A Microids továbbra is nagy erőkkel támogatja az indie fejlesztéseket, kiváltképp az olyan játékokét, amelyek valamilyen formában a régi időket idézik. Teszi ezt a Magic Pockets stúdió projektje is, a Space Adventure Cobra – The Awakening. A cím a manga- és anime-rajongóknak ismerősen csenghet, ugyanis 1978-ban jelent meg egy manga hasonló címmel, majd ez alapján a ’80-as években egy anime-sorozat is.
A hasonlóság pedig nem véletlen, hiszen a játék főhőse ugyanaz az űrkalóz, Cobra, mint anno az animének. Cobra egy félelmet nem ismerő kalandor, aki a játékban is küldetésre indul. A készítők elmondták, hogy e küldetések a manga első epizódjaiból merítenek ihletet, többek közt Nelson kapitány legendás kincse is helyet kap bennük.
Cobrát oldalnézetben irányíthatjuk majd és természetesen elsőszámú fegyvere a robotkarja lesz, benne pedig a Delta Ray fegyver. Nem hiányzik majd mellőle Armaroid Lady sem. A fejlesztők ígérete szerint a játék visszaadja majd a manga és az anime sajátos hangulatát, de teszi ezt úgy, hogy közben a mai elvárásoknak is maximálisan meg tud majd felelni.
A Space Adventure Cobra – The Awakening PC-re, PlayStation 5-re és PlayStation 4-re, Xbox Series X/S-re és Nintendo Switchre is el fog készülni, de a premier leghamarabb is csak valamikor 2025-ben várható.