25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Bemutatkozott az NBA 2K21

A sorozat idei része már a következő konzolgenerációra is elkészül.

Írta: GeryG

A 2K Sports az elsők között jelentette be, hogy népszerű sorozat a következő konzolgenerációra is elkészül. Egészen pontosan az NBA 2K21-ről van szó, amely menetrend szerint valamikor ősszel fog megjelenni. Ám mivel a PlayStation 5 és az Xbox Series X is csak az év vége felé debütálhat, az ezekre érkező változatok is valamikor később landolhatnak majd a boltok polcain.

A fejlesztők az NBA 2K21-t már az alapoktól úgy építik fel, hogy maximálisan kihasználja a PS5-ben rejlő extra erőt és az új funkciókat. Ennek megfelelően nem csak a grafika emelkedik új szintre (bár ezzel eddig sem volt gond), de a töltési idők az ígéretek szerint szinte észrevehetetlenek lesznek. Emellett a sorozat történetének legnagyobb zenei repertoárjára is lehet készülni, de új márkák, közösségi események és játékmódok is kerülnek a játékba.

Az NBA 2K21 a hírek szerint PlayStation 4-re és Xbox One-ra már szeptemberben meg fog jelenni. Hogy a PC-s és Nintendo Switch változatok is ekkor jelennek-e meg, azt még nem tudni, de az biztos, hogy PlayStation 5-re és Xbox Series X-re csak az év vége felé várható.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

NBA 2K21

Platform:

Fejlesztő: Visual Concepts

Kiadó: 2K Sports

Megjelenés:
2020. szeptember 4. PC, PS4, X1, Switch
2020. november 10. XSX
2020. november 19. PS5

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Lassan 15 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!