-T0ng- blogja

Reboot a legrosszabb formában

-T0ng- | 2017.08.22. 09:12 | kategória: film

Manapság reneszánszát élik az egyes régi nagy franchise-ok felélesztése, ha tetszik, ha nem. Még sokszor akkor is, ha a feltámasztani kívánt film már akkor hullaszagtól bűzlött, amikor eltemették. Ennél persze csak az rosszabb, mikor fognak valamit, ami régen működött és úgy élesztik fel, ahogy azt sehogy sem kéne.

Starsky és Hutch, 21 Jump Street, Hazard megye lordjai, Baywatch. A teljesség igénye nélkül pár olyan film, amikről a stúdiók nem csak azt gondolták, hogy jó ötlet lenne feltámasztani mozifilm formájába, de egyből adni is kell neki egy teljesen más hangulatot, mert az aztán megoldás arra, hogy új közönséget csináljanak maguknak.

Aki kicsit is ismeri az alapműveket, az tudja, bár akadtak olyan jelenetek bennük (különösen a Starsky és Hutch-ban, vagy a Hazard megye lordjaiban), amiken egy jót mosolyogtunk, vagy épp komikusnak szánták, de nem kifejezetten vígjátékok voltak.

Erre valaki csettintett egyet és azt gondolta, hogy ezeknek a filmeknek vígjátékká kell válni, abból is a lehető legrosszabb, sokszor csak az obszcén, szexista, testrész és finghumorral operáló komédiává.

Én, aki gyerekként tátott szájjal néztem többek között a fent említett sorozatokat (és mellé a Szupercsapatot, a Knight Rider-t, stb.) mély csalódást váltott ki, hogy ennyire minősíthetetlen megvalósítást kaptak azok a sorozatok, amik szebb napokat is megéltek.

Persze tisztelet a kivételnek, hisz a 21 Jump Street kifejezetten jól sikerül ilyen formában, ugyanakkor ez pont arra volt jó, hogy valaki erőt merítsen belőle és vígjátékot csináljon a Baywatch-ból, ami sehol sem volt az.

Persze mondanom sem kell, a téma apropója most maga a Knight Rider reboot, ami a Galaxis Őrzői második része kapcsán került ismételten a köztudatba.

A David Hasselhoff-ot a hírnévhez segítő sorozat a befejezése óta csak van. Popkultúrális ikon, generációm gyerekkorának ékköve és valami, amivel bár lehetne mit kezdeni, de senki nem hajlandó tisztességesen belevágni. Volt itt Team Knight Rider, Knight Rider filmek tömkelege (amiből egynek semmi köze nem volt hozzá csak jó Mad Max rip off volt) és persze a sorozat újraindítása Michael Knight fiával. Ezek a próbálkozások viszont mind kudarcot vallottak. Hiányzott belőlük az a varázs, az az extra, ami többé teszi őket, mint vasárnap délutáni sorozat, és ad egy olyan pluszt, amitől felérhet az eredetihez.

Nem csoda hát, hogy a Hof nagy erőkkel kezdett el kampányolni egy új felélesztésér. Persze az kérdéses, hogy az ő Logan keménységű reboot ötlete mennyire állná meg a helyét, de mindenképp jobban hangzik, mint a Weinstein Company ötlete.

Ők ugyanis egy komikus reboot-ban gondolkodnak, Kevin Hart és John Cena (!!!!) főszereplésével. John Cena neve nálam a sz*rral forrt egybe. Már elnézést a kifejezésért, de tényleg. Akad pár a pankrációs szövetség által pénzelt zs-kategóriás macho akciófilm amibe a betonkocka állú álsportoló megmutatja, hogy színésznek pont olyan rossz, mint amilyennek kell lennie egy meccsen, erre pedig jön valaki, aki jó ötletnek tartja őt szerepeltetni egy filmben.

Kérdem én! Mikor tervezik abbahagyni a hullák böködését Hollywoodban? Mikor jön el az, amikor egy tisztes halált halt sorozatnak hagynak egy kis békét és vagy becsülettel emlékeznek meg róla, vagy sehogy.

Persze tudom a választ! Amíg pénzt lehet látni mindenben, addig azért mindig lesz valaki, aki még az Airwolf-ot is képes lenne romantikus vígjátéknak megcsinálni egy kis altesti humorral, de addig is minden lépéssel egyre inkább ölik meg gyerekkorunk emlékeit.

A Blitz - avagy a Nintendo megint elkésett

-T0ng- | 2016.10.21. 08:21 | kategória: Helyzetjelentő

Mikor az ember konzolra gondol, ma már elsőre a Microsoft vagy a Sony gépe jut eszében, jóllehet a hősidőkben (ha van még itt olyan vén ember, mint én) a Nintendo Entertainment System egyet jelentett A Konzollal. Lehetne vesézni azt, hogy mikor csúszott el a Nintendo (egyértelműen a N64 után, mikor nem szállt be rendesen a versenybe), de az ember mindig egy kicsit optimista, hogy a következő nagy dobással, ha nem is éri utol a többieket, de képes letenni valamit, amivel kiemelkedik a konzolpiacon.

A Wii annak idején kétségtelenül nagy siker volt. Nem azért, mert annyival jobb lett volna a generációja konzoljainál (PS3 és Xbox 360) hanem azért, mert olyan otthoni közös szórakozást nyújtott, amit a két konzol nem tudott....akkor. Ugyanis a dolgot hamar megcáfolta a Sony a Move-val (ami totál felesleges volt), a Microsoft pedig a Kinect-tel, ami igazi kuriózum volt tekintve, hogy a Wii lehetőségeit adta, idegesítő nuncsaku rángatás nélkül. Innentől fogva pedig már a Nintendo sem tudott a dologgal igazán mit kezdeni. Hiába jött a WiiU az már inkább csak egy javításnak szánt, de elrontott lépés volt a cég részéről.

Így, hogy az jelenlegi generációs konzolok már egy ideje a piacon vannak illett a Nintendo-nak is lépnie valamit. A pletykák az NX kapcsán igazán ígéretesek voltak, legalább is a konzolra készülő Zelda játék képei alapján valami igazán különlegesre számított az ember. Érdekes volt látni a kontrollerről születő pletykákat és az a szóbeszéd is láthatóan felcsigázott sok rajongót, hogy lemez helyett a konzol ismét kazettás lesz. Addig azonban semmi biztosat nem lehetett mondani, amíg nem jön a hivatalos bejelentés.

