Érdekes játékon dolgozik a Kimeria Games és a Playdigious Originals. A Linkito a napokban kapott új játékmenet-bemutatót, amelyből az is kiderült, hogy a megjelenésre valamikor idén nyáron kerül majd sor.
A Linkito egy logikai játék lesz, amelyben az Albatross Technologies cég egyik mérnökét fogjuk alakítani. Eleinte csak kisebb feladataink lesznek, mint egyszerűbb gépeket megjavítani, vagy hálózatokat helyreállítani. Ám idővel egyre bonyolódni fognak a dolgok, hiszen később már kódokat kell feltörnünk, robotokat irányítanunk vagy épp bombákat hatástalanítanunk. Hogy mindez a játékmenetben miként fog működni, az az alábbi trailerből egész jól átjön.
A Linkito az összeesküvéselméletes sztori mód mellett pályaszerkesztőt is adni fog, mivel a játékmenet adja magát, hogy minél furfangosabb fejtörőket találjunk ki hozzá. Ezeket aztán meg is lehet majd osztani a többi játékossal is.
A Linkito még nem kapott pontos megjelenési dátumot, csak annyit tudni, hogy nyárra tervezik a premiert. Ekkor is csak PC-n számíthatunk majd rá. A Steamen már most is kipróbálható a játék demója.