
A Blizzard Entertainment neve azzal került a napokban a hírekbe, hogy a Microsoft egy 68,7 milliárd dolláros üzlet keretében felvásárolja anyavállalatát, az Activision Blizzardot. Most azonban saját jogukon is írhatunk a WarCraft, Diablo, StarCraft és Overwatch franchise-okat jegyző kaliforniai cégről, ugyanis egy vadonatúj játékot is bejelentettek.
Igaz, a szó hagyományos értelmében vett bejelentésről nem is igazán beszélhetünk, ugyanis nem egy rendes sajtóközlemény érkezett, és még csak a játék címe se derült ki, nemhogy további részletek. Ehelyett inkább egy álláshirdetést helyeztek el a cég weboldalán, mely szerint a Blizzard új kalandra készül, egy vadonatúj univerzumba, amelyben egy PC-s és konzolos túlélőjátékon dolgoznak.

A Microsoft felvásárolná az Activision Blizzardot
21 billió forintot adna az amerikai vállalat az óriáskiadóért.
Egyelőre tehát ennyit tudni az új Blizzard-projektről. Mint a céget vezető Mike Ybarra Twitteren írta, már több órát játszott az új programmal, ami azt jelentheti, hogy már előrehaladt állapotban tart a fejlesztés. Azonban még számos pozícióra várnak új munkatársakat: pályatervezőket, tapasztalt programozókat, valamint különböző posztokra a művészeti részlegbe új embereket.