3 napja már megszellőztették a bejelentést, melynek nyomán a társaság részvényeinek értéke hatalmasat ugrott. Mindenkiben érezni lehetett, hogy valami nagy dolog fog jönni, míg végül tegnap előtt bejelentették a Nintendo Switch-et.

Életemben nem voltam annyira csalódott, mint akkor. Nem mintha a Nintendo-tól vártam volna a következő konzolomat, ez inkább az a drukk volt, amikor az osztály szerencsétlenjének szurkolsz jó szívből, hogy egyszer legyen sikere is. Aztán az első pofáraesésnél igazából tudatosul benned, hogy reménytelen volt.

A Switch első ránézésre is zabigyerek: Adva van egy robusztus, ránézésre kézre csöppet sem álló kontroller és egy pici készülék, amibe egy tablet van szúrva. A kontroller kialakítása azért is sikerült ilyenre, mert ha úgy döntesz, hogy inkább a szabad levegőben szeretnéd folytatni a játékot (mert anyád kizavar, hogy játssz egy kicsit a szabadban) akkor egyszerűen csak lehúzod a két oldalsó részt a kontrollerről és rátolod a tablet-re és már folytathatod is ott, ahol abbahagytad.

Így elmondva egy igazán ötletes megoldással állunk szemben, csupán két probléma van a dologgal: 1. Ezt a Sony a Vita és a PS4 esetében már rég kitalálta; 2. A megoldás, hogy húzkodd szét a kontrollert és rakd újra össze, közel sem olyan kényelmes, mint a Sony 1. pontban ecsetelt megoldása.

Innentől fogva a Nintendo már vesztes alapon indul, és ezen a tény sem segít, hogy az egyedi tabletet a konzolhoz kapod, hisz - ha emlékeim nem csalnak - anno a PS4 esetében is volt Vita bundle. És akkor az exkluzív címekről nem is beszéltük, mert bár kétségtelenül szép a Zelda játék és ott van Mario is, nem ezek azok a címek, ami miatt az ember konzolt vesz.

Az első hírek alapján hardware terén sem lesz kimagasló az új konzol. Bár ma már minden hordozható készülékben ott dobog egy valamire való Nvidia Tegra chip, ami annak idején már az Ouija esetében is kevéskének bizonyult. És persze akkor még nem is említettük a Razer Edge Pro-t, ami gyakorlatilag ugyanazt adja, mint maga a Switch.

A Nintendo legnagyobb sajnálatomra ezer sebből vérzi. Nem ad semmi olyan pluszt, ami miatt több vagy különlegesebb lenne, mint a többi konzol és valószínűleg a mezőnyt nem is a teljesítményével fogja szétbontani. Hogy ezt a láthatóan ismét rossz lépést miért kellett meghoznia az számos nagynevű konzolt is kiadó társaságnak azt nem értem, de remélem egyszer sikerül a Nintendo-nak is jól időzítenie, és adnia egy új N64-et a piacnak.

A PS Plus előfizetés áremelkedés margójára

-T0ng- | 2016.08.30. 12:25 | kategória: Helyzetjelentő

Aki konzol tulajdonos egy nyűggel mindenképp meg kell birkóznia még akkor is, ha egyébként millió érvet tudna felhozni a konzolok mellett, ez pedig nem más, mint maga az előfizetés.

Bár természetesen lehet létezni konzolon előfizetés nélkül is, sok esetben a játékok teljes élményét jelenti, ha az embernek van előfizetése (lásd Destiny, The Division). Ezen felül persze a gyártók igyekeznek honorálni az előfizetőket: Az ember megannyi akciót kap évente (PS Plus és Live előfizetéssel egész jó áron lehet elcsípni egy-egy címet), valamint havonta két játékot is kap az ember, csak hogy ne érezze magát lehúzva.

A baj csak az, hogy amíg az Xbox One, és a régi konzolok esetében a gyártók képesek voltak olyan ingyenes játék felhozatalt adni, ami láttán az ember elégedetten csettintett a nyelvével, a PS4 esetében (a nagy indie címek támogatásának bejelentése óta) nem igazán látunk színvonalat. Persze lehet, hogy ez csak az én finnyásságom (hogy nem tetszik egy 2d-s pixellövölde, vagy egy Tabel Top Racing-nél én többet várok, mikor a Microsoft konzolján már megkapták ingyen az egyik első exkluzív címet, a Sunset Overdrive-ot), sőt rengeteg hardcore PS fan kikéri magának, hogy az ingyen címekért fizet elő, valljuk be fontos, hogy ár-érték arányban a szolgáltatás a helyén legyen.

Épp ezért hatalmas felhördülést váltott ki a konzoltulajok körében, mikor egy héttel ezelőtt bejelentették a PS Plus árának emelkedését. Az áremelés a következő hónaptól él, egyenlőre az Egyesült Államokban, de gyaníthatóan Európa sem fog kimaradni belőle.

Innentől fogva pedig él a kérdés, hogy ha nő az ár, továbbra is el lehet adni a PS Plus-t havi két indie játékkal, pár leárazással és a ténnyel, hogy online játszhatsz?

Így múlik el a DC dicsősége

-T0ng- | 2016.08.16. 10:58 | kategória: film

Míg a képregény füzetek frontján a DC Comics hatalmas erővel ostromolja és gyűri maga alá a szintén a sorozatait újraindító Marvel, filmes fronton már kevésbé erős a mezőny, a Suicide Squade után pedig mondhatni siralmas....

Még 2005-ben a Warner és a DC hatalmasat aratott, mikor úgy döntöttek az addig csupán a Csapda és Mementó című alkotásokat rendező Cristopher Nolan-ra bízzák a Denevérember filmes feltámasztását. A stúdió hazardírozott, Nolan nagyot álmodott és ma már tudjuk, mindenki nagyot nyert az ötleten.

Ezt követően és látva a könnyedebb Zöldlámpás mozi csúnya pofáraesését, a sikert a Warner egyértelműen a film komor, valósághű ábrázolásában látta, ennek nyomán pedig el is kezdték az előkészületet egy hasonló alapokon nyugvó Superman film készítésébe. Itt már nem volt kockáztatás: Rendezőnek a már komor képregényfilm terén bizonyított Zack Snyder-t választották, aki úgy képzelte el az Acélembert, mint egy morális krízisben tengődő, dühös félistent. A koncepció meggyőző volt, az időzítés már kevésbé.

