25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Hamarosan megjelenik a Nightmare Reaper teljes verzója

A játék március végén lép ki az early access szakaszból.

Írta: Jaxx

2019-ben egy cikkünkben már írtunk róla, hogy érkezik a Nightmare Reaper, és még abban az évben debütált is a játék az első fejezettel. A 2,5D-s horror-FPS azóta is a korai hozzáférés szakaszában van, ám idén március végén végre kiléphet belőle. Megkapja harmadik, zárófejezetét, így a rémálmokkal átszőtt történet teljes lehet.

A bejelentés mellé közzétettek egy új előzetest is, melyből jól látszik, hogy a játék nem a gyenge idegzetűeknek készült.

A Nightmare Reaper története az újabb fejezetek hozzáadásával lesz egyre egyértelműbb. Az alapsztori szerint fő karakterünk egy elmegyógyintézetben lévő fiatal lány. Születése óta különböző módokon bántalmazták az őt körülvevők: láncon tartották, prostitúcióra kényszerítették, megverték kemény drogos szülei. Felnőve aztán sikerült kiszabadulni ebből a környezetből, de valami megbomlott az elméjében.

A történet elején kiderül, hogy több gyilkossággal gyanúsítják, védője elmebetegségre hivatkozva vádalkut kötött, így került az egyébként név nélküli főhősünk az említett intézetbe. Rémálmai megelevenednek a játékban, tulajdonképpen ezeken kell átdarálnunk magunkat.

A harmadik, egyben utolsó fejezetben nem fukarkodtak a tartalommal, a nyílt végű pályák tömve vannak ellenséggel és meglepetésekkel. Az előrehaladás közben talált arannyal fejlesztéseket vehetünk, és új képességeket oldhatunk fel nosztalgikus minijátékokkal. 80 egyedi fegyvert vehetünk fel útközben, ebből 58 már az early access szakaszban is rendelkezésünkre áll. Az egyjátékos kampány mellett Endless, New Game+ és Challenge módban is kipróbálhatjuk magunkat, emellett rengeteg random eseményt és rejtélyt fedezhetünk fel.

A Nightmare Reaper március 28-án lép ki a korai hozzáférés szakaszból PC-n.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

További képek

  • Nightmare Reaper
  • Nightmare Reaper
  • Nightmare Reaper
  • Nightmare Reaper
  • Nightmare Reaper
  • Nightmare Reaper
  • Nightmare Reaper
  • Nightmare Reaper
  • Nightmare Reaper
  • Nightmare Reaper
  • Nightmare Reaper
  • Nightmare Reaper

Nightmare Reaper

Platform:

Fejlesztő: Blazing Bit Games

Kiadó: Blazing Bit Games

Megjelenés: 2022. március 28.

Minimális rendszerigény: Intel Core i3 vagy ezzel egyenértékű, 4 GB RAM, Geforce GT 540M, 4 GB szabad hely, Windows 7

Ajánlott konfiguráció: Intel Core i7 vagy ezzel egyenértékű, 4 GB RAM, Geforce GTX 670, 4 GB szabad hely, Windows 7

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!