Így múlik el a DC dicsősége
-T0ng- | 2016.08.16. 10:58 | kategória: film
Míg a képregény füzetek frontján a DC Comics hatalmas erővel ostromolja és gyűri maga alá a szintén a sorozatait újraindító Marvel, filmes fronton már kevésbé erős a mezőny, a Suicide Squade után pedig mondhatni siralmas....
Még 2005-ben a Warner és a DC hatalmasat aratott, mikor úgy döntöttek az addig csupán a Csapda és Mementó című alkotásokat rendező Cristopher Nolan-ra bízzák a Denevérember filmes feltámasztását. A stúdió hazardírozott, Nolan nagyot álmodott és ma már tudjuk, mindenki nagyot nyert az ötleten.
Ezt követően és látva a könnyedebb Zöldlámpás mozi csúnya pofáraesését, a sikert a Warner egyértelműen a film komor, valósághű ábrázolásában látta, ennek nyomán pedig el is kezdték az előkészületet egy hasonló alapokon nyugvó Superman film készítésébe. Itt már nem volt kockáztatás: Rendezőnek a már komor képregényfilm terén bizonyított Zack Snyder-t választották, aki úgy képzelte el az Acélembert, mint egy morális krízisben tengődő, dühös félistent. A koncepció meggyőző volt, az időzítés már kevésbé.
Míg ugyanis a film előkészületei nagyban zajlottak, a Marvel elindított valamit, amivel máig hatalmas sikert arat: A Marvel Cinematic Universe-t és első filmjét, a Vasembert. A jó, és meglepő rendező és szereplőválasztásnak, a szórakoztató történetnek, és a jól megírt forgatókönyvnek hála a film bebizonyította, hogy nem kell komornak lennie egy képregényfilmnek ahhoz, hogy eladható legyen. A formula, amit akkor a Disney és Kevin Feigh kiötlött - név szerint az alapos válogatás, a szórakoztatás és a tehetségek felkarolása - máig sikeresnek mondható, hisz még a legrosszabb darabok is szebb bevételt és kritikát kaptak, mint eddig bármelyik DC film.
De hol rontották el a Warner-nél?
Az egész a Man of Steel-el kezdődött. A film ugyanis nem egy Marvel film volt. Az ütemezése nem egy látványos akció-kaland filmé volt, hanem egy jól megkoreografált drámáé, ahol a felvezetés és a karakter lélektana elsődleges volt a film végén kibontakozó tetőponthoz és drámai befejezéshez. Erre pedig az új nézőközönség a Vasember után nem volt vevő, már csak azért sem mert nem erre számítottak.
A Warner persze nem ebben látta a hibát, a kritikákat lesöpörte magáról és fejébe vette, hogy ha törik ha szakad ők is megcsinálják a saját univerzumukat, kreatív irányítónak pedig berakták azt az embert, akit első blikkre találtak: Zack Snyder-t.
A rendező persze bele is vetette magát az egészbe. A koncepció az volt, hogy a következő Superman filmmel felvezetik azt a krízis, ami az Igazság Ligája filmhez kell, majd az Igazság Ligáját lebontják szólófilmekre. Nem kell követni a Marvel-t állította mindenki, aki csak a DC és a Warner mellett kiállni tudott. Az eredmény pedig ismét pofára esés volt.
Bár Zack Snyder mindent bevetett egy sikeres folytatás elkészítésére, a Warner nem akart egy komor, nyomasztó, drámai filmet látni. Azt akarták, hogy a Marvel közönsége kíváncsi legyen Batman és Superman párharcára, melynek érdekében magát, az egyébként koherens és szuper karaktereket (és színészeket) felvonultató filmet szétszabdalták.
Én, aki elsőre az Ultimate Cut-ot néztem meg (ismerve a kivágott jeleneteket), máig nem értem, hogy a moziban az eredeti hogy lehetett egyáltalán érthető. Mindenesetre az így megvágott, és csökkentett korhatárra beállított film ismét csúfos, az előzőeknél is nagyobb bukást generált.
Ekkor már javában dübörgött David Ayer-rel a Suicide Squad forgatása, szintén remek színészekkel és karakterekkel, és a BvS-sel ellentétben még a trailer is izgalmasra sikeredett, bezsongatva sokakat, hogy végre jön egy jó DC film.
Közben pedig ott volt a FOX és a Marvel szerelemgyereke a Deadpool, ami iszonyat korhatáros volt, mégis szörnyen szórakoztató, nem mellesleg pedig a komor hangvétel sem hozott eredményt a BvS esetében. Így hát több se kellett a stúdiónak, minthogy a már majdnem kész Öngyilkos Osztag filmet elküldték ismételten a vágószobába és a szó legszorosabb értelmébe kiherélték.
A filmben voltak képkockák szépen egymás mellé rakva, volt valami sztoriféle is, de az alapos vágásnak hála ezekből egyik sem volt érthetetlen. A karakterek is ennek estek áldozatul, és hiába akartam és tudtam szeretni az új Jokert, Harley-t, Deadshot-ot vagy épp Captain Boomerang-ot, egyszerűen nem kaptak annyi szerepet pont a vágás miatt, ami alapján lehetett volna ebben a filmben létjogosultságuk. És itt még csak a zene sem segített, mert arra sem voltak képesek, hogy megfelelő helyre berakják a világ legjobb betétdalait a la Galaxis Őrzői módra.
Hogy lesz e rendezői változat majd DVD/BR megjelenéskor? Lehet! Viszont a stúdió nem játszhatja el minden alkalommal, hogy a jó vágású filmet, mindig utólag jelenteti meg, csak hogy a rajongók hadát kárpótolja.
Marketing szempontból sem szerencsés a dolog, hisz mindenki tudja, hogy a most forgatás alatt levő Igazság Ligája és Wonder Woman filmek ugyanazon producerek keze alatt születik meg, akik ezeket a borzalmas döntéseket is meghozták, romba döntve sikerre pályázó filmeket.
Tehát hol vérzik el a DCEU? Meglátásom szerint első sorban a stúdió döntésein, a korlátokon, amiket felállítanak és azon, hogy egyszerűen nem hagyják, hogy egy film bejárja a maga útját. Itt nincs lehetőség arra, mint a MCU esetében, hogy minden filmnek legyen valami jellege. Itt vagy minden film ilyen, vagy minden film olyan, de az, hogy a Wonder Woman egy első világháborús kémtörténet legyen, míg az Igazság Ligája egy ütős szórakoztató akció nincsen. És itt nem a Marvel-t akarom még csak véletlenül fényezni, de ha valaki akar valamit csinálni, azt csinálja jól. És lássuk be: a Warner és a DC nem ezen az úton halad, így pedig nincs értelme romba dönteni jól ismert hősöket.
A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]