Míg ugyanis a film előkészületei nagyban zajlottak, a Marvel elindított valamit, amivel máig hatalmas sikert arat: A Marvel Cinematic Universe-t és első filmjét, a Vasembert. A jó, és meglepő rendező és szereplőválasztásnak, a szórakoztató történetnek, és a jól megírt forgatókönyvnek hála a film bebizonyította, hogy nem kell komornak lennie egy képregényfilmnek ahhoz, hogy eladható legyen. A formula, amit akkor a Disney és Kevin Feigh kiötlött - név szerint az alapos válogatás, a szórakoztatás és a tehetségek felkarolása - máig sikeresnek mondható, hisz még a legrosszabb darabok is szebb bevételt és kritikát kaptak, mint eddig bármelyik DC film.

De hol rontották el a Warner-nél?

Az egész a Man of Steel-el kezdődött. A film ugyanis nem egy Marvel film volt. Az ütemezése nem egy látványos akció-kaland filmé volt, hanem egy jól megkoreografált drámáé, ahol a felvezetés és a karakter lélektana elsődleges volt a film végén kibontakozó tetőponthoz és drámai befejezéshez. Erre pedig az új nézőközönség a Vasember után nem volt vevő, már csak azért sem mert nem erre számítottak.

A Warner persze nem ebben látta a hibát, a kritikákat lesöpörte magáról és fejébe vette, hogy ha törik ha szakad ők is megcsinálják a saját univerzumukat, kreatív irányítónak pedig berakták azt az embert, akit első blikkre találtak: Zack Snyder-t.

A rendező persze bele is vetette magát az egészbe. A koncepció az volt, hogy a következő Superman filmmel felvezetik azt a krízis, ami az Igazság Ligája filmhez kell, majd az Igazság Ligáját lebontják szólófilmekre. Nem kell követni a Marvel-t állította mindenki, aki csak a DC és a Warner mellett kiállni tudott. Az eredmény pedig ismét pofára esés volt.

Bár Zack Snyder mindent bevetett egy sikeres folytatás elkészítésére, a Warner nem akart egy komor, nyomasztó, drámai filmet látni. Azt akarták, hogy a Marvel közönsége kíváncsi legyen Batman és Superman párharcára, melynek érdekében magát, az egyébként koherens és szuper karaktereket (és színészeket) felvonultató filmet szétszabdalták.

Én, aki elsőre az Ultimate Cut-ot néztem meg (ismerve a kivágott jeleneteket), máig nem értem, hogy a moziban az eredeti hogy lehetett egyáltalán érthető. Mindenesetre az így megvágott, és csökkentett korhatárra beállított film ismét csúfos, az előzőeknél is nagyobb bukást generált.

Ekkor már javában dübörgött David Ayer-rel a Suicide Squad forgatása, szintén remek színészekkel és karakterekkel, és a BvS-sel ellentétben még a trailer is izgalmasra sikeredett, bezsongatva sokakat, hogy végre jön egy jó DC film.

Közben pedig ott volt a FOX és a Marvel szerelemgyereke a Deadpool, ami iszonyat korhatáros volt, mégis szörnyen szórakoztató, nem mellesleg pedig a komor hangvétel sem hozott eredményt a BvS esetében. Így hát több se kellett a stúdiónak, minthogy a már majdnem kész Öngyilkos Osztag filmet elküldték ismételten a vágószobába és a szó legszorosabb értelmébe kiherélték.

A filmben voltak képkockák szépen egymás mellé rakva, volt valami sztoriféle is, de az alapos vágásnak hála ezekből egyik sem volt érthetetlen. A karakterek is ennek estek áldozatul, és hiába akartam és tudtam szeretni az új Jokert, Harley-t, Deadshot-ot vagy épp Captain Boomerang-ot, egyszerűen nem kaptak annyi szerepet pont a vágás miatt, ami alapján lehetett volna ebben a filmben létjogosultságuk. És itt még csak a zene sem segített, mert arra sem voltak képesek, hogy megfelelő helyre berakják a világ legjobb betétdalait a la Galaxis Őrzői módra.

Hogy lesz e rendezői változat majd DVD/BR megjelenéskor? Lehet! Viszont a stúdió nem játszhatja el minden alkalommal, hogy a jó vágású filmet, mindig utólag jelenteti meg, csak hogy a rajongók hadát kárpótolja.

Marketing szempontból sem szerencsés a dolog, hisz mindenki tudja, hogy a most forgatás alatt levő Igazság Ligája és Wonder Woman filmek ugyanazon producerek keze alatt születik meg, akik ezeket a borzalmas döntéseket is meghozták, romba döntve sikerre pályázó filmeket.

Tehát hol vérzik el a DCEU? Meglátásom szerint első sorban a stúdió döntésein, a korlátokon, amiket felállítanak és azon, hogy egyszerűen nem hagyják, hogy egy film bejárja a maga útját. Itt nincs lehetőség arra, mint a MCU esetében, hogy minden filmnek legyen valami jellege. Itt vagy minden film ilyen, vagy minden film olyan, de az, hogy a Wonder Woman egy első világháborús kémtörténet legyen, míg az Igazság Ligája egy ütős szórakoztató akció nincsen. És itt nem a Marvel-t akarom még csak véletlenül fényezni, de ha valaki akar valamit csinálni, azt csinálja jól. És lássuk be: a Warner és a DC nem ezen az úton halad, így pedig nincs értelme romba dönteni jól ismert hősöket.

Önmagára talál a Syfy?

-T0ng- | 2016.01.27. 08:48 | kategória: TV

Egy évvel ezelőtt a Dark Matter és a Killjoys premierjével egy időben született egy bejegyzésem. Akkor azt fejtegettem, úgy tűnik a Syfy igyekszik túllépni lassan egy évtizeden át tartó vergődésén, megmakacsolja magát és a sok oda nem illő program helyett végre visszakapjuk a megszokott sci-fi adagunkat. Talán ez ma már nem is kérdés!

Az eltelt majdnem egy évben végül 3 sorozatot is kaptunk, és míg sajnos korábbi preferáltam (főleg a mítosza miatt) Ascension sajnos elvérzett, jó jel, hogy a Killjoys és a Dark Matter megkaptam második évados berendelését.

