöket hibáztatják, ők pedig végül feloszlatják a Bosszúállókat. Eltelik röpke öt év, a világ pedig romokban hever. Kamala – aki eddigre természetfeletti erők elég komoly arzenálját halmozta fel magában – elhatározza, hogy felkutatja a hősöket, és újra összehozza a Bosszúállók csapatát.

A Marvel’s Avengers a tervek szerint 2020. május 15-én fog megjelenni PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra, valamint Stadiára.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Marvel's Avengers

Platform:

Fejlesztő: Crystal Dynamics

Kiadó: Square Enix

Forgalmazó: Cenega Hungary

Megjelenés:
2020. szeptember 4. PC, PS4, X1
2021. március 18. PS5, XSX

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!