A nagy energiaital teszt #1: Bevezető rész
Barthezz | 2008.12.27. 18:53 | kategória: energiaital teszt 1. tesztkör
Nos, végre befejeződött számomra az elmúlt 4-5 hónap gyűjtő- és kutatómunkája, melynek keretében összegyűjtöttem és leteszteltem közel 70 féle Magyarországon kapható energiaitalt. Hogy pedig az egész ténykedésem ne múljon el nyomtalanul, úgy döntöttem, virtuális papírra vetem tapasztalataimat, s egy 5-6 részes blogbejegyzés-sorozat keretében megosztom őket olvasóimmal, hiszen elég sokan fogyasztunk energiaitalokat, így a téma sokakat érdekelhet! A szóban forgó energiaitalokat minden téren szeretném kivesézni, a végén pedig egy összegzéssel és egy részletes összehasonlító-táblázattal zárnám a tesztet. Az alábbiakban tehát a sorozat első, bevezető része olvasható.
Energiaitalok. Lehet szeretni, vagy nem szeretni őket, az azonban tény, hogy ez a 15 éve még szinte senki által nem ismert gyűjtőfogalom mára már mindenki által közismertté vált, s komoly alternatívájaként lépett fel a kávénak.
"És a 6. napon Isten megeteremté a Red Bullt..." A Red Bull nagyjából 15 évvel ezelőtti megjelenésekor talán sokan nem is sejtették, hogy egy újfajta italtípusról, egy úgynevezett energiaitalról van szó, s sa legtöbben gondolták, egy sima üdítővel van dolguk, ami a szokásosnál jobban felpörgeti az embert fizikailag és szellemileg, persze ez is csak a reklámszlogen miatt tudatosult ("A Red Bull száááárnyakat ad. Párám-párám.") Aztán teltek-múltak az évek, s a Red Bull sikerének köszönhetően egyre több vetélytárs - gyenge utánzat és újító ötlet egyaránt - jelent meg a piacon. Az energiaital fogalma egyre ismertebbé vált, s az extra mennyiségű koffein, a szintén serkentő hatású taurin, nah meg az általában jellemző finom, egyedi tutti-frutti íz miatt egyre többen kezdték inni őket. Mára pedig már elárasztott minket az energiaitalok dömpingje, s rengeteg féle változat lelhető fel a boltokban.
Mivel magam is nagy energiaitalfogyasztó vagyok, ennek köszönhetően kezdtem gyűjteni - elsősorban a Magyarországon kapható - energiaitalokat, s vállalkoztam az összehasonlításukra. A soron következő bejegyzésekben tehát betűrendben végigvenném a különféle általam beszerzett energiaitalokat, s igyekszem majd részletesen bemutatni mindegyiket, végül pedig összegezni tapasztalataimat.
Annyit azért leszögeznék elöljáróban, hogy hatás tekintetében szinte képtelenség jól megítélni és összehasonlítani őket. Hiszen nem csupán a tartalmazott taurin, koffein, guarana stb. mennyiségétől függ hatóerejük, hanem sok egyéb külső tényezőtől is. Pl. ha alig aludtunk vmit, akkor hiába iszunk energiaitalokat, kómás állapotban ugyanúgy bealszik az ember tőlük. Ha azonban még menthető állapotban vagyunk, s csupán a fáradtságnak, elálmosodásnak szeretnénk elejét venni pl. munka, vagy tanulás közben, akkor már érdemes a segítségükhöz nyúlni. Persze az is lehet, hogy valójában egy doboz energiaitalnak önmagában nincs is számottevő serkentő hatása szervezetre, az agyunk azonban elhiszi, hogy most "pörögnünk kéne tőle", s voltaképpen saját tudatunk, feltételes reflexünk váltja ki a kívánt hatást. Ezen jelenség megfejtésébe azonban nem kívánnék belemenni :-) Mindenesetre vannak sokan, akik csak az ízük miatt fogyasztják őket.
