26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Az év végén jelenhet meg a magyar fejlesztésű HexLands

A körökre osztott, roguelike elemekkel meghintett városépítő játékot már kívánságlistába is lehet tenni a Steamen.

Írta: GeryG

Mindig öröm újabb hazai fejlesztésekről hírt adni. Ilyen a Portgate Studios új játéka, a HexLands is, amely a tervek szerint még idén meg fog jelenni. A lényegében egyszemélyes fejlesztésű játék a képek és trailer alapján kifejezetten jól néz ki.

A játékosok egy szigeteken átívelő birodalom megépítését kapják feladatként, amit körökre osztva valósíthatnak meg. A szigeteken korlátozott mennyiségben áll majd rendelkezésre az építkezéshez és a terjeszkedéshez szükséges nyersanyag, így az ezzel való gazdálkodás és stratégiai gondolkodás elengedhetetlen lesz az előrejutáshoz.

Minél több szigetre terjesztjük ki a fennhatóságunkat, annál nehezebb dolgunk lesz mindent egyben tartani. A HexLands ehhez procedurálisan generált szigeteket ad a kezünk alá, ami sokat dob az újrajátszhatósági faktoron is. A stúdió azt ígéri, hogy az alapvetően békés, középkori építkezést roguelike elemekkel is meg fogja bolondítnai.

A HexLands egyelőre nem rendelkezik pontos premierdátummal, de a tervek szerint még idén megérkezhet a Steamre. Itt egyébként már kívánságlistára is lehet tenni. A játék alfatesztje a közeljövőben rajtolhat el.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • HexLands
  • HexLands
  • HexLands
  • HexLands
  • HexLands
  • HexLands
  • HexLands
  • HexLands
  • HexLands
  • HexLands
  • HexLands

HexLands

Platform:

Fejlesztő: Portgate Studios

Kiadó: Portgate Studios

Megjelenés: 2026. II. negyedév

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!