Őszintén megmondom engem a Killjoys nem fogott meg! Nem tudom miért, de valami abban a sorozatban sántít, és bár hajlok afelé, hogy pótoljam még a második évad előtt, valami akkor is zavar benne! Azt hiszem a leginkább az frusztrál, ami a Dark Matter előnye, a 90-es évek végét, 2000-es évek elejét jellemző sci-fi gagyiság. A fix díszletek előtt és ismétlődő kanadai helyszíneken felvett jelenetek, a mindenhonnan áradó kellékszak és a sci-fi műfajban járatos színészek ismétlődése lehengerlően gagyik tudnak lenni, főleg a mai CGI-vel agyonterhelt tv kultúrában. A Dark Matter jól összerakott történetében, az érdekes, bár sablonos karaktereknek köszönhetően valahogy mégis feledtetni tudja ezt velünk és arra a röpke 45 percre az ember élvezni tudja.

A Killjoys nekem ezzel szemben kicsit nyögvenyelős lett. A karakterek jelleme erőltetett, ahogy a színészválasztás sem a legszimpatikusabb, és bár a két sorozat világa nagyon hasonló (rebesgetnek egy estleges crossover-t is) a Killjoys-ból számomra egyszerűen hiányzott az, ami arra sarkalna, hogy még kilenc részt megnézzek.

Az év csalódása számomra mindezek mellett mégis az Ascension volt. Nem azért, mert ne lett volna érdekes a sztori másodlagos szála (aki akarja nézze meg, nem lövöm itt le a poént), hanem az, hogy ezt nem tudták kellő ütemben adagolni, amitől a sorozat nem csak hogy össze lett csapva, de kiöltek belőle minden misztikumot is már a harmadik résszel. A sorozat legnagyobb problémája viszont maga a kasza ténye. Ugyanis pont mikor a második évadban eljutnánk oda, hogy a sorozat egy női drámasorozatból űropera legyen a csatorna fogta és elvágta a sorozat jövőjét. (bár a minőséget jól mutatja, hogy a Firefly-jal ellentétben ebből nem lett végül a kaszával együtt instant klasszikus)

A Syfy nálam mégis a The Expanse-szel hitette el, hogy az űroperáknak van jövője. Minthogy a sorozat alapjául szolgáló könyvet (James A. Corey: Leviathán ébredése) nem ismertem, a promó anyagok alapján egy bányászhajóval kapcsolatos nyomozós sci-fi sorozatra gondoltam, nem értve, hogy ebből hol lesz űropera. Nem is nagyon érdekelt a sorozat, míg egyik nap nem döntöttem úgy unalmamba, hogy teszek vele egy kísérletet. Hamar arra ébredtem, hogy az addig megjelent öt részt egy este alatt ledaráltam és a szervezetem még többre áhítozott. Mert hát mi kell az embernek, ha nem egy érdekes, izgalmas sci-fi világ, telve intrikával és összeesküvéssel és persze egy hajóra és legénységére, akik megpróbálnak helyt állni. A 3. rész volt, ha jól emlékszem az, aminél széles vigyorral ültem a kanapén és elégedetten csettintgetve csak azt tudtam mondani: Ez igen!

A Syfy nálam tehát egyértelműen megvillantotta a remény sugarát. 4 sorozatából három megkapta a 2. évados berendelését is, és ha ezekkel a sorozatokkal a csatorna legalább olyan kitartó lesz, mint a Defiance-szel annak idején, már elkönyvelhető, hogy még két évig biztos megkapjuk az űropera dózisunkat tripla mennyiségben.

Itt nem dicsőség a győzelem, hanem már kötelesség - A magyar foci egy laikus szemével

-T0ng- | 2014.09.08. 07:29 | kategória: Helyzetjelentő

Nagyapám legnagyobb sajnálatára nem vagyok nagy focirajongó! Ha van valami nagyobb esemény, így VB, EB esetleg a németeket favorizálom, ha Bajnokok Ligája akkor pedig a Bayern a nyerő. Ezen eseményeken kívül nekem a foci nem téma. Egyszerűen nem visz rá a lélek, hogy ott üljek 90 percet a tévé előtt. Függetlenül ettől a ténytől, azért igyekszem figyelemmel kísérni a magyar focit, már ami maradt belőle. Tegnap azonban valami végleg eltörött bennem.

Ennek pedig egyszerű okai vannak.

Magyarország valaha nagy volt a fociban. Olyan labdabirtokló nagyhatalom voltunk, akire a világnak érdemes volt odafigyelni, akiktől játékost igazolni büszkeség volt és, akikkel játszani igazi megmérettetés volt. Ebben a mondatban pedig a "volt" szó a hansúlyos. Ugyanis valaminél fogva ma a magyar politikai felfogásban a foci még mindig ugyanazon a felszentelt helyen van....legalább is a hatalmas stadionépítések ezt engedik következtetni, hogy van értelme ebbe fektetni.

Hogy hol az igazság? Azt hiszem ott, hogy valójában nincs! Az egész foci, kezd egy jól eltalált szituációs komédiába átmenni, ahol meghatározott időben, előre betanított emberek tapsolnak és nevetnek. Erre pedig egyik ékes bizonyíték az egy-egy klub és nemzetközi szintű barátságos meccs, ami láthatóan le van zsírozva. Néha, hogy megverjük a csapatot, néha csak, hogy ne valljunk szégyent egy világhírű csapattal szemben. Persze ez nem lenne baj. Fontos éltetni a reményt és megmutatni, mi is tudunk valamit. A mutatvány ott vérzik el, hogy éles meccsen a teljesítményünk a nullával egyenlőnek mutatkozik és ennek tükrében fény derül a turpisságra: Hogy mégsem vagyunk akkora pengék.

Persze itt lehetne elemezni, hogy ki a hibás. Ott az utánpótlásképzés, ami Magyarországon kb. egy majomképzőnek felel meg. Mert igen lássuk be, az a tehetséges kis hazánkban, ahonnan a több pénzt be lehet kasszírozni. A kisebb szintű csapatoknál azon szülő csemetéje játszik, aki jobban bele tud szállni a mez, az útiköltség, vagy a csapat kiadásaiba, magasabb szinten a fociakadémiákon meg értelem szerűen, aki meg tudja fizetni a fociakadémiát. Ezen kívül pedig minden boldog-boldogtalan magát Neymar-nak, C. Ronaldo-nak vagy Messi-nek képzelő fiatal focistának hívja magát.

