25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Elrajtolt a Duckside nyílt bétája

Kacsakalandra fel, a Steamen csatlakozhatsz a mókás játék bétájához!

Írta: GeryG

Két héttel ezelőtt jelentette be a tinyBuild, hogy igazán különleges játékon dolgoznak. A Duckside már csak a bejelentés időzítése és a témája miatt is könnyen áprilisi tréfának tűnhet, hiszen bolondok napjához közel leplezték le, főszereplői pedig kacsák. Nem akármilyen kacsák: fegyvert forgató, építkező kacsák.

De a játék nem áprilisi tréfa volt, amit az is bizonyít, hogy a minap elrajtolt a nyílt bétája, amelyhez a Steamen tudtok csatlakozni. A játékosok egy vadkacsát irányíthatnak, akivel egy nyílt, perzisztens világban kell küzdeniük a túlélésért egyedül, de jobb esetben barátaikkal közösen. A fejlesztők is úgy jellemzi játékukat, mint a DayZ és a Rust keverékét – tollasokkal.

Van benne PvP és PvE csata is, a játékosok fegyvereket, kiegészítőket és kozmetikai elemeket gyűjhetnek, csatázhatnak egymással és az MI ellen, illetve bázist is építhetnek, amit persze meg is kell védeni. Mindez a fenti video alapján éppen annyira veszi komolyan magát, amennyire sejthető: semennyire. De éppen ettől lehet mókás.

Azt nem tudni, hogy a most elrajtolt nyílt béta meddig fog tartani, illetve a teljes játék mikor jelenhet meg.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Duckside

Platform:

Fejlesztő: tinyBuild Riga

Kiadó: tinyBuild

Megjelenés: 2024. április 18.

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Lassan 15 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!