Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Játék

Warcraft III: Reforged

A Blizzard visszafizeti a Warcraft III: Reforged árát

Hatalmas a népharag a játék miatt, amely messze nem azt nyújtja, amit az eredetije megérdemelne.

2020.02.04. 15:25 | szerző: GeryG | kategória: Játék

Néhány nappal ezelőtt jelent meg a Warcraft III: Reforged, a Blizzard máig legnépszerűbb stratégiai játékának felújított kiadása. Egy ilyen projekt és egy ilyen múltú stúdió esetében az ember azt gondolná, hogy csak jó sülhet ki belőle, ehhez képest épp az ellenkezője történt.

A megjelenés után ugyanis elárasztották az internetet a rajongói panaszok, miszerint a játék egyszerűen borzalmas. A grafika alig-alig lett szebb (sőt, egyes vélemények szerint egyenesen csúnyább lett), tartalom terén sokkal karcsúbb a kínálat, a játék nem támogatja a rajongók által egykor készített tartalmakat (ezt mondjuk, meg lehet érteni), illetve a korábban bemutatott átvezető videók sem úgy néznek ki, mint a traileren.

Főleg utóbbival sikerült kiverni a biztosítékot a rajongóknál, pedig a Blizzard már tavaly előre jelezte, hogy menet közben sokat változott a projekt koncepciója. Vagyis már akkor szóltak, hogy bár a 2018-as BlizzConon bemutatott videók nagyon szépek voltak, a játékba végül nem azok fognak bekerülni. Ezzel még meg is lehetett volna barátkozni, csakhogy ugyanezekkel a képekkel reklámozták egészen a premierig a játékot, ami így nem kicsit összezavarta a rajongókat.

A Blizzard végül csak belátta, hogy valami nagyon félrement a Warcraft III: Reforged kapcsán, ezért a minap bejelentette, hogy minden olyan játékos számára, aki kéri, visszafizetik a játék árát. Emellett megjegyezték, hogy azért döntöttek az átvezető videók „visszabutítása” mellett, mert nem akartak túlságosan is elrugaszkodni az eredeti játék hangulatától… A teljes közleményt itt olvashatjátok. ■

Warcraft III: Reforged
További hírekért és cikkekért ugorj a játék adatlapjára:
Warcraft III: Reforged

hozzászólások (0)

ajánlott olvasnivaló