Persze nem is a lelkesedéssel van baj. Inkább azzal, hogy így a magyar utánpótlásképzés belefullad egy csomó középszerű játékosba, az egy két tehetséges pedig elsikkad.

És akkor az edzésbeli problémákról nem is beszéltünk. Mert persze a magyar fociban, meg úgy általában a fociban a legtöbb fociedző korábban maga is az élvonalban volt bevetve, de ettől még messze van attól, hogy tényleg edző legyen. Náluk ez inkább lehetőség, hogy azzal foglalkozzanak, amihez egyedül értenek, akár csak az iraki háborúból hazatérő, magánhadseregbe beálló katona: Egyszerűen ehhez ért!

A különbség azt hiszem ott van, hogy míg a katona ért ahhoz, amit csinál, edzőnek lenni nem abból áll, hogy megismétlem azt, amit játékosként a pályán tapasztaltam. Edzőnek lenni (igazi végzettsége szerint sportedző egyetemi diplomával) rengeteg tanulás, és állandó fejlődés. Fel kell mérned azok fizikai és szellemi állapotát akiket edzel, meg kell választanod a legjobb edzést, ami nekik megfelel, ráadásul egy válogatottat eszerint mentálisan és fizikálisan még össze is kell csiszolni. És hát lássuk be, úgy tűnik ez a hazánkban az utóbbi időben megválasztott válogatott edzőknek valahogy nem megy. És itt nem azon van a hangsúly, hogy milyen nemzetiségű jelzem. Érdemes megnézni az eddigi válogatott edzők teljesítményeit és bizony kiderül, hogy bizony a rendszerváltás óta az egyik legeredményesebb edző a 8-1 miatt sokat kritizált Egervári Sándor volt. Azt hiszem, ehhez pedig egy focirajongónak sincs mit hozzáfűzni.

Persze még ki lehetne térni a játékosokra is, de lássuk be, az előző kettő tükrében ők a legkisebb probléma. Azért megkérdeznék valakit, hogy a válogatottba Dzsudzsák Balázson kívül még ki létezik, mert hogy valahogy rajta kívül nem sok mindenki kerül fel a FIFA borítóra. Nem mintha ez a játéktudást, vagy bármit minősítene....

Persze az egészben azt hiszem az a legszomorúbb, hogy mindezek ellenére a magyar focit éltetik. Ami jelenleg a hatalmas stadionépítésekkel, a beleköltött forint milliárdokkal kb. olyan látszatot kelt, mintha egy éves aszódó hullát lélegeztetnének szájon abban a reményben, hogy még feléled. Számos más sportág és egyáltalán olyan dolgok(kórházak és az egészségügy, munkahelyteremtés, színvonalas oktatás), amikbe Magyarországon pénzt kéne fektetni pedig halódik. Szerencsére sportágak terén a kézilabda és a vízi sportok megkapják a maguk figyelmét és ebbe rendszeresen megmutatjuk, hogy jók vagyunk, de az atlétikát, amiben jók lehetnénk egyszerűen nem kerül se népszerűsítésre, se finanszírozásra. Tudtátok például, hogy férfi öttusázóink is világbajnokok lettek? Hát igen, a legtöbb helyen nyúlfarknyit megemlítették.

Nem temetem a magyar focit, nem is tudnám hisz a gépekről igyekeznek nem lekapcsolni! De ha lehet egyet kérnék és mondanék itt azoknak, akik ma még hisznek a magyar fociban: Kérlek titeket, ne csináljatok úgy mintha egy-egy győzelem ezek után dicsőség lenne!

Ennyi stadion és beleölt pénz után győzni nem dicsőség, hanem kötelesség!

Assassin's Creed Unity körültekintő

-T0ng- | 2014.07.10. 10:34 | kategória: játék

Az Assassin's Creed az a sorozat, amely nálam az egyik első számú már az első rész megjelenése óta. Nem véletlen, hisz a történelem nagy szerelmeseként mit kívánhatnék többet, mint megnézni olyan korok olyan konfliktusait, melyekről egyébként csak a történelemkönyvekben olvastam.

Bár a sorozat mindig is élen járt az adott korszak hiteles megjelenítésében, a játékélmény függetlenül ettől erős hullámzást mutatott. Az első rész szabadsága az egyre nagyobb bejárható területek ellenére, haladva a jelenben játszódó történetszállal valahogy egyre kevésbé lett szabad, egyre inkább filmszerű. A Black Flag sok rajongó számára egy megkönnyebbült sóhaj volt, mert bár nem kapuk vissza a sorozat legkiválóbb részének titulált második rész minőségét, az mindenesetre megmutatta, hogy a harmadik rész átka nem kell, hogy végigkísérje a sorozatot.

A Unity-nek, így a sorozat hatodik felvonásaként számos kihívással kell szembenéznie. Először is, nem kisebb feladat áll előtte, mint megmutatni, hogy egy évente megjelenő sorozat részeként is lehet minőségit, újat és legfőképp (most) next-gen minőséget hozni. Ebben a tekintetben eddig úgy tűnik meg fog felelni, hisz nem csak a grafika néz ki pazarul (1:1 korabeli Párizs, a tömegek mérete, mozgása és reakciói), de az integrált többjátékos élmény is az új generációba igyekszik mozgatni a sorozatot.

Ha úgy tekintjük, bár a Black Flag modern narratívája már eltért az előző részekétől, mégis sok szálon kapcsolódott hozzá. Itt az ideje tovább állni. Számomra hatalmas élmény volt, az Initiates vagy a Brahman képregény olvasása, hisz a sorozat mitológiájában ezek mind elmozdulnak végre Desmond történetétől és egy olyan irányba mutatnak, mely segít a templomosok és assassinok közötti konfliktus mélyebb megismeréséhez.

Ez pedig ha minden igaz, meg is fog történni: Mind Alex Amancio (a játék kreatív rendezője) mind Bruno St.-André (a játék level designere) ígérete szerint ez a rész végre újra lehetőséget nyit az első rész után, hogy új játékosok csatlakozzanak a sorozathoz. Nincs szükség az "előző részek tartalmából" magyarázatokra, hisz mind modern mind történelmi szálon új főhős lesz.
Míg a jelen korban az új főhőssel bevezetésre kerülünk a fennálló konfliktusba és új szemszögből tekinthetünk rá, addig Arno sztoriában, hasonlóan Ezio-hoz, végigkísérhetjük életét és a folyamatot, ahogy a rendhez csatlakozik.

