28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Már elérhető a Tiny Combat Arena korai változata

Az egyetlen fejlesztő által készített játékot a Microprose kiadó karolta fel.

Írta: GeryG

Az eredeti tervek szerint tavaly szeptemberben kellett volna elrajtolnia, de végül csak most érkezett meg a Steamre a Tiny Combat Arena korai változata. A csúszás annak fényében nem annyira meglepő, hogy a játékon mindössze egyetlen fejlesztő dolgozik.

A Tiny Combat Arena egy vadászrepülő szimulátor, amely azért inkább a szórakoztatást helyezi előtérbe a mindenre kiterjedő szimuláció helyett. Ezért az irányítást úgy tervezték meg, hogy az mindenki számára könnyen megtanulható legyen, miközben változatos és izgalmas légi csatákban vesz részt. A játék emellett grafikájával is felhívhatja magára a figyelmet, de pont nem azért, mert egy ray tracing csoda lenne, sokkal inkább a stílusával.

A Tiny Combat Arena több játékmódot is kínál, de a játékosok külön szerkesztőben saját küldetéseket is tervezhetnek. Részt vehetnek légi összecsapásokban, támadhatnak földi célpontokat, de nyújthatnak légi támogatást is földi csapatok számára.

A játék korai változata az első néhányszáz szavazat alapján elég meggyőzőre sikeredett, jelenleg a Steamen 88%-os tetszési indexet tud felmutatni. Az érdeklődők egészen március 1-ig 30%-os kedvezménnyel vásárolhatják meg.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Tiny Combat Arena

Platform:

Fejlesztő: Why485, MicroProse Software

Kiadó: MicroProse

Megjelenés: 2021. szeptember (korai hozzáférés)

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!