28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Hivatalos - jön a Call of Duty: Modern Warfare 2 és a Warzone 2!

A pletykák igaznak bizonyultak, idén folytatást kap a 2019-es remake.

Írta: GeryG

Bár az Activision életében elég nagy mostanság a zűrzavar, viszont abban ettől függetlenül is biztosak lehettünk eddig is, hogy a Call of Duty széria idén ősszel sem hagyja majd cserben a rajongóit. Még úgy sem, hogy egyre több az olyan hang, miszerint a franchise-ra már nagyon ráférne egy hosszabb pihenő és megújulás.

A jelek szerint azonban ez még nem idén jön el, ugyanis az elmúlt napok pletykái után immár hivatalos, hogy az Infinity Ward (és még néhány más) stúdióban készül a Call of Duty: Modern Warfare 2, vagyis a 2019-es remake folytatása. Mindezt a stúdió egyik vezetője, Pat Kelly jelentette be. Egyelőre erről túl sok részletet nem árultak el, de azt igen, hogy a játék alatt egy évek óta fejlesztett vadonatúj motor fog dolgozni. Ez azért is érdekes, mert a 2019-es Modern Warfare esetében pontosan ugyanez volt a helyzet és akkor szinte már-már fotorealisztikus látványban volt részünk. A fejlesztőknek idén elsődleges prioritás, hogy minden platformon stabil és élvezetes játékélményt nyújtsanak.

Szintén sokaknak fontos hír, hogy a Modern Warfare 2 mellett készül a Call of Duty: Warzone 2 is. Ez alatt szintén az új grafikus motor fog dolgozni, amely teljesen új Warzone-élményt ígér. Mivel ezt a nulláról építik fel, semmi köze nem lesz a korábbi rendszerekhez és megoldásokhoz, így sokkal stabilabb is lesz, nem kell a korábbi játékok tákolt integrációja miatti káosztól tartani.

Egyelőre ennyit tudni a két játékról, illetve még azt, hogy a Warzone 2-ben lesz egy sandbox mód is, de erről aztán végképp nem árultak még el részleteket. A Call of Duty: Modern Warfare 2 valamikor idén ősszel jelenhet meg, míg a Warzone 2 valamikor később várható.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!