A videókat nézegetve a legizgalmasabb számomra, hogy fogták az eddigi játékelemeket, áttekintették és úgy tűnik igyekeztek visszatérni a lecsupaszított alapokhoz. Nincs láncgyilkolás harc közbe, nincsenek szénaboglyák, nincsenek előre beállított gyilkosságok, van ezzel szemben lopakodás, újragondolt freerunning rendszer és a szabadság, hogy olyan módszerrel ölj, ahogy neked tetszik.

Én úgy látom, hogy a sorozat jó irányba halad, bár részemről talán kicsit az elfogultságnak tudható be ez a reménykedés talán. Mégis elnézve és olvasva az eddigi anyagokat úgy tűnik, tényleg egy "első" Assassin's Creed játékot kapunk, mely technikailag valóban felér egy reboot-tal.

E3, ahogy én látom

-T0ng- | 2014.06.15. 08:07 | kategória: Bejegyzés

Soha nem felejtem el, hogy mikor életem első Pc-s játékokkal foglalkozó újságját megvettem ott volt egy kiadós cikk az 1999-es E3-ról. Gyerek szemmel akkor a show egy hatalmas banzáj volt még nagyobb bejelentésekkel, az évek alatt azonban valahogy ez a fény megkopott. Nem tudom, hogy ez a felnőtté válás, vagy az egyre több szivárogtatás miatt van, de ma már nem tudom akkora lelkesedéssel fogadni, mint korábban.

Természetesen azért az első nap legtöbb konferenciáját szemmel kísértem, főleg a két nagy konzolgyártóét és a nagyobb kiadókét. Ám ahogy sejtettem, meglepetésekben igazából nem nagyon volt helye az idei show-n. Persze szép és jó volt, hogy a manapság divatos többségéből, amik megjelenéséig már csak egy két hónap van, láthattunk pár plusz jelenetet (Dragon Age Inquisition, Sunset Overdrive, Assassins Creed Unity, Destiny), de az igazán nagy bejelentésekből szinte semmit nem kaptunk.

Nekem különösen fájt a Rise of the Tomb Raider, vagy a Mass Effect kevés jelenléte különösen, hogy a Mass Effect legújabb fejezete elvileg tavaly novemberben már félúton tartott a fejlesztésben. Hiányzott a Black Tusk Xone projektje is, amit nagy sietve teaselt tavaly a Microsoft, idén mégsem kaptunk belőle semmit. Persze titkon reménykedem, hogy a Gamescom-on, majd több izgalmasabb címet kapunk, valamint a most megszellőztetettekről is jön ki pár infó, de mégis ez az E3, ennek a rendezvénynek kéne a karácsonynak lenni.

Ugyanakkor számos várt címet meg sem szellőztettek. Nekem hiányzott a Beyond Good and Evil 2, egy új Command & Conquer, egy új James Bond játék, vagy egy új Splinter Cell (ami elvileg már szintén készül).

A show nem csak játékok terén okozott csalódást. Hiányoltam a next-gen (current gen?) igazi nagy áttörését. Valami tech cuccot, ami megmutatja hova tart az új konzolgeneráció. Ehelyett igazából a még meglévő technológiákat, így a Kinect-t vagy a PS4 Move-ját is mellőzték. Ennyi fért ebbe a technológiába? A Microsoft feláldozta volna a Sony elleni versenyben?
Az új konzolok és úgy általában az új konzolgeneráció amúgy sem hozott az iparba akkora változást. Természetesen ott a szebb grafika és, ami technológiát kikényszerített (Mantel, DirectX 11), de ezek nem igazán olyan dolgok, amiket itt mutatnak be vagy ne vártunk volna el. Így a next-gen játékok többsége kimerül az "integráljuk a singel-be a multi lehetőségét" és a "közösségi játék" jelszavakba. Ez szép és jó, tényleg tetszetős, hogy az én játékomba bármikor beszállhat bárki és együtt ölhetünk le 1000 galád ellenfelet, de nem ez volt az az opció, amit annak idején már a Fable 3-ba is bemutattak? (akkor sem használta ki szerintem senki igazán)

Egy szó mint száz: Az idei E3 nekem kissé csalódás volt. Nem az üres ígéretek miatt, mert azt idén 8talán) nem kaptunk, de a felhozatal, az újítások és egyáltalán a "nagy leleplezések" összességében nem voltak olyan varázslatosak mint eddig. Talán a sok szivárogtatás, talán a túlzott mézesmadzag húzkodás, talán csak az én öregedésem, de a varázs eltűnt. Valaki megölte a karácsony szellemét.

Űrverseny a konzolpiacon - Amit még Kennedy és Hruscsov is irigyelne

-T0ng- | 2013.06.10. 13:05 | kategória: Helyzetjelentő

2 éve vagyok boldog konzoltulajdonos, egész pontosan egy X360 tulaja. A dolog véletlenül történt, de ez a cikk szempontjából lényegtelen. Elég annyit tudni, hogy míg ez meg nem történt, én tipikusan az az ember voltam, aki kategorikusan elutasított minden, a konzol előnyeit és érdemeit méltató érvelést. Ma persze már nem így van, így kíváncsian vártam, és követem figyelemmel a Sony és a Microsoft között, a bejelentések nyomán kialakuló, már-már a hidegháború űrversenyéhez hasonló versengést.

A konzolgyártás mindig is hiánygazdaságon működött: A konzol alkatrészei, az az összeg amit a két nagy cég kifizet a hardware gyártóknak, és az előállítás költségei összeadva és leosztva nagyobb összegre jön ki, mint amit a boltban rácímkéznek darabár alatt. Érthető hát, hogy nagy a versenyfutás a konzolpiacon az eladásokért, és hogy gépeiket minél szélesebb vevőközönség számára tegyék vonzóvá. Ennek érdekében olyan eszközöket vetnek be, melyekkel igyekeznek különböző rétegeket megszólítani, csak egy valamire nem kíváncsiak: A vásárlók igazi igényére! Vajon kell ez nekünk mind?

Természetesen a kérdés itt elsősorban a Xbox One esetében merült fel bennem. Egyrészről azért, mert mint a Microsoft mostani konzoljának tulaja egyfajta termékhűség miatt ezt jobban vártam, másfelől azért mert a két gyártó bemutatója közül ez tartalmazott több konkrétumot.
Amit viszont kaptam, a bizony keserű szájízzel töltött el. A PS3 annak idején azzal tette magát számomra szimpatikussá, hogy olyan exkluzív címeket adott ki, melyek igazán vonzóak voltak, és elültették a fejembe azt az új konzolvásárlás gondolatát. Nyilván ebből nem lett semmi, pénzügyi és egyéb okokból, de akkor is.

