rootshaper blogja

John Scalzi: Vének Háborúja

rootshaper | 2012.06.27. 09:38 | kategória: könyv

rengeteg jót hallottam/olvastam az aktuális "tesztalanyról", ezért mikor egy aluljárós kisboltban megláttam akciósan, egyből lecsaptam rá és már úton a suli fele el is kezdtem olvasni. általában, mikor valamiről sok jót hall az ember, hatalmas elvárásokat támaszt az adott dolog irányában, és ez most sem volt másképp... olyan lendülettel vetettem bele magam a kalandokba, hogy szinte még el sem kezdtem, de már vége is volt. és sajnos vegyes érzésekkel csuktam be a könyvet a befejezés után.

a történet szerint a Gyarmati Véderő katonákat toboroz a Föld bolygóról, ahol is ha elérted a 75. életévedet, önként bevonulhatsz katonának. ez viszont a teljes földi életed hátrahagyásával jár. de ha már úgyis megvénültél, nem teljesen mindegy? sőt, a GYV egy olyan lehetőséggel szolgál, amiről a Földön csak találgatások folynak: állítólag megfiatalítják az újoncokat, hogy hasznukra váljanak a hatalmas gyarmatosításban. így csöppen a katonaság kötelékébe a megözvegyült John Perry is, aki gondolkodás nélkül aláveti magát a sorozási procedúrának, majd pár oldallal később már úton is van az egyik hatalmas űrlifttel a GYV bázisára, ahonnan majd továbbindítják őt a galaxis valamely pontjába. természetesen nem egyedül utazik hősünk, sok új ismerősre lel és ez az egyik legjobb tulajdonsága a könyvnek: olyan érzéseket kelt az olvasóban, hogy szinte újraéli azokat a napokat, mikor először ment középiskolába.

a leíró részek viszont már annyira nem tetszettek. főleg azért, mert nagyon ritkán fordulnak elő. a sokféle idegen fajt, melyekkel az emberiség kapcsolatba lép a regény során, nagy vonalakban vannak csak felvázolva, és Scalzi inkább a fantáziára bízza, hogyan képzeli el az olvasó őket. ugyanez igaz a helyszínekre is. viszont a tudományos része annyira hihető és jól megmagyarázott, hogy szinte érezni lehet, hogy hamarosan talán eljön ez az idő a valóságban is.

vegyes, nagyon vegyes regény lett a Vének Háborúja, de inkább jó, mint rossz. jó humorral van megáldva az író és ezt rendre igyekszik kamatoztatni is, viszont mint említettem, a leíró részeket hiányoltam, nagyon hiányoltam. helyette pedig fölösleges blődségekkel traktálja az olvasót oldalakon keresztül, melyre pedig semmi szükség nem lett volna. hősünk meglehetősen sablonos, vénemberből lett katona, aki soha nem harcolt, mégis olyan megoldásokkal áll elő, hogy azonnal sorra előléptetik. a militarista hangulat a helyén van, viszont nem érezni annyira a súlyát a háborúnak, főleg azért, mert olyan kérdéseket vet fel, hogy minek is háborúznak mindenkivel, állandóan? ráadásul a befejezéssel sem vagyok teljesen kibékülve. hatalmas hiányérzettel csuktam be a könyvet, és nem éreztem azt, hogy ennek volt bármi értelme is. elkezdődik valahol, aztán egyszer csak vége lesz, mintha nem hagyták volna az írót, hogy befejezze, amit szeretett volna.

azon olvasóknak tudom ajánlani, akik még csak barátkoznak a scifi olvasással: rengeteg párbeszéd, kevés okfejtés és leírás jellemzi. könnyű olvasmány, némi kis tudománnyal és jó sok fikcióval, találgatással. akciódús, de mégis valahogy nem hozza azt a feelinget, amit mondjuk a Csillagközi Invázió klasszikusa. egy jó filmet megnéznék belőle, de mint irodalom, olvastam már sokkal-sokkal jobbat is.

