Nem váltotta meg a világot a PC-n és az aktuális konzolokon tavaly decemberben megjelent Marvel's Midnight Suns, de összességében rosszul sem sikerült. Egy tisztességes XCOM-klón volt szuperhősökkel a főszerepben. A fejlesztő Firaxis már a játék bejelentésekor is azt mondta, hogy PC, PlayStation 5 és Xbox Series X/S mellett el fog készülni PlayStation 4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switchre is, csak épp valamikor később érkezik ezekre.
Mostanra kiderült, hogy a PS4 és X1 kiadás egyszerre érkezik majd a játék utolsó sztori-DLC-jével, a Blood Stormmal. Az előző konzolgenerációra már úgy érkezik meg a játék, hogy az összes DLC elérhető lesz rá. A Blood Storm természetesen a híres X-Ment, Stormot adja a játékhoz, aki képes megzabolázni az időjárást és az ellenségei ellen fordítani.
A hivatalos bejelentésből azonban valami más is kiderült. Egészen pontosan az, hogy a korábbi tervekkel ellentétben a Midnight Suns mégsem fog megjelenni Nintendo Switchre. Aki tehát arra várt, hogy majd ezen a konzolon fog kedvenc Marvel-hőseivel játszani, annak csalódnia kell. A 2K nem is adott semmilyen magyarázatot a döntésre, csupán annyit közöltek, hogy a Nintendo Switch változat már nem szerepel a jövőbeli terveik között.
A Marvel's Midnight Suns május 11-én fog megjelenni PlayStation 4-re és Xbox One-ra.