A Xbox a fölényét mégis tudta biztosítani a Kinect révén, jóllehet a perifériás eszköz nem nyújtott semmi pluszt az addigi és azóta megjelent hardcore címekkel kapcsolatban, de képes azóta is családi szórakozást biztosítani, így a konzolt kiterjesztette a casual gamerekre, akik egyébként csak a képernyő előtti bohóckodásra vevők.
Hogy ennek mi lett az eredménye az már más kérdés. A konkurencia állítása a Nintendo Wii-vel meggyőző volt, és egyértelmű nyertese volt a vele egyenrangú PS3-mal vívott mozgásérzékelő háborúban, ugyanakkor az addig hardcore élményt nyújtó konzol jellege hígult. Persze ez megtörtént a Sony konzolja esetén is, de ott a kevésbé sikeresség okán valahogy a piaci erőltetése elmaradt, meghagyva a PS3-at mégis csak egy konzolnak.

Most az új konzolok láttán, meg kell állapítani, a Microsoft nem hagyta abba, sőt tovább folytatja a Kinect meneteltetését. Itt hozzá kell tenni, a PS4 esetében sem került elhanyagolásra a Move és technológiája, csak azt szépen besimították a konzol látképébe a lehető legkevésbé arcba mászó módon.
A mozgásérzékelős technológia létét az új generációs konzolokban amúgy sem érzem létszükségnek, legalábbis még senkitől nem hallottam, hogy ez lenne a fő mozgatórugója bárkinek is ismerősi körömből a konzolvásárlás esetében.

A Microsoft azonban ennyivel nem állt meg. Az IllumiRoom technológia, melyet én épp úgy pénzlehúzó szemfényvesztésnek tartok, ahogy a digitális tv-szolgáltatás beépítését is mind-mind csak hígítják a konzol által nyújtott igazi játékélményt. És ekkor még nem beszéltünk a konzollal kapcsolatban tett egyéb bejelentésekről kapcsolatban, melyről a játékos társadalom nagy többsége hasonlóan vélekedik...

Nem csoda hát, hogy a külföldi sajtók által készített felmérések azt mutatják, hogy az eddigiek alapján a Sony vezet a népszerűségi versenyben. Konzolja az eddig látottak alapján letisztult, átlátható és átérezhető, a reklámszöveg alapján is csak egy célra irányul: Hogy egy konzol legyen.
Azonban kérdés, hogy az az eddig meddig lesz így. Nem vagyok a japán cég pénzelt embere, még egy matricát sem kapok tőlük a cikkért és a hangsúly a bejegyzésben nem a Microsoft szapulására irányult. Az, hogy őket emlegettem elsősorban annak köszönhető, hogy gépükről ők adtak részletesebb tájékoztatót. A Sony ugyanis sok mindenről eddig hallgatott, bejelentése pedig gyors volt és túlzottan is tömör, az pedig hogy nem láttuk még eddig a konzolt csak tovább erősíti a gyanúnkat: A Sony azért tett ilyen félkész bejelentést, mert ő akart lenni az első.

Lehet, hogy a végén a Sony is úgy jár mint az oroszok? Hiába voltak ők, akik először küldtek embert az űrbe, mégsem ők voltak az elsők a Holdon, ezt az analógiát követve pedig még, akár a Microsoft is kikerülhet győztesen.

[UPDATE]

Végül mégis csak sikerült a Sony-nak a PS4-el borsot törnie a Microsoft orra alá. A tegnap bemutatásra került dizájn bár nem olyan látványos és letisztult, mint az Xbox One, de az árát sikerült, az X360 új változata és az Xbox One közé belőni.

A helyzetet csak rontotta a bejelentés, miszerint sem állandó online kapcsolat nem lesz szükséges, sem a használt játékok kapcsán nem korlátozásokat bevezetni, ahogy azt a Microsoft tette.

Még egy pontot kap tőlem a PS4 a régi játékok elérhetővé tétele okán: A Sony már az előző generációi esetében is fontosnak tartotta régi konzoljai támogatását, mely nem csak abban jelent meg, hogy a PS3-ramegjelenő játékok egy ideig megjelentek még PS2-re, de azt is, hogy később ezek a játékok lejátszhatóak maradtak az új konzolon. Az új architektúra miatt, ez most lehetetlen lesz, de a japánoknak rá kellett kontrázniuk az amerikaiakra, melyet meg is tett egy jövőre induló "cloud gaming" szolgáltatással, melyen keresztül elérhetővé tesznek minden nagyobb régi címet.
Ha azt nézem, hogy a PS4 esetében nem kell megtartani a régi konzolt....hááát...a Sony nyert.

Ezeket a tényeket nálam csak erősíti a Sony exkluzív címei is és a tény, hogy a számomra az E3-on "must have" címmé vált játékok mind a két konzolra megjelennek, a PS4 megnyerte az űrversenyt. Persze ez nem jelent semmit a tényleges csatározás szempontjából. A Microsoft előrendelések terén még mindig nagyon vágtat, konkrét nyertest pedig majd csak a konzolok megjelenése után a vásárlási adatok alapján lehet majd mondani.

UPDATE #2

Don Mattrick megtette azt, amit eddig a Microsoftnak épphogy nem sikerült, nevezetesen, hogy lángokba borította a redmond-i cégóriás szekerét. A Sony tegnap előtti pofonjai után, miszerint a PS4-nek nem kell állandó internet kapcsolat, a következőt nyilatkozta:

"Aki nem rendelkezik bármiféle internet kapcsolattal, azoknak is van egy termékünk, úgy hívják X360"

A bajt csak tetézte a következő mondat:

" Ez egy szolgáltatás-alapú világ, ha belegondolsz a dolgokba és abba, hogy tette őket jobbá az internet, ez egy tervezői döntés, amit meghoztunk. Úgy gondolom az emberek értékelni fogják...Rengeteg tesztet és fogyasztói felmérést csináltunk és úgy gondolom jó döntést hoztunk"

Az interjút az egyik legnagyobb külföldi szaksajtó közölte le, mire a cikknél tonnaszámra jelentek meg a válogatottnál válogatottabb kommentek.Egy része Mattick urat és a Microsoft hozzáállását "dicsérték" ékes szavakkal, míg mások a mondatot átköltve (kicserélve az X360-at PS4-re) mémet gyártottak belőle.
Véleményem szerint ennél a mondatnál rosszabb PR húzása nem is lehetett volna a Microsoftnak. Nem csak, hogy javították a helyzetüket és egyenlítettek volna az álláson, de átpasszolták a labdát az ellenfélnek. Azt hiszem erre mondják, hogy "Ha nem szóltál volna, bölcs maradtál volna". Lehet a "Nem szól szám, nem fáj fejem" ideillőbb...