Fontosnak tartom elmondani még azt is, hogy az energiaitalt nem szabad úgy inni, mint az üdítőt, hiszen a megemelt koffein mennyiség miatt napi 2-nél több doboz elfogyasztása ugyan már biztosan ébren tart minket, azonban hosszú távon a túlzott energiaitalfogyasztás a kávéhoz hasonlóan rendkívül káros hatással bír a szívre és a keringésre egyaránt. Szóval napi 2 doboznál semmiképp ne igyunk többet, de inkább heti átlag 5-6 dobozban húzzuk meg a maximumot még akkor is, ha nagyon rá vagyunk pörögve az energiaitalokra. (Elrettentő példa: Egyik haverom napokon át napi 9-10 dobozzal - tehát extrém mennyiséget - megivott munka alatt, egyik reggel aztán arra ébredt, hogy vér szivárog a füléből. Az orvos pedig meg is állapította, hogy a rendkívül sok energiaital fogyasztása idézte ezt elő. Saját példám pedig az volt, hogy amikor egy buli során egy 2 dobozzal felérő Cocaine-t, valamint 2 doboz Burn-t megittam, mikor hazaértem, úgy vert a szívem, hogy majd kiugrott a helyéről. Ráadásul órákon keresztül nem bírtam elaludni, holott már rendesen kireggeledett. Szóval tényleg nem vicc ez a "napi 2-nél többet ne" sablonszöveg.)
Ennyi kis bevezető után lássuk viszont a teljes gyűjteményemet!
(a képek végiglapozhatók itt)
Elsősorban a dobozos energiaitalok, illetve ezek palackos (pl. Burn, Tantra) és mini üveges (pl. Bomba, Adrenalin) változatainak gyűjtésére specializálódtam, az ilyen egy-másfél literes műanyag palackos kiszerelésben kaphatóaktól szabályosan ki tud rázni a hideg, megjelenésük is gusztustalan, ráadáséul ekkora mennyiségben nem is szabad inni őket, így tehát a Big Energy, Powerade, literes Tiger, másfél literes Blue Bear, másfél literes Kobra és társai nem szerepelnek az elemzésemben.
a teljes gyűjtemény
gyűjtemény bal oldala közelről
gyűjtemény jobb oldala közelről
gyűjtemény teteje közelről
A képen szereplő energiaitalok (balról jobbra):
felső sor: palackos Burn, Burn, Rockstar, üveges Bomba!, Maxx, üveges Adrenalin
2. sor: Planet Energy, korábbi Mixxed Up, Mixxed Up Classic, Mixxed Up Light, Kobra, T5, Red Rooster, Red Rooster Light, Up, Go, Go Fast, Red Bull, Red Bull Sugarfree, Red Bull Cola, Bomba!, Bomba! Sugarfree, Bomba! Classic Strong Cola, Adrenalin, Adrenalin Light
3. sor: Spirite, Fitt, Blue Bear, Blue Bear Sugarfree, XL, XL Sugarfree, Flying Power, Flying Power Sugar Free, Kerozin, Sexxx, Tantra, Poker, Effect, Cocaine, Cat Eyes, Aro Fuel, EVO, V-Power Racing, V-Power, Red Bull Big Can, palackos Tantra
guggolnak alsó sor: Bang Out, Bodystyle, Get Up, NRG, Booster, Tesco Energiaital, Kick, Kick Light, Flash Power, Tiger, Tiger Sugar Free, Buldózer, Buldoser, Hell, Hell Sugarfree, Watt, Watt Light, Watt Natura, Watt Isotonic, Adrenalin XXL, Bomba! Nagymenő
Összesen tehát 67 doboz energiaital. A bejegyzéssorozat többi része tehát ezen energiaitalok bemutatásáról fog szólni.
Köszönöm a figyelmet, a következő rész tehát 1-2 napon belül várható (illetve a többi bejegyzés adagolása is 1-2 napos ütemekben fog történni) , addig pedig megragadnám az alkalmat és utólag is kellemes karácsonyi ünnepeket kívánnék minden olvasómnak! ^^
Utolsó módosítás: 2010.04.17. 15:06
Hozzászólások
bazd meg, én már jóval előtted gyűjtöttem és nekem van kb 30 doboz :D, látszik hogy kisvárosban lakom :( na nem baj, jó kis bejegyzés, várom a következőt :)
Amúgy néztem jobban a képet, Isostar, tesco, ha jól látom bulldozer sincs :P ja meg talán: Blue Blear?
fő az egészség :DD
Martin: Blue Bear és Blue Bear cukormentes, Tesco Energiaital, vmint a Buldózer pedig ott van ;-) (alulról a 2. sor 3-4., vmint legalsó sor 6. és 12.) Pont ezért a kép mellé mellékeltem szövegként is a szereplő energiaitalokat, azt is el kellene olvasni ;-) Isostar pedig nem energiaital, hanem sportital, azokat pedig nem gyűjtöm (kivéve a sárga Watt, amit a Watt-sorozat teljessége miatt vettem csak bele a gyűjteménybe).
Amúgy valóban, ha nem fordul meg az ember gyakran Budapesten, akkor igencsak körülményes ezeket mind összeszedni ;-)
Király lett a beszámoló, mostmár látom mikkel vagyok lemaradva.