Clive Barker - Kárhozat

rootshaper | 2011.10.17. 10:15 | kategória: könyv

nem sok műve jelent meg a horror - számomra - nagymesterének anyanyelvünkön, azonban a Kárhozat egy a kettőből. a másik a Korbács, melyet gyanítom, ha Barker neve szóba kerül és szeretsz olvasni, egyből vizionálsz magad elé. ha pedig már így szóba került a Korbács; ha azt szeretted, ezt is szeretni fogod, viszont ha a Korbácsot nem bírtad, ezt még annyira sem fogod.

hol is kezdjem ezt a kissé gyomorforgató, kissé misztikus regény ismertetését. talán a legelején, mikor még a második világháborúban járunk, Lengyelországban. ott történik az a szörnyű esemény, mely az egész könyv témáját alkotja: egy tolvaj leül kártyázni egy - a mondák állítása szerint örök veretlen - szerencsejátékossal. ekkor olyan események veszik kezdetét, melyek napjainkig nyúlnak el és egy bizonyos Whiteheadig érnek el, aki jelenleg a világ talán legbefolyásosabb embere.

hősünk egy börtönben sínylődik és Martin a neve... egyik tökegyforma napon, mikor "beszélgetésre" kell mennie a szokásos megaláztatásokért, nem a jól bejáratott börtönőrt találja a szobában, hanem egy Toy nevű idegent is, aki egy állást ajánl neki. testőrség lenne a feladat és ezt a bizonyos Whiteheadet kellene minden erőbedobással megvédeni, ám Marty még nem is sejti, milyen erők munkálnak a háttérben. végül kiválasztják az állásra és elutazhat a Whitehead birtokra, ahol remek bánásmódban részesül, bár a dolgok kezdenek egyre gyanúsabbá válni...

és itt van az a pont, hogy térjünk át kicsit más vizekre, ugyanis spoilerekbe nem akarok belefutni. a történet néha elég csapongóba megy át, egyik helyszínről ugrik a másikra, egyik karakter után a másikra és így amellett, hogy még követhető marad, sok személyiséget ismerhetünk meg a viszonylag rövid olvasmány alatt. személyiség pedig van bőven... kezdve Martyval, aki egy kissé naiv, de talpraesett legény. aztán ott van Mamoulian, aki maga a veretlen kártyás és az Utolsó Európainak hívja magát - később kiserül, miért teszi ezt. de ott van még Breer, aki egy hatalmas hústorony és a Pengeevők klánjának utolsó képviselője, nem mellesleg zombi ... és még sorolhatnám. de nem teszem, így is kicsit többet mondtam már a kelleténél.

a Csak Felnőtteknek felirat nem véletlenül díszeleg a borítón, ezt fontos még megjegyezni, ugyanis vannak kimondottan gyomorforgató jelenetei is a könyvnek. mivel egy fantasy-horror történetről van szó, így a vér és a belek nem meglepő dolognak számítanak, azonban olyan mélységekig ismerteti a szexjeleneteket is, hogy néha már nekem volt kellemetlen a tömegközlekedésen olvasni, nehogy valaki belepillantson, vagy ilyesmi...

összességében egy Barker-től megszokott, igen jó írásról van szó, bár nekem nem üti meg a Korbács szintjét. természetesen továbbra is áll, hogy akinek az tetszett, ez is fog, de akinek nincs közel a szívéhez Barker eddigi munkássága, az messze kerülje el, mert lehet, hogy az első fejezet után rituálisan égeti majd el a könyvet.

