A Saber Interactive még tavaly nyáron jelentette be, hogy A Boss Team Games csapatánál készül a Clive Barker's Hellraiser: Revival. Az ikonikus horror-franchise alapján készülő játék az elmúlt évben nem túl gyakran hallatott magáról, ám a napokban érkezett egy vadonatúj játékmenet-bemutató.
A másfél perces trailerben bőséges ízelítőt kapunk a ránk váró túlvilági borzalmakból és akcióból is, de a központi téma egyértelműen a Genesis Configuration. Ez lesz az egyik leghatalmasabb fegyverünk, amely számos módon használható lesz. Pedig ránézésre nem több egy csicsás Rubik-kockánál. Annál persze jóval több, hiszen nem csak fegyverként, hanem multifunkciós eszközként is használni fogjuk, ugyanis a fejtörők megfejtése is erre épül majd. Mind a túlvilágon, mind a halandók világában hasznunkra lesz, képesek leszünk formálni a labirintust körülöttünk, ezzel új utakat megnyitva.
Ám a Genesis Configuration igazi erejét harc közben fogjuk megtapasztalni. Különféle kivégzésekkel gyűjthetjük be vele az ellenségeink szenvedését, ezzel pedig új képességeket oldhatunk fel. Telekinézissel pengéket és dárdákat lőhetünk ki, tüzet szórhatunk rájuk, de megidézhetjük az ikonikus pokoli láncokat is.
A Clive Barker's Hellraiser: Revival egyelőre nem kapott pontos megjelenési dátumot, de elvileg még idén számíthatunk az érkezésére. A fejlesztés PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re folyik.
