Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Játék

Yakuza: Like a Dragon

Az Xbox Series X egyik nyitócíme lesz a Yakuza: Like a Dragon

Az Inside Xbox során leplezték le a népszerű sorozat következő részét.

2020.05.14. 15:00 | szerző: GeryG | kategória: Játék

A SEGA az Inside Xbox során mutatta be a Yakuza: Like a Dragont, amely az utóbbi években a Távol-Kelet után már Európában is egyre népszerűbb Yakuza széria következő része lesz.

A történet főhőse ezúttal Ichiban Kasuga lesz, aki egy kisebb jakuza család alacsony beosztású tagja. A család feje, Masumi Arakawa – aki egyben Ichiban apafigurája is – elkövetett egy bűnt, amit azonban hősünk vállal magára, hogy megvédje a családot. Börtönbe kerül, ahol ki is várja a szabadulást.

Ám ekkor egy számára teljesen ismeretlen világba tér vissza, ahol egykori klánját felszámolták, a megmaradt néhány tagra pedig szabályszerűen vadásznak a város utcáin. Ráadásul mindezért a jelek szerint az általa védett Masumi a felelős. Kezdődhet hát a bosszú, de legalábbis az igazság kiderítése.

A fejlesztők ígérete szerint egészen újszerű szerepjátékos vonalat vezetnek majd be. Mivel hősünk maga is nagy RPG-rajongó, a harcok során a harcteret is egyfajta játéktérként fogja fel. Emellett a karakterfejlődés is elég szerteágazó lesz, hiszen nem kevesebb mint 19 kaszton belül lehet majd szinteket lépni a testőrtől a zenészig. Persze a játékból a franchise-ra jellemző minijátékok és gyakran egészen eszement mellékküldetések sem hiányoznak majd.

A Yakuza: Like a Dragon PC-re, PlayStation 4-re és 5-re, valamint Xbox One-ra és Xbox Series X-re fog megjelenni még idén valamikor. Mivel az Xbox Series X egyik nyitócímének szánják, ezért valószínűleg az új konzol premierjével egyszerre érkezik meg a többi platformra is. Érdekesség, hogy már támogatni fogja a Smart Delivery funkciót is, vagyis elég csak Xbox One-ra vagy Xbox Series X-re megvásárolni a játékot, az a másik platformon is automatikusan elérhető lesz. Ugyanígy a cross save funkció is működni fog. ■

hozzászólások (0)

ajánlott olvasnivaló