Továbbra is népszerűek a dedukciós játékok mind a fejlesztők, mind a játékosok körében. Az utóbbi években egyre növekszik a számuk, most épp a Snowfall Games csapata jelentette be, hogy készül az It Was You, amelyben egy gyilkossági ügyet kell felgöngyölíteni. Vagy épp eltussolni.
A játékban a Tylock kastélyban tehetünk látogatást, ahol egy halloween-bulin vehetünk részt. E party témája pedig egy gyilkosság, amelyet a vendégek valamelyike követett el egyik társán. A gyilkost és persze a többi vendéget is a játékosok alakítják, akik minimum öten, legfeljebb tizenketten lehetnek.
A játékosok a party elején kapják meg a szerepüket – detektív vagy gyilkos – majd a szerepüknek megfelelő eszközöket, hogy nyomozhassanak vagy épp elfedhessék a nyomaikat. A nyomozók Sherlock Holmes módra nagyítóval leshetik a lábnyomokat, UV-lámpával kereshetik a vérfoltokat, de még hazugságvizsgálót is bevethetnek. A gyilkosok pedig sprayjel tűntethetik el az ujjlenyomatokat, de akár másokét is elhelyezhetik, hogy bemártsák őket. Emellett persze el is rejthetik a testeket. Amikor valaki gyanút fog, bármikor összehívhat egy megbeszélést, hogy szavazzanak a gyilkos személyéről.
A fejlesztők külön odafigyelnek a hangokra is, a játékon belüli voice chat például a karakterek közti távolságot is figyeli, illetve a beszélgetések visszhangot vetnek a kastély folyosóin. Lehet hallgatózni a csukott ajtókon keresztül is, ilyenkor tompábbak a beszédhangok. Az izgalmakat fokozza, hogy a játékosok alakította vendégek mellett lesznek NPC-k is, a gyilkosoknak először őket kell eltennie láb alól, ezt követően kezdhetik el megtizedelni a többi játékost.
Az It Was You ígéretes projektnek tűnik, amely kizárólag PC-re készül. A premier napját egyelőre nem fedték fel a készítők.