Nő nélkül

Beny12 | 2012.03.08. 01:38 | kategória: Szösszenet

Félhomály borult a szobára. A nap sugarai reménytelen küzdelmet folytattak a hideg sötétség ellen, míg végleg alábuktak a horizontnak. A résnyire nyitott ablakon betóduló szúrós huzattól félve kaptak lángra a kandallóban aranyló parazsak. A férfi ügyet sem vetve a csontig hatoló hideg karmokra, ott ült a hintaszékében, mely bánatos nyikorgással válaszolt minden lökésére. Fiatal, gondterhelt arcát sárgára festették a felborzolt lángok. Erőt vett magán, hogy becsukja az ablakot, de gondolatai minduntalan visszanyomták a székbe. Minden nap ezekkel a gondolatokkal kelt és ugyanezekkel tért nyugovóra. Soha nem kellett nélkülöznie. Életerős, tehetséges fiatalember, aki magában felépítette házát a csendes és nyugodt hegyekben. Étel és ital mindig került az asztalára; az állatok és a természet ellátták őt mindennel, amit csak a szükség megkívánt.

Reggelente a friss hó sem olyan fehér már, mint régen; a nap is szomorúan kukucskál ki a hegygerincek között. Sétái a birtokon sem kellemesek már. A hó roppanása a talpa alatt, a fák törzse és a befagyott patak a domboldalban mind-mind fájdalommal teli jajgatásba törnek ki közeledtével. Nem jó ez így sóhajtott fel Valami hiányzik az életemből!

Egy tavaszi napon aztán megváltozott minden. A zöldellő réten izgatottan zizegtek a fűszálak; a kék égről mosolyogva szórta sugarait a nap. A ház körül egy nő serénykedett, megszelídítve a makrancos otthon tájékát. Lepedőket vett magához, majd elindult a patak felé. Mezítelen lábai alatt vidáman ropogott a pázsit; amerre haladt virágok nyíltak léptei után. A fák meghajoltak előtte; a madarak élettel énekelték tele a tájat. Már a hegyormok sem tűntek olyan komornak, mint egykor: halhatatlanul magasodtak minden élőlény fölé, mégis büszkén tekintettek le a közeledő lányra. A patakhoz érkezvén leguggolt annak partjára, az égszínkék tükréből pedig saját maga köszönt vissza rá. Göndör fürtjei lágyan hullottak vállára, mosolygós pirospozsgás arca biztonságot sugárzott.

***
A fehér lepedőkkel a kezében közeledett a házhoz. A férfi már az ajtóban várta. Ahogy a ház, úgy ő is megváltozott. A teljesség érzésével kelt fel minden nap, a boldogság fogalma körvonalazódni látszott előtte. Arca mosolyra fakadt, mikor belenézett a lány csillogó szemébe. Gondolataiban elmerülve egyre inkább csak egy kérdés zakatolt a fejében. Hogyan is élhettem eddig nélküle?

Utolsó módosítás: 2012.03.08. 12:28

Hozzászólások

1 | ShuleyvA 2012.03.08. 11:00
"Az résnyire nyitott ablakon..." A! résnyire.
"A patakhoz érkezvén leguggolt annak partjára; az égszínkék tükréből pedig..." nem kell a pontosvessző, elég a sima. Esetleg vedd ki a pediget.
"Telt arca mosolyra fakadt..." Ez olyan hülyén hangzik szerintem. Ebből azt veszem ki, hogy kövér volt a pasas arca. Nem is tudom, szerintem elég lenne simán az arca is. Vagy, ha elé teszel valamit, hogy boldogsággal telt arca... bár az sem valami jó megoldás.

Máskülönben nagyon szép írás, telis-tele képi elemmel. De mond csak, Az ördög nem alszik c. írásoddal mi lesz? Mert az oké, hogy ilyen szépen tudsz írni, de bár látnám ezt a regénykédben is! :-)

2 | Beny12 2012.03.08. 12:33
Köszi a korrigálást, mentségemre szóljon, hogy valamikor a hajnali órákban írtam.

Az a fránya ördög. Reggel beleolvastam egy-két fejezetbe, jó lenne most már befejezni amit elkezdtem. Idő kérdése és meglesz. :D

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.