26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Mozi/film

Készül a Mass Effect-sorozat

Az N7-en, vagyis a Mass Effect hivatalos napján jelentették be az Amazon új sorozatát.

Írta: GeryG

Készül a Mass Effect-sorozat

Amióta a Mass Effect megjelent és azzá a megkerülhetetlen videojátékká vált, amit mindenki ismer, november 7-ét a hivatalos Mass Effect napként tartják számon (legalábbis videojátékos körökben). Ennek oka, hogy a játékban az N7-nek kiemelt szerepe van, ez jelöli a legmagasabb beosztású különleges alakulatot.

A BioWare általában erre a napra szokta időzíteni a franchise-t érintő bejelentéseit, ám idén a rajongók aligha számíthattak nagy durranásra, már csak azért sem, mert a stúdió figyelmét jelenleg inkább a nemrég megjelent Dragon Age: The Veilguard köti le. Viszont egy érdekes bejelentésre így is futotta az erejükből.

Ez azonban nem egy új Mass Effect játék, sem pedig a régiek felújítása. Hanem egy élőszereplős sorozat, amely jelenleg az előkészületi szakaszban jár. Ezen a BioWare az Amazonnal közösen dolgozik és már néhány név is ismert. A produceri feladatokat az F9: The Fast Sagát is jegyző Daniel Casey látja el, aki a forgatókönyv megírását is vállalta. Természetesen a sztoriról ezen a ponton még semmit sem lehet tudni.

Szintén producerként vesz részt a projektben Karim Zreik, aki több Marvel-sorozaton is dolgozott korábban, míg Ari Arad (aki szintén producerként van jelen), már több videojáték filmes adaptációján részt vett, így az Uncharted és a Borderlands elkészítéséből is kivette a részét.

Arról, hogy kik szerepelhetnek majd a sorozatban, illetve hogy az mikor debütálhat, még nincsenek hírek.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!