26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Gépigényt kapott az Assassin’s Creed Shadows

Már nem simán low, medium és high beállításokról van szó, hanem selective, standard és extended ray tracingről!

Írta: GeryG

Lassan, de biztosan haladunk a többször elhalasztott Assassin’s Creed Shadows premierje felé. Sokak szerint ez lehet a Ubisoft utolsó szalmaszála, ha ez a játékuk is bukik, akkor könnyen lehet, hogy ők maguk is vele együtt fognak bukni. De ne szaladjunk még ennyire előre, hiszen a megjelenésig még közel két hónap hátra van.

A napokban már érkezett egy vadonatúj előzetes, amely konkrétan az alapjáték történetét igyekezet felvázolni nekünk. Most viszont arról számolhatunk be, hogy befutott a játék hivatalos gépigénye, amelyet a Ubisoft a ray tracing köré fűzött fel. Ennek megfelelően tulajdonképpen egyszer négy és kétszer két gépigényt is kapunk, hiszen a Selective Ray Tracing, a Standard Ray Tracing és az Extended Ray Tracing kategóriákon belül külön-külön taglalják a minimum, az ajánlott, a „lelkes” és a „lelkes 4K” kategóriákat. A Selective-ben mind a négy szint szerepel, míg a Standardben a minimum és az ajánlott, az Extendedben pedig a lelkes és a lelkes 4K kapott helyet. Nem is szaporítom a szót tovább, nézzük az Assassin’s Creed Shadows hivatalos gépigényét!

Selective Ray Tracing Minimum (1080p, 30 fps, alacsony részletesség):

  • Processzor: Intel Core i7-8700k vagy AMD Ryzen 5 3600
  • Memória: 16 GB
  • Videokártya: Nvidia GeForce GTX 1070 vagy AMD Radeon RX 5700 vagy Intel Arc A580
  • Operációs rendszer: Microsoft Windows 10/11 64bit DirectX12

Selective Ray Tracing Ajánlott (1080p, 60 fps, közepes részletesség):

  • Processzor: Intel Core i5-11600K vagy AMD Ryzen 5 5600X
  • Memória: 16 GB
  • Videokártya: Nvidia GeForce RTX 3060Ti vagy AMD Radeon RX 6700XT vagy Intel Arc B580
  • Operációs rendszer: Microsoft Windows 10/11 64bit DirectX12

Selective Ray Tracing Lelkes (1440p, 60 fps, magas részletesség):

  • Processzor: Intel Core i5-11600K vagy AMD Ryzen 5 5600X
  • Memória: 16 GB
  • Videokártya: Nvidia GeForce RTX 3080 vagy AMD Radeon RX 6800XT
  • Operációs rendszer: Microsoft Windows 10/11 64bit DirectX12

Selective Ray Tracing Lelkes 4K (4K, 60 fps, magas részletesség):

  • Processzor: Intel Core i7-12700K vagy AMD Ryzen 7 5800X3D
  • Memória: 16 GB
  • Videokártya: Nvidia GeForce RTX 4070Ti vagy AMD Radeon RX 7900XT
  • Operációs rendszer: Microsoft Windows 10/11 64bit DirectX12

Standard Ray Tracing Minimum (1080p, 30 fps, magas részletesség):

  • Processzor: Intel Core i7-8700k vagy AMD Ryzen 5 3600
  • Memória: 16 GB
  • Videokártya: Nvidia GeForce RTX 2070 vagy AMD Radeon RX 6700 vagy Intel Arc B580
  • Operációs rendszer: Microsoft Windows 10/11 64bit DirectX12

Standard Ajánlott (1440p, 60 fps, magas részletesség):

  • Processzor: Intel Core i5-11600K vagy AMD Ryzen 5 5600X
  • Memória: 16 GB
  • Videokártya: Nvidia GeForce RTX 4070 Super vagy AMD Radeon RX 7900XT
  • Operációs rendszer: Microsoft Windows 10/11 64bit DirectX12

Extended Ray Tracing Lelkes (1440p, 60 fps, ultra részletesség):

  • Processzor: Intel Core i7-13700K vagy AMD Ryzen 7 7800X3D
  • Memória: 16 GB
  • Videokártya: Nvidia GeForce RTX 4080
  • Operációs rendszer: Microsoft Windows 10/11 64bit DirectX12

Extended Ray Tracing Lelkes 4K (4K, 60 fps, ultra részletesség):

  • Processzor: Intel Core i7-13700K vagy AMD Ryzen 7 7800X3D
  • Memória: 16 GB
  • Videokártya: Nvidia GeForce RTX 4090
  • Operációs rendszer: Microsoft Windows 10/11 64bit DirectX12

Alaposan fel kell hát kötni a gatyát, ha valaki csúcsra járatva szeretné Yasuke és Naoe kalandjait átélni. De dönthet úgy is, hogy inkább konzolon játszik, ott legalább nem kell gépigényekkel vacakolni.

Az Assassin’s Creed Shadows PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re készül, a premier pedig a tervek szerint március 20-án jön el. Érdekesség, hogy a játék rendezője, Charles Benoit egy IGN-nek adott interjúban elárulta, miért is halasztották el újabb hetekkel a játékot. Elmondása szerint a háttérben a háztetők állnak. Ezek ugyanis a feudális Japánban kimondottan bonyolult formájú építmények, ami feladta a leckét a programozóknak és a grafikusoknak is. Bonyolult kódot kellett írniuk, valamint igen részletes animációkat kellett felvenni, hogy a lehető leghitelesebben mászhassunk fel a háztetőkre a játékban.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!