26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Megjelent PC-re és PS5-re a Nioh 2, hatalmas az érdeklődés

A Steamen háromszor akkora nyitányt produkált a játék, mint elődje, de akadnak negatív hangok is.

Írta: GeryG 1 hozzászólás

PlayStation 4-re már közel egy éve, 2020 márciusában megjelent Team Ninja akciószerepjátéka, a Nioh 2. Szép sikert is aratott a Sony konzolján, az elmúlt egy évben pedig több DLC is készült hozzá.

A fejlesztők tavaly novemberben jelentette be, hogy gyűjtői kiadás formájában idén PC-re is meg fog jelenni a játék – erre a mögöttünk hagyott hét végén sor is került végre. A Nioh 2 – The Complete Edition menetrend szerint meg is érkezett a Steamre, ahol meglehetősen erős rajtot vett.

Cikkajánló
Nioh 2 teszt – Visszatértünk a démonokkal teli Japánba

Nioh 2 teszt – Visszatértünk a démonokkal teli Japánba

A Team Ninja csapata még mindig mesterien ért a Souls-formulához.

A statisztikák szerint ugyanis a játék a rajt után máris háromszor több embert csigázott fel, mint 2017-es elődje. Ugyanakkor a Tecmo játékai PC-n általában nem szoktak túl erősen szerepelni és a negatív hangok most is hamar előkerültek.

Ahogy eltelt néhány nap, egyre több olyan negatív felhasználói értékelés érkezett a Nioh 2-re, amelyek kifejezetten a játék teljesítményét kritizálták. Sokan panaszkodnak a játék optimalizációs problémáira, miszerint egyszerűen nem fut stabilan, bizonyos effektek esetén a földbe áll az FPS-szám. A legtöbben azt javasolják, hogy a grafikai beállításokat – legalább az érintett effektek esetén – vegyük a legalacsonyabbra, de nyilvánvalóan ez csak egy átmeneti megoldás lehet. Emellett sokan számolnak be input-problémákról is. Bár a fejlesztők a PC-s változat esetében a 120 fps sebesség és az ultraszéles monitorok támogatása mellett a kezelőfelület és az irányítás átalakítását is ígérték, a jelek szerint egyelőre a billentyűzet és egér párosa nem működik kifogástalanul.

Ezzel együtt a Nioh 2 közel 3,5 ezer szavazat alapján jelenleg 72%-os tetszési indexet tudhat magáénak a Steamen, ami ha nem is kimondottan erős, de rossznak sem mondható. Akik panaszkodnak is a technikai problémák miatt, azok is elismerik, hogy ezeket leszámítva a játék egyáltalán nem rossz, sőt.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Nioh 2

Platform:

Fejlesztő: Team Ninja

Kiadó: Sony, Koei Tecmo Games

Megjelenés:
2020. március 13. PS4
2021. február 5. PC

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Shadowguard
Shadowguard [4425]
35 órám van eddig a játékban, eddig egyetlen dolognál volt gond a teljesítménynél. A Kamaitachi-t szűk térben használva tényleg érezhetően bezuhan az FPS, de nyílt tereken ezzel sincs probléma. És tegnap direkt rápróbáltam erre más képességekkel is, ugyanazon a helyen, de csak ennél szakadt be.
Ettől eltekintve a játék teljesen stabil, a billentyűzet+egérrel sem vettem észre semmi gondot. Nem mondom, praktikusabb lenne, ha nem a kontroller gombjaira hivatkozna a játék a menükben, de úgyis észben kell tartani a különböző parancsokat, szóval mindegy is.
Aztán persze lehet csak én vagyok szerencsés :)
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (1 db)