26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Konzol - Sony

A PlayStation Plus 2025. februári kínálata

Nem csak az új játékokat leplezték le, de a rendszer átalakulását is bejelentették!

Írta: GeryG

A PlayStation Plus 2025. februári kínálata

A Sony szerencsére továbbra sem tesz le róla, hogy néhány ingyenes játékkal kedveskedjen hónapról hónapra a PlayStation Plus előfizetőinek. Ezt a szokását idén is megtartja, mostanra pedig az is kiderült, hogy februárban mely játékokra készülhetünk. A listán ezúttal három játék kapott helyet: kettő PlayStation 5-re és PlayStation 4-re is elérhető lesz, egy viszont csak PlayStation 5-re.

Kezdjük inkább az utóbbival, mert a három közül ez lehet a legismertebb (de nem feltétlenül a legjobb) cím. Ez a játék a 2023 őszén nagy várakozások közepette megjelent, de aztán annál nagyobb csalódást okozó Payday 3.

Mellette PS5-re és PS4-re is elérhető lesz a High on Life, az FPS, amiben folyamatosan dumál hozzánk a pisztolyunk… Illetve szintén mindkét konzolgenerációra megkapjuk a Pac-Man World Re-Pacet is. Ez a legendás kis sárga golyóbis egy 3D-s kalandja 2022-ből.

Szintén fontos hír a fenti játékok bejelentése mellett, hogy a jövőben kicsit átalakul a PlayStation Plus ingyenes játékokat kínáló szolgáltatása. Ettől persze nem kell megijedni, sőt! Az átalakulás valójában csupán annyit tesz, hogy a Sony egyre jobban a PlayStation 5-játékok felé fog orientálódni a PlayStation 4-játékok felől. Ez kis, de abszolút érthető lépés részükről, amit ráadásul csak 2026 januárjától fogunk érezni. Addig minden marad a régiben, illetve azt is hozzátették, hogy azért később is előfordulhat majd, hogy egy-egy PS4-játék is becsúszik a havi kínálatba.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!