26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Álomszerű látványvilága lesz a Dreams of Anothernek

A State of Playen mutatkozott be Baiyon legújabb játéka.

Írta: GeryG

Baiyon neve nem feltétlenül csenghet ismerősen mindenkinek, pedig egy elismert multimédia-művészről van szó. A polgári nevén Tomohisa Kuramitsu grafikában és audióban egyaránt utazik, és nem mellesleg videojátékos kötődése is van. Neki köszönhetjük a PixelJunk Eden látványvilágát és soundtrackjét is.

A művész az utóbbi időben ismét egy játék készítésénél közreműködik, az újdonságot pedig a nemrégiben tartott State of Playen leplezték le. Az új játéka a Dreams of Another címet kapta és látványvilága már a legelső előzetes alapján is elég egyedinek mondható.

A játéknak már az alapvető koncepciója is szembe megy mindennel, amelyet más játékokban megszokhattunk. Az alapelv ezúttal a „nincs alkotás pusztítás nélkül”, ennek mentén pedig fegyverünkkel nem pusztítani, hanem alkotni fogunk. Szó szerint – a lövéseink építeni fogják körülöttünk a világot.

Ez eléggé újszerű szituációba helyezi majd a játékosokat, akik egy álomszerű utazáson vehetnek részt. Ezt erősíti a különleges látványvilág is, amely point cloud technológiával kel életre a képernyőkön. Ehhez jön még egy elvont, meseszerű történet titokzatos karakterekkel és különleges zenei aláfestéssel.

A Dreams of Another egyelőre nem kapott pontos megjelenési dátumot, de elvileg még idén számíthatunk rá. A játék kizárólag PlayStation 5-re készül, de már alapból a PlayStation 5 Próra optimalizálják, illetve kap PS VR2-támogatást is.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Dreams of Another
  • Dreams of Another
  • Dreams of Another
  • Dreams of Another
  • Dreams of Another
GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!