A hányattatott sorsú Skull and Bones lassan talán tényleg révbe érhet. A Ubisoft két vadonatúj előzetessel (és az első fejlesztői elemzésével) lepte meg a várakozástól kissé már elcsigázott rajongókat, amelyben ezúttal a kalózhajók csinosítása a téma. Az első videóban rengeteg példát látunk arra, hogyan tehetjük majd egyedivé és tengeri mérföldekről is felismerhetővé kalózhajónkat.
Nem csak a vitorlát és a lobogót tervezhetjük meg, de a hajó orrdíszét, az elülső és oldalsó páncélzatot is. Az is rajtunk múlik, hogy milyen fegyverzettel szereljük fel a habokat szelő ladikunkat. A videóban láthatunk példát ágyúkra, mozsárágyúkra, hajítógépekre, de még kezdetleges rakétákra (katyusa?!), sőt, még torpedókra is. Mindent a történelmi hűség jegyében!
A második video pedig a játék történetében vezet be minket. Az Indiai-óceánon a szerződéses hajók és a kalózok véres versenyfutásban vannak a térség megannyi kincséért. Előbbiek minél többet el akarnak ebből juttatni nyugatra, utóbbiak pedig nem győzik őket kifosztani. A játékosok egy bizonyos hírhedtségi szintnél megkapják a saját rejtekhelyüket, ahol olyan értékes termékeket állíthatnak elő mint az ópium vagy a rum. Itt fogadhatnak el különféle megbízatásokat is.
A Skull and Bones jelen állás szerint november 8-án fog megjelenni PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re, valamint Stadiára és Amazon Lunára.