A valósidejű lopakodós taktikai játékok műfaját kétségtelenül a Commandos teremtette meg és sokak szemében máig ez a franchise az egyik legerősebb képviselője. Sajnos a harmadik rész óta hiába várnak a rajongók egy érdemi folytatásra (nem, azt a bizonyos játékot inkább meg se említsük…), ráadásul a néhány évvel ezelőtti remaster is botrányosra sikeredett.
A Kalypso Media és a Claymore Game Studios még tavaly jelentette be, hogy készül a Commandos: Origins, amely az egész sorozat előzménytörténete lesz. Azért persze még mindig a második világháborúban fog játszódni, a főszereplők is a már jól ismert kommandósok és specialisták lesznek.
A játék a gamescomra időzítve kapott a napokban egy vadonatúj gameplay-bemutatót, amelyben az egyik küldetésből láthatunk részleteket. Ha eltekintünk tőle, hogy némely karakter mozgása kissé komikus, a látottak elég bíztatók. Abszolút átjön a jelenetekből a klasszikus Commandos-élmény, csak épp a mai szemnek is tetsző köntösben.
A Commandos: Origins PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re készül. A premier pontos dátumát sajnos most sem árulták el, de legalább továbbra is 2024-re ígérik azt.