Robert Charles Wilson - Pörgés

rootshaper | 2011.09.22. 14:01 | kategória: könyv

szerencsésnek mondhatom magam, mert az utóbbi időkben sorra olyan könyvek akadnak a kezembe, amiket képtelenség letenni és olyan hatást gyakorolnak az emberre, amit nem sok más tud ebben az életben. ilyen könyv volt a Pörgés is, amit 2006-ban - nem meglepő módon - Hugo díjjal jutalmaztak meg.

a történet kb. 35 évet ölel fel. főszereplői egy ikerpár, Jason és Dianne Lawton, gazdag családból származnak, de "rideg" neveltetésben részesültek; és ott van még Tyler Dupree, aki a Lawton birtokon él anyjával egy kisházban és Jason legjobb barátja. ekkoriban történik meg az elsöprő esemény, melyet később a Pörgésnek neveznek el: a csillagok eltűnnek az égről a holddal együtt és az éjszaka aznap este olyan hosszú, mint még soha. úgy várják a napfelkeltét, mint a messiást. látszólag minden rendben is van, a nap felkel, ahogy kell, de valami mégsem stimmel. a műholdak szépen sorban lezuhannak és úgy érnek földet, mintha már vagy legalább 50 évvel túlszolgálták volna tervezett működési idejüket.

a kérdés tehát adott, hova lettek a csillagok? hova lett a hold? miért jelentkezik mégis az árapály jelenség? és ha ez valami küldő erő behatása, kik érte a felelősök?

a történetet Tyler szemszögéből ismerhetjük meg két szálon, ami remek megoldás arra, hogy még izgalmasabbá tegye a történetet. az egyik szálon olyan dolgokat tudunk meg, amiket nem tudunk hirtelen hova tenni, de nem sokkal később a másik szálon megérkezik a magyarázat, aminek hatására akutt lúdbőrzés jelentkezhet, szinte oldalanként.

következetes, minden pontjában hihető és elképesztően nagyszabású történetet alkotott meg nekünk Wilson, amit megfűszerez egy kis hollíwoodi, soha beteljesedni nem akaró szerelmi szállal is. ez talán egyeseknek sok is lehet, de hozzá tartozik a személyiség fejlődéshez a történetben.

mindenkinek melegen ajánlom, akik rajongnak a tudományos fantasztikumért és azoknak főleg, akiket vonznak az apokaliptikus elgondolások. sok esetben félelmetes világvége hangulatot kelt a történet, azonban mégis mindig ad egy reményt, egy kapaszkodót, hogy azért mégsem annyira rossz a helyzet, mint amilyennek elképzeljük. meg egyébként is, csak nézőpont kérdése...

Robert A. Heinlein - Angyali Üdvözlet

rootshaper | 2011.09.14. 17:30 | kategória: könyv

ismét egy könyv kerül a boncasztalomra, méghozzá egy scifi-nek indúló, ám érzelgős drámába és tömény filozofálgatásba torkolló mű. azok számára, akik sokat olvasnak, és főként scifi-t, gyanítom már megvolt a regény a kilencvenes években, ugyanis akkor jelent meg hazánkban magyarul, ez a 60-as években íródott alkotás. a hangsúly pedig a hatvanas éveken van, mindjárt ki is fejtem, hogy miért.

nagyon bánom, hogy csak most vitt rá a lélek, hogy elolvassam az angyali üdvözletet, ugyanis talán még a 90-es években is nagy hatással lehetett volna rám, azonban ez a téma és a körítés annyira hamar elévül - főleg most, a rohamos fejlődés mellett - hogy szinte már fogyaszthatatlan kategóriába került a könyv. sokan felhorkanhatnak ezen a kijelentésen, de úgy érzem Heinlein alkotása felett eljárt az idő.

a holdat már kolonizáltuk, a mars a soros, azonban a bolygó kopársága ellenére lakott. a "marslakók" lakják, egy meglehetősen furcsa népség, földi mércével nézve. ekkor történik, hogy egy hajót küld az emberiség, csupa jóeszű, tanult emberekkel a fedélzetén, hogy alapítsanak kolóniát és hódítsák meg a marsot. ez részben meg is történik, azonban egy kis pulyát, Valentine Michael Smith-t a marslakók nevelnek fel