Ami a PlayStationnek a Gran Turismo, az az Xboxnak a Forza Motorsport. Utóbbiból nőtte ki magát évekkel ezelőtt a Forza Horizon széria, amely sokkal könnyedebb autózást kínált egzotikus környezetben. E sorozat mostanra már az ötödik epizódjánál jár, a Forza Horizon 5 még 2021-ben jelent meg PC-re, Xbox Series X/S-re és Xbox One-ra.
Épp egy hónappal ezelőtt derült ki, hogy a Playground Games új korszakot indít, a fenti platformok mellett PlayStation 5-re is zöld utat adott az autós játéknak. Az új változaton a Panic Button stúdió dolgozik már jó ideje a legnagyobb diszkréció mellett, ugyanis mostanra az is kiderült, hogy mikor lesz a premier.
A Forza Horizon 5-ben Mexikó a játszóterünk sok-sok kilométernyi úthálózattal. Ezeken 900-nál is több licencelt járgányban nyomhatjuk tövig a gázpedált, ami azt jelenti, hogy minden a premier óta megjelent extra tartalom is helyet kap a PS5-ös kiadásban.
És, hogy meddig kell még várnia a játékosoknak az új verzióra? Abszolút nem sokat, mindössze néhány hetet: a premier napja ugyanis április 25-én virrad ránk. Ekkor a többi platformra is megérkezik a Horizon Realms mód is, amely tizenkét Evolving Worlds helyszínt foglal magába.
