Zenei visszatekintő #6: The Trance Sounds Of 1999-2001
Barthezz | 2008.06.19. 14:50 | kategória: zene
Nos, mint az a címből is látható, Zenei visszatekintő sorozatom 6. darabjában teljesen más vizekre eveznék, s az eddig megszokott electro és house track-ek helyett az ezredforduló körüli években irányadó elektronikus zenei trendet venném górcső alá. Remélem ez a bejegyzés is tetszeni fog eddigi Olvasóimnak, s talán még új emberek érdeklődését is felkelthetem, akiknek a manapság jellemző house és electro vonal kevésbé jön be, ámde szívesen nosztalgiáznának a 8-9 évvel ezelőtti zenék között!
A válogatás tehát ezúttal jóval tágabb időszakot ölel át, mint az eddigi bejegyzéseim során bemutatottak: fél év helyett nagyjából most 3 év zenei felhozatalát próbálnám belesűríteni egy 80 perces összeállítás kereteibe. Ennek köszönhetően csak egy szűk keresztmetszete ez az akkoriban jellemző klubzenéknek, így ha valaki hiányolna 1-2 nagyobb slágert, az emiatt maradhatott ki ;-)
Az összeállítás főként trance és eurotrance zenékből épül fel, melyek még egy teljesen más vonalat jelentettek, mint napjaink house és electro slágerei. Gyorsabb BPM, színes és változatos dallamvilág, egyszerűbb zenei alapok, kisebb monotonitás voltak még jellemzőek, s akkoriban ez számított teljesen természetesnek, s erre őrült meg a nép a bulikban! Lám, mennyit képes változni a zenei világ nem egészen 10 év távlatában!
Érdemes továbbá megfigyelni a válogatáson szereplő előadókat is! Mára a többségük eltűnt, de néhányan még most is jelen vannak: egyik részük nem volt képes igazán megújulni, s inkább jellegtelen, trendi zenét játszanak jelenleg (Brooklyn Bounce, Scooter), más részük azonban folyamatosan képes volt megőrizni zenei világában a színvonalat, s ma is igényeset képes alkotni a különféle stílusok berkein belül (Mauro Picotto - electro/house, Cosmic Gate - trance, Chicane - trance).
Nem is kertelnék tovább, következzen tehát az újabb összeállítás, melynek zenéit én is bármikor szívesen veszem elő, s hallgatom meg újra, felidézve vele a 15-16 éves korszakomat, s újra kis felcseperedő gyereknek érezni magamat ;-)
A válogatás a következő linken érhető el:
Trance Sounds Of 1999-2001 (edited by DJ Gaaboor)
Tracklist:
01 - Chicane - Saltwater (Original Mix) 6:03
02 - Mauro Picotto - Proximus with Adiemus (Megavoices Mix) 6:07
03 - Brooklyn Bounce - Bass, Beats & Melody (Club Mix) 7:01
04 - Barcode Brothers - Dooh Dooh (Darude vs. JS16 Remix) 6:04
05 - Ian van Dahl - Castles In The Sky 3:17
06 - Cosmic Gate - Exploration Of Space I. 3:16
07 - Gitta - No More Turning Back 3:40
08 - Lightforce - Take Your Time (The Riddle '99) 3:29
09 - Brooklyn Bounce - Canda! (The Darkside Returns) 3:38
10 - ID 5:27
11 - Laureen & Taylor - So Good (Club Mix) 5:34
12 - Scooter - Posse (I Need You On The Floor) 3:47
13 - Safri Duo - Played-A-Live (The Bongo Song) (Club Mix) 6:25
14 - 2 Unlimited - Twilight Zone (Millenium Remix) 3:12
15 - Sash! - With My Own Eyes 3:38
16 - Mauro Picotto - Komodo 3:19
17 - Benito Martinez - Let's Celebrate (Extended Mix) 4:20
Mindenkinek kellemes szórakozást hozzá!
Megjegyzés: Aki esetleg a 10-es számot felismerné, jellezze a kommenteknél a címet ;-) Egy mix CD-ről grabbeltem le anno, de tracklist-em nem volt hozzá.