Ezek után én kíváncsibban várom a végkifejletet! Az már biztos, hogy a Microsoftnak valami nagyon nagy dolgot kell tennie, hogy a saját maga által ásott gödörből kimásszon.

Utolsó módosítás: 2013.06.12. 07:50

Hollywood igazi szörnye! - avagy így látom én a Reboot tendenciát

-T0ng- | 2012.06.21. 08:00 | kategória: film

Őszintén megmondom, van egy tendencia manapság, amit kezdetben megérteni, manapság pedig már elfogadni nem tudok. Egy szó, ami megoldása lett Hollywood-nak szinte mindenre: REBOOT!

Igen! Manapság sajnos többször találkozunk ezzel a kifejezéssel, mint szeretnénk. Ami ennél is szomorúbb, hogy míg egyes esetekben érthetőnek találtam kezdetben a célt, addig ma már az egész értelmetlen vagdalkozás lett.
De mik is azok az értelmes célok, amiért jó a Reboot? Mikor és miért érdemes bevetni?
Az első és legfontosabb nem más, mint az, hogy egy sok generáció által kedvelt és nézett címet régi tartalom mellett, új és a mai kornak megfelelő vizualitással és tartalommal töltsenek meg. Nem kel messzire menni, hogy jó példákat találjunk: Star Trek, James Bond. Tették ezt úgy, hogy nem fáj az embernek, és nem horkan fel, hogy a sorozatot újraindították, egyszerűen élvezi a filmet. Ráadásul a Star Trek esetében egy kis csavarral még az eredeti sorozattal való kapcsolata is magyarázva lett.
Persze a Reboot szolgálhat még szentebb célt. Nevezetesen egy megtépázott név újrafényezését. Talán erre a legjobb példa a Nolan féle Batman filmek, vagy az épp mostanában moziba kerülő Csodálatos Pókember. Szegény Batman! Gyerekként még nem fogtam fel azt a gyalázatos tetettet, amit Joel Schumacher követett el a "Mindörökké Batman" és a "Batman & Robin" esetében. És Tim Burton még segédkezett is producerként egy film erejéig...Pókembert pedig hát mindenki ismeri. Van, aki szereti Sam Raimi alkotásait, engem kifejezetten a rosszullét kerülget tőle. Nem is a rendezés a baj, sokkal inkább az a szirupos, már túlontúl Peter Parker szerelmi életére fókuszáló koncepció. Ezt persze csak erősíti Toby Maguire nyálgép tekintete, mellyel alkalmasabb lenne egy meztelen csiga eljátszására, és karakterjátéka, melyhez hol a "beszívott mosoly", hol a "mindjárt bőgök" esetleg a nagy ritkán az "úristen ez miattam van mindjárt bőgök" tekinteteket váltogatja.

Persze nem a régi filmek szapulásáról szól ez a bejegyzés. Ami történt megtörtént. Avi Arad és a Marvel többi vezetője rájött, hogy egy jó Marvel filmhez jó színészt kell választani, a DC és a Warner pedig arra, hogy egy jó rendezőt kell találni. A Reboot meg majd mindent megold...

...Na persze. Itt esünk át a ló igazi túloldalára. Hollywood ugyanis úgy gondolja, hogy ha elront valamit akkor arra jó a Reboot. Történt ugyanis, hogy a Warner fogta magát és belekezdett egy Zöld lámpás film legyártásába. Hozzáteszem nem volt szerencsém a filmhez. Nem azért, mert az előzetesek alapján rossznak találnám, sőt Ryan Reynold nekem szimpatikus választás Hal Jordan megformálására, csak valahogy még nem éreztem idejét, hogy a sok jó szuperhősös film között egyel esetleg elrontsam a tendenciát. A lényeg nem rajtam van persze, hanem a filmen. Történt ugyanis, hogy bár az egész agyon lett sztárolva, külföldi oldalakon még az új Star Wars-ként is emlegették (wtf?), a produkció a pénztáraknál elhasalt. Warner Bros. mit csinál? Reboot!
Persze, gyalázat az is, hogy olyan örök klasszikusokat, mint a Vissza a jövőben szintén a Reboot gépbe akarnak dobni (álmatlan éjszakáim vannak miatta), na de egy két éves filmet?
Jó persze ezen nem kéne meglepődni. A Marvel két filmmel is megcsinálta, ráadásul a egyikben még ahhoz is lusta volt, hogy a főszereplőt játszó színészt lecserélje, de az valahol megbocsájthatóbb számomra. Egyfelől azért, mert a két Hulk mozi és a két Ghost Rider mozi, nem téve egymásra utalást folytatásként is elfogadható, másrészről talán azért, mert ezeket a mozikat nem sztárolták agyon a kudarcot pedig csendben tudomásul vették.
A másik ilyen kérdőjel számomra a Múmia filmek reboot-ja! Kérdem én minek? Mert már beígértek egy negyedik részt a harmadik végén? Már nem felel meg a Universal-nak Brandon Frasier néha kissé bohókás ám megfelelően kemény karaktere? Vagy egyszerűen csak olyan nagy divat lett Alex Kurtzman-t és Roberto Orci-t felkérni forgatókönyv írásra?

Levezetőképp pedig jöjjön a Reboot legfélelmetesebb része. A homályzóna, mely Hollywood legfélelmetesebb ötleteit eredményezte: A régi sorozatok film ként való Reboot-olása. Charlie angyalai, Miami Vice, Hazárd megye lordjai, Szupercsapat...a teljesség igénye nélkül pár film, ami után én nem kívánok következtetéseke levonni.
Lehet csak én fogom fel tragikusan a helyzetet és ti ezt teljesen másképp látjátok, de kérlek ne fogjátok vissza magatokat! Árasszatok el a véleményekkel!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.