A tesztek akkor jönnek majd hozzá?
Bali: alap.:)
Egyébként a Rockstar mióta kapható magyarországon? :-P
Sikerült elérnem a webes tárhelyemet, úgyhogy kicseréltem a képfeltöltés.hu-s képeket normálisabb linkekre :-)
lordelrond: Rockstar az valóban kivételt képez ;-) Majd a beszámolójánál kitérek rá és kopéra is :-)
jah lol, bocs, neveket nem olvastam át azt hittem elég a kép :D hát grat hozzá :D
Várjuk az elemzést :).
Én nem iszom ezeket a műanyag szarokat úgyhogy akár törölheted is...
(:D)
Pörgés; hozzáállás/hangulat kérdése, nem vágom, minek kellenek ezek a löttyök. No mindegy, inkább ez a sok lónyál mint a cigi. :)
Sajnos Barthezz barátunk cigizik is :D de épp elszokóban van elmondása szerint :D
Nah srácok nem eltérni a témától -.-'
Itt szlovákiában van még egykéthárom másféle ital is (tudom, hogy csak MO-ról gyűjtöttél, de azért ezt le kellett írnom :D ), de azért nagyszerű gyűjtemény, akkor te sem vagy fanatikus. :)
Egyébként ittam már párat ezekből. Az üveges bombának semmi hatása nem volt nálam pl. Egyszer ittam Hell-t és esküszöm, hogy halálélményem volt :D. Nálam a legjobb ár/teljesítmény arány az UP-é, egyértelműen.
Ami tegnap lemaradt: nagyon állat a gyűjteményed :D. Nekem csak egy kis üveges bomba díszeleg a szekrény tetején :).
Ebben a témában nem vagyok kompetens... :D
Nekem hasonló gyűjteményem van viszkikből X-)
Szerintem a gyűjteményből -már amennyihez volt szerencsém- a Burn a legjobb ^^ Bár nem ittam még több mint a felét, szóval ez csak az én kis véleményem. De Barthezz egy kérdés, neked melyik volt hatásra a legjobb és melyik ízre? :)
Chrono: Üveges Bomba pedig az egyik legjobb ízre, hatás tekintetében viszont valóban mondasz vmit, ugyanis feleannyi koffein van benne, mint a dobozos változatba (ennek ellenére viszont finomabb). Hell nekem sem annyira jött be, az Up és a vele szinte azonos Go viszont sztem is jó vételnek számít. Kellemes íz és cserébe nem is olyan magas ár, kb. mint a Sparos Blue Bear vagy az Adrenalin.
Amúgy Szlovákiából a Semtexről tudok, az állítólag elég jó energiaital. Rockstar amúgy nálatok kapható?
Razor: Köszi ;-)
ph: Akkor hát itt az ideje, hogy megismerkedj velük közelebbről ezen bejegyzések révén :-)
Shuley: Arról is jöhetne akkor egy bejegyzés akár ;-)
Martin: Szted a többi bejegyzés és legfőképp az összegzés miről fog szólni? ;-) Elolvastad a bejegyzést, vagy csak a képeket nézted meg? :-P
Elolvastam csak reméltem kapunk valami ízelítőt :P
Akkor épp az összegző bejegyzés lényegét lőttem volna le előre ;-) Majd ott megpróbálok többféle szempont alapján is rangsort állítani, várd ki türelmesen :-)
Rockstar amúgy nálunk, Romániában, kapható.
Azt azért megnézném, a szüleim mit szólnának, ha nekem is ilyen gyűjteményem lenne kifogyott üvegekből vagy dobozokból. Így is állandóan reklamálnak, hogy szerintük túl sok szemetet és haszontalan kacatot rakok el. :D
elaccy: Igen, anxius már említette a fórumon, hogy van Romániában is Rockstar, persze Magyarországon híre-hamva se, holott szvsz az egyik legjobb energiaital. Ez már így, hogy Románban is kapható, vicc...
Amúgy mind a 8 féle változat elérhető nálatok?
szbszig: Kikérem magamnak, ez nem holmi kacat és szemét, hanem egy nagyon komoly gyűjtemény :-P Amúgy anyám nálunk is nagyot nézett, mikor teleraktam a polcomat az energiaitaldobozokkal, ráadásul minden héten hoztam haza újabb 4-5 dobozzal Bp-ről :-D
8 változat? Izé... én csak azt a fekete dobozos sárga írásost ittam, amiket a filmekben is látni :P
A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]
