26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Üzleti

A Microsoft felvásárolná az Activision Blizzardot

21 billió forintot adna az amerikai vállalat az óriáskiadóért.

Írta: Dino

A Microsoft felvásárolná az Activision Blizzardot

Az elmúlt években folyamatosan bővítette gamer üzletágát a Microsoft. Egymás után gyűjtötte be a kisebb-nagyobb fejlesztőcsapatokat, tavaly tavasszal pedig a Bethesda felvásárlása is befejeződött. Az akkori 7,5 milliárd dolláros vételár (akkori értékén kb. 2,3 billió forint) azonban aprópénznek tűnik ahhoz a tranzakcióhoz képest, amiről most adtak hírt.

Az amerikai óriás ugyanis nem kisebb falatra vetett szemet, mint az Activision Blizzard, közleményében pedig bejelentette, hogy meg szeretné vásárolni ezt a kiadót is, szőröstül-bőröstül. A Microsoft 95 dollárt fizetne minden egyes ATVI részvényért (a hír írásakor 65,39 dollárt jelez a tőzsdei árfolyam), ezzel 68,7 milliárd dollárra - azaz kb. 21 billió forintra - értékelve a cégcsoportot.

A kiadói részleg mellett ez a deal a Blizzardot, a mobiljátékairól ismert Kinget, valamint a számos neves fejlesztőstúdiót is tartalmazza, mint a Treyarch, a Raven Software, a High Moon, a Beenox, a Sledgehammer Games, az Infinity Ward, a Toys for Bob és a Demonware - ezzel 30-ra növeli saját tulajdonú fejlesztőcsapatainak számát a Microsoft. Olyan franchise-ok kerülnek így a kezükbe, mint a World of Warcraft, a Diablo, a Call of Duty, az Overwatch, a StarCraft vagy a Candy Crush.

A tervek szerint a felvásárlást követően az Activision Blizzard játékai is bekerülnének a Microsoft Game Pass kínálatába. A jelenleg 25 millió előfizetővel rendelkező szolgáltatás így még többet nyújthatna felhasználóinak. (A Blizzard közel 400 millió aktív játékossal rendelkezik havonta.)

Az üzlettel a Microsoft válna a világ harmadik legnagyobb bevételű videojátékos vállalatává: a Tencent és a Sony után állna a dobogón. Az Activision Blizzard élén az üzlet lezárásáig megmaradna Bobby Kotick (ami az elmúlt hónapok botrányai után mondjuk minimum meglepő döntésnek tűnik, bár az is igaz, hogy ő az, aki átlátja a cég működését), azt követően viszont a Microsoft Gaming ügyvezetője, Phil Spencer felelne a részlegért.

A hatósági felülvizsgálatok és a részvényesek jóváhagyását követően, várhatóan a 2023-as üzleti év végére fejeződne be a felvásárlás.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!