Hozzászólások
Greece 2000? :(
Nagyon jó kis összeállítás, igényes a blogod;-)
Lizard? :-( Ha a Komodo befért, akkor ennek is lett volna helye :-P Továbbá amit hiányolok én is, az a Greece, főleg hogy 2000-res bejegyzésednél azt mondtad itt lesz :'(
Nah de az utóbbi egy hétben úgyis rákaptam a trancere (Trance Anthem válogatás pörög egész nap, a teljes :-D), szóval jókor jött ez a visszatekintő^^
ph és LM: Nyugi-nyugi, nem feledkeztem meg a Greece 2000-rol, csak az egy ennél nagyobb szabású visszatekinto egyik eleme lesz ;-) Nem véletlenül hiányzik 1-2 igen nagy zene, ennyit elárulhatok ;-) Szal ez még csak a felvezetés a soron következo bejegyzéshez.
Szal bocsi, ha múltkor esetleg megtéveszto lettem volna, s mostanra vártátok a Greece 2000-et. Remélem, ezek a zenék is megteszik addig a hatásukat ;-) Én elobb hallgattam végig ebéd közben, s teljesen elkapott a nosztalgia-feeling ^^
Mathaus: 3 Mauro Picotto már sok lett volna ;-) Szal érd be a másik 2 nagy slágerével egyelore :-)
Nah de ne arról írjatok, hogy mi hiányzik, hanem inkább azokról a zenékrol, amik rajta vannak ;-)
Germi: Köszi :-) Foleg azért esik jól Toled, mert Te alapból nem is ebben a zenei közegben mozogsz ^^
Hogy ne csak sírjak: ZSÍR LETT NAGYON. :D Scooter - POsse örök kedvenc, Safri Duo is, de van egy csomó 'új', ami nagyon bejön :)
Köszi ^_^ És mondom, jovo héten vagy nagyjából másfél hét múlva jön majd a Greece 2000-et is tartalmazó összeállítás, s akkor majd minden világos lesz számotokra, miért nem itt kapott helyet ;-)
A Mauro Picotto - Proximus with Adiemus feldolgozás?
Úgy tudom, az Adiemus eredetileg egy komolyzenei darab volt. Ezt keverte össze Mauro Picotto saját zenei alapjaival (ugyanúgy, ahogy a Komodo esetén is). Anno 2001-ben, mikor ez a zene megjelent, az Adiemus épp a Malév reklám zenéje volt, s így mindenki Malév zenének hívta ezt a számot :-D
THX, közben megvan :)
Uhh Te, ebben a baromi melegben jó ránézni a képre. :-D
Tudom :-) Többek között ezért is választottam ezt a képet ;-)
Respect érte :-DDDD
Amúgy az az érdekes, hogy bár épp elkezdtem az ált. sulit, de van ami így is ismerős, pl Take your Time^^^^^^
Mondjuk ezzel az egész trances irányzattal úgy vagyok, hogy most kicsit háttérbe szorította az electro-house, de sztem hamarosan "újra" utat tör magának.
Hát nemcsak nálad szorította háttérbe az electrohouse, hanem a teljes zenei trendben ez a folyamat érvényesült. De nem is az electrohouse miatt szorultak vissza ezek a zenék, hanem 2002-2005 között átment a stílus egy gagyi szar vinnyogós dance-be, pl. Cascada, Rocco, Rob Mayth és társai zenéinek megjelenése, s végül az igénytelen kiszorította ezeket a régi nagy slágereket. Most ez a stílus a jumpsytle-nál tart jelenleg, ami egy fokkal talán jobb, de nekem már nem jön be... Az electro és a house fejlodése a funk és prog. house-ból indult ki, párhuzamosan a eurotrance gagyivá válásával, csak most ez a house oldali irányzat lett populárisabb. Az más kérdés, hogy 1-2 régi nagy eurotrance, trance és house eloadó is az elektroban keresett kiutat, pl. Mauro Picotto vagy Da Hool.
Áu, néha képes vagy úgy levezetni ezt az egész zenélősdit, mint rgy komoly politikai helyzetet :-D
Nem úgy értettem, hogy nálam, hanem hogy most kissé el van feledve ez a korszak (amiről/ből az összeállítás is "szól"), de szerintem-remélem újra felvirágzik ez az irányzat^^
Jumpstyle - nem kritizálni akarom, de az már nem igazi zene sztem...nekem nem.
Nekem sem jön be abszolút a jumpstyle, ahogy a többi dance zene sem. Pár éve ugyebár még azt is hallgattam, de örülök, hogy felnottem, befejezodott a zenei útkereséssem, s végül áttértem a house muzsikák irányába ;-)
Ezeket a 2000 körüli zenéket persze bármikor szívesen újrahallgatom, hiszen ezek ugyanúgy igényesek és jók voltak a maguk korában, mint most a house zenék. Amúgy ha megfigyelted, visszatért ezen zenék hangzása az elektroba, persze csak 1-2 hang és effekt révén (pl. Deadmau5 zenéi). Nem kizárt persze, hogy pár év múlva újra "felgyorsulnak" a zenék, s megint ilyen porgosebb trance lesz a divat, de ugyanaez a stílus - az eredeti formájában - már biztos nem fog visszatérni. A zenei trend folyamatosan változik, s gyakran felhasznál régi elemeket, de mindig van mellette vmi újdonság is ^^
Mindegy, ha szar lesz a discozene a jövőben, akkor én szigorúan Ákos-30Y-RHCP fan voltam végig (|:-{ :-D
Tényleg, RHCP válogatást is csinálj már, adok anyagot ha nem találsz xD:-D
Szedem is le. Köszi!
SW: Én köszönöm az érdeklodést :-) Remélem tetszeni fog az anyag ;-)
Mathaus: Hát csinálj akkor te egy RHCP-s bejegyzést ;-) Tudod jól, hogy nekem az elektronikus zene a kenyerem, s itten vagyok otthon ;-)
É--én ?:-D Aztán azt mégis ki a f*szt érdekelne ?:-D
+ én azt se tudom hogy kell így kitölteni a zenék izébizéjét, plusz az inditófájlt létrehozni :-DDD Lámerdolog, de ez van :-DD
Hm, lehet, hogy csinálnom kéne egy blog restartot, és csinálni egy izraeli (v. más néven keleti) zenés összefoglalót, a kultúrához tartozik ez is.
Na, meghallgattam. Ne haragudj Barthezz, de az ilyen tuctuc scooter-féle zenék elég messze állnak tőlem :) Elektronikus zene táján maradok az trance-nél, az electrohouse-nál, meg az az ilyen Deadmau5-Pryda féle számoknál, ezek műfajával nem vagyok tisztában :) De az ilyen techno-k meg jumpstyle-ok tőlem elég messze állnak.
SW, keleti zenés válogatást én szívesen fogadnám, kíváncsi vagyok, mit hallgatnak arrafelé :-)
SW: Ponthogy ez még nem a jumpstyle-os Scooter, ekkor még sztem egész jó zenéket csináltak, ahogy a Posse is jól sikerült darab lett. Ezek az újabb nyávogós zenéik már nekem sem jönnek be, bár ennek a Jumping All Over The World-nek a dallama kezd lassan bemászni a fülembe, annyit hallom mindenhol ;-) Meg hát nem csak a Scooter - Posse van egyedül az albumon, ha pl. a Saltwater-t, vagy Mauro Picotto zenéit nézzük, azok kifejezetten igényes darabok lettek ^^
Ha van kedved, csináld meg az izraeli kultúrájú zenei összefoglalót, sztem többen is kíváncsiak lennénk rá. Mondjuk nekem ez az Infected Mushroom nem igazán stílusom, de Offer Nissim pl. egész jó, igaz, ők is inkább egyszámos előadók. A First Time-mal hatalmasat durrantottak, s 2006 nyarának sztem egyik legnagyobb zenéjét alkották vele, de azon kívül nem igazán lett sikeres egyik zenéjük sem.
LM: WinAmp-ban a szám címét kiíró csíkon duplát kattintasz és máris bejön az ID3tag, amit ezután tudsz szerkeszetni. Meg vannak fasza kis ID3 editor progik is, pl. az Mp3 Tag Studio ;-)
Listát összedobni meg megint nem nagy cucc, playlist ablak jobb alsó sarkában van egy Manage Playlist gomb, s ott tudod az aktuális listát elmenteni ;-)
Továbbá, ha vágni is szeretnéd sz mp3-akat (én több zenéből is így csináltam rövidebb radio edit változatot, vagy short club mix-et), akkor az Mp3 Trim nevű progit tudom ajánlani, melynek kezelése megintcsak pofonegyszerű ;-)
Ha írok egy tücctücc bejegyzést, akkor nekem is lesz 300000 kommentem?
igen mert igénytelen tucatszarok vagyunk
Sorry, the free service is at full capacity.
mindegy így névre is ezer nagyon nagy sláger van közte: Dooh dooh, castles in the sky (roxy himnusz volt:D), Brooklyn (mondjuk nekem ennél régebbi lemezük van, már itt is kicsit kommerszesebbek voltak, Posse, a 2 Picotto, stb:) Remélem lassan le lehet szedni, mert nagyon nosztalgiázni akarok:)
igényes összeállítás, grat
Jaaah, Winamp? Jó, majd feltelepítem....:-D
Padavan: Amilyen zenét Te hallgatsz, az egyszerűen nem a Dome közönsége. Persze ha írsz mittomén egy Ákosról szóló bejegyzést, garantálom hogy a fél fórum odapötyög, de amíg az electro-house a lá tücctücc zene lesz a Domeon lévő korosztály nagyrészének a kedvence, addig Barthezz nyert. Azért még ne legyünk igénytelenek, mert ezt hallgatjuk. Szerintem.
padavan: Most nem értelek. Nem vmi szar szpájdegoszt féle tücc-tücc szaroknak írok blogbejegyzést, hanem igyekszem igényes zenéket kiválogatni. Ha Britney Spears meg Nothanx meg franc tudja miylen szarokkal foglakoznék, vagy elektronikus zenén belül maradva pl. a mostani Scooter-rel, akkor megérteném a felháborodásod.
Komment- és látogatószámra meg azt hiszem pont Te nem panaszkodhatsz, elég sok bejegyzésed kap sok kommentet, hogy nem mindegyik, annak oka ott leledzik, hogy bizonyos témákat csak elolvasnak az emberek, de nem nagyon tudnak mit hozzászólni, nézd meg pl. a Négy szoba kritikámat, ami éppenhogy 9 kommentet kapott...
Örülök neki, hogy ezen zenei témájú bejegyzéseim 1-2 embert legalább aktívan idevonzanak és legalább ilyenkor kapok én is boségesen kommenteket...
Pyro: Örülök, hogy tetszik, sejtettem, hogy ezzel a bejegyzéssel végre a Te igényeidet is ki fogom szolgálni a sok electro témájú visszatekinto után ;-)
Ha holnap sem tudod letölteni a válogatást, akkor feltöltöm máshová is. Amúgy ez a maximális leterheltség azt jelenti, hogy ennyien leszedték volna? :-O
5 ember írt amúgy ide...(Germi 1, ph 2) szóval én nem értem...
Én most Red Hotot hallgatok, ha már így mondod Pyro :-D
Najó, Barthezz, köviben ugye benne lesz a Lizard is? :-DD
(blogba is lehetne válas gomb)
Pyro #90: jaja, jól jönne, ezért követem én is már a név + számozós megoldást ;-) Majd felvetjük Dinonak az ötletet ;-)
SW: Bocsi, törölnöm kellett a kommentedet, mert bárhova kattintottam, a linket hozta be. Valószínűleg nem zártad le a kódot, s így nem lehetett további kommenteket írni. Szal írd be újra, lehetoleg lezárva a linket is ;-)
Ilyesmik jöhetnek SW! Persze nem fogok váltani, de érdekel, hogy a világ más tájain mit hallgatnak az emberek, így érdekel egy ilyen stílusú bejegyzés.
Nah, vissza a régi kerékvágásba ;-)
SW: Okés, jöhet a bejegyzés, bár nem hinném, hogy ez a keleti zene stílusommá válna és felváltaná az elektrot ;-) De érdekességnek jó lesz kicsit olvasni az ottani eloadókról és zenei trendrol, szal sztem ilyesmire csináld meg a bejegyzést is, hogy ezekre kitérsz benne!
Offer Nissim-tol mutattál korábban más zenéket is, de azok nekem anynira nem jöttek be, s bárhol utánakérdezel, csak a First Time-ot tudják megemlíteni tole. Ezért írtam, hogy egyszámos eloadó.
Pyro #28-as bejegyzéséhez: Bocsi, a kialakult vita hevében nem válaszoltam még rá érdemben, szal pótolnám:
Hát igen, én is ezeken a zenéken nottem fel ^^ Amúgy Brooklyn Bounce valóban innentol kezdett el gagyi lenni, az utolsó normális zenéjük a Bass, Beats & Melody volt éppen. Ez elofutára volt az új - gagyi - stílsuknak, de még megorizte a régi stílusuk sajátosságait is, ráadásul itt még a régi frontemberük (Damon) sem vált ki a bandából. A Canda! meg ugyebár 99-es, jóval régebbi zenéjük még. Amúgy persze legnagyobb számaik az elso 2 albumuk zenéi (Take A Ride, The Beginning, The Real Bass, The Music's Got Me, stb.), csak ez ugyebár egy 1999-2001 közötti korszakot felölelo bejegyzés, ezért nem ezen zenéik kerültek a válogatásra ;-)
Nah letöltöttem. Meghallgattam egész jó volt :D Eddig nem igazán kerestem és hallgattam ezt a műfajt de kellemeset csalódtam. Jó zenék. a bejegyzés meg a korábbiakhoz hasonlóan nagyon profi. Látszik hogy otthon vagy a témában le a kalappal ;)
Hú köszi, meglepett a kommented, mert én is úgy tudtam, hogy nem hallgatsz ilyen zenéket, szal köszi még egyszer az érdeklodést :-) Nézd meg esetleg az elozo 5 zenei összefoglalómat is, bár sajnos a sendspace törli kb. 1 hónap után a file-okat, így 4-estol visszafelé már sztem nem lehet letölteni oket. Persze ha érdekelnének, újra feltölthetem a válogatásokat.
Nah, jobbról-balról meghallgattam ezt is.
Igen korai emlékeim vannak erről a korszakról, de azért igen nagy számok voltak ezek, hisz nem egyet imsertem fel, úgy mint Proximust, a Take Your Time-ot, No More Turning Back (:love: vagy épp a Komodot (humekkorazenevoltaz).
Néha visszasírom a trance ezen zenéit (nem kevés van belőle nekem is, így azért tudom miről beszélek), hallva a mai néhol igen szörnyü electros eltévelyedéseket (ugye egyre "nyíltabb" hangzásúvá válása az electronak), de azért a következő - véleményem szerint nagyobb méretű összefoglalót - nagyon várom a Greece 2000-rel, és a...áhh, ugyse lesz benne :-D
LM: Nyugodtan áruld el, melyik zenére gondoltál, kíváncsi vagyok ;-)
djhardslow: Örülök, hogy tetszett a bejegyzés, ráadásul, mint látom, emiatt a komment miatt regisztráltál, szal külön köszönet érte ^^
Amúgy igen, ezt is kitárgyaltuk többek között, hoyg sajnos ez a típusú zene korszaka 2002 környékén leáldozott, s átment a Cascada és Groove Coverage féle popcorn zenékbe, sajnos...
Mauro Picotto tényleg sokféle stílusban megfordult már, de mindig is igen nagy DJ volt sztem ^^
Scooter meg jelenleg jumpstyle-t nyom pedig. Az más krédés, hogy valóban semmi eredetiség nincs benne: a jumpstyle-t nem ok találták ki, csak lecopyzták az alapokat, a high-pitched voice-ot meg teljes ötlettelenségükben 3. alkalommal is felélesztették, amit már nagyon nem kellett volna... Semmi erdetiség, semmi ötlet, semmi újdonság, csak trendi szar zene. Számomra a Shake That! környékén befejezodott a Scootert-korszakom. Az volt az utolsó olyan zenéjük, ami úgy utoljára igazán bejött. Ha akkor lépnek egy kicsit house-osabb irányba a Shake That vonalán, ma is jó zenét játszhatnának, így viszont...
Tudod, hogy a Lizard az :-DD
Tényleg, ezt emlegeted mostanában minden 2. mondatodban :-D Viszont ahogy elterveztem a tracklistet, nem lesz sajnos rajta, de ha szeretnéd hallgatni, ajánlom figyelmedbe Sterbinszky 1999-ben megjelent Egy nyár a Flörtben című mixalbumát! Iszonyat zsír mix lett, a 99-es nyár egyik legnagyobb lemeze volt!
Tracklist:
1. Avant Garde - Get Down (Radio Mix)
2. Robbie Rivera - The Ultimate Disco Groove (Original Tall Paul Edit)
3. Olav Basoski - Blackmail
4. Mac Zimms - Feel What I'm Feeling (Club Mix)
5. Blue Adonis - Disco Cop
6. Buzzy Bus - You Don't Stop (Only 4 Housefloors)
7. Freak - Funky Latino's
8. Kriminal - Loud 'n' Proud (Olav Basoski 'Samplitude' Mix)
9. Happy Human - Blow Your Own (Mark Van Dale & Enrico Mix)
10. Ghetto Stylez - Hands Up (What?) (Mega Man Cardiac Attack Mix)
11. DJ Sandy - Overdrive
12. DJ Survival Kit - Superfly Slick (Olav Basoski's Mix)
13. Tim J - Made In Taiwan
14. Mauro Picotto - Lizzard (Megavoices On Air Mix)
15. Capricorn - 20Hz (Nalin & Kane Mix)
16. Binary Finary - 1998 (Matt Darey Remix)
17. Alice Deejay - Better Off Alone (Vocal Mix)
18. System F - Out Of The Blue (Original 12" Version)
19. Chicane - Salt Water (Tomski Remix)
Köszönöm a hozzászólást és az invitálást (lám, akadnak külső olvasói is jócskán a bogomnak, s ez mindig jól esik az embernek ^^ ). Valóban igen érdekes bulinak ígérkezik, régóta elmennék már egy ilyen classic partyra, csak nem nagyon rendeznek már ilyet sehol sem.
Szólok 1-2 egerszegi haveromnak és ha jönnének, akkor valószínűleg felnézünk rá. Így, hogy még a belépő is ingyenes, tényleg megéri! (Innen a Dome fórumról pedig Pyro-nak lehetne még szólni.)
A buli végi levezetés remélem a classic névhez hűen techno lesz, egy ideje sajnos már jóval light-osabb zenékkel vezetnek le szinte minden bulit, pedig a végén jól esne pörögni egyet ;-)
A Mammut 2. amúgy azt jelenti, hogy a Mammut 2 szárnya közül a 2. épület, vagy egy új, más helyen lévő Mammutra vonatkozik?
Jah és nemsokára érkezik a következő zenei összefoglalóm, ami már nálam is valóban megkapja a classic jelzőt ^^
Antoos: Nagyon nagy buli volt, érdemes volt rá tegnap elmennünk! Jól esett kicsit nosztalgiázni, s újra egy 90-es évek végi hangulatú bulit átélni ^^ Szal igen jól pörgettétek a lemezeket! Egy kicsit mondjuk túl sok trance volt, s több keményebb zene is lehetett volna, de így is nagyon bejött a feeling, meg aztán a Cafe del Mar-tól kezdve jött a pörgés ezerrel ;-) Köszi még egyszer az ajánlást, ha nem szólsz itt a blogomban hozzá, nem is tudtunk volna a partyról!
Nah kitöröltem csaknem 100, a témától igencsak eltért kommentet. Ezek után kérnék mindenkit, hogy az elektronikus vs. akusztikus zene vitákat ne a blogomban folytassa le senki sem, úgysincs semmi értelme ezen vitatkozni :-)
A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]
