28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Új esélyt kap a XIII Remake

Az eredeti játék örök klasszikus marad. A 2020-as remake-je pedig örök elrettentő példa, hogyan ne csináljunk remake-et. Most mégis felcsillant a remény.

Írta: GeryG

Lassan húsz éve már, hogy a Ubisoft jóvoltából megjelent a XIII. Az FPS olyan volt, mint egy megelevenedett képregény (az is volt valójában). Az egyedi látványvilág és ötletes elemekből építkező játékmenet hamar igazi sikerjátékká tette a XIII-at. Ami aztán valahogy sosem folytatódott. Ehelyett 2020-ban megjelent a XIII Remake, amelyet úgy vártak a rajongók, mint a messiást. De a videojátékos történelem egyik legnagyobb csalódása érte őket, ami már-már Duke Nukem Forever és Aliens: Colonial Marines szinteket ütött meg.

A remake ugyanis összecsapott volt és valamiért a grafika stílusát is megváltoztatták. Természetesen a végeredmény hatalmas botrány kavart, rajongók milliói adtak hangot nemtetszésüknek. Ezt elég jól tükrözi a Steamen kapott 13%-os tetszési index, amit nem nagyon kell magyarázni.

De akkor miért van most újra hír a játékról? Nos, a kiadó Microids is belátta, hogy nagyobb cím ez annál, hogy ilyen méltatlanul húzzák le a klotyón. Ezért helyette a fejlesztőcsapatot húzták le rajta és a projektet átpasszolták a francia Tower Team stúdiónak. Ők pedig idén szeptemberre ígérik a mindent megváltoztató frissítést.

Ígéreteik szerint teljesen átalakítják a játék vizuális stílusát, ami remélhetőleg így sokkal jobban fog emlékeztetni az eredetire. Emellett alaposan átgyúrják a mesterséges intelligenciát, teljesen újra tervezik a kezelőfelületet és a hangeffekteken is javítanak. Ami még szintén fontos újítás, hogy kapunk online multiplayer módot, ami teljesen kimaradt a 2020-as remake-ből. Ebben egyszerre legfeljebb 13-an játszhatunk majd együtt.

A frissítés a tervek szerint szeptember 13-án fog megjelenni. Akinek megvan a játék, természetesen ingyen kapja meg. Emellett fontos megemlíteni, hogy a patch telepítése után a játék PlayStation 5-ön és Xbox Series X/S-en már 60 fps-sel fog futni.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

XIII (Remake)

Platform:

Fejlesztő: PlayMagic, Tower Team

Kiadó: Microids

Megjelenés:
2020. november 10. PC, Mac, PS4, X1
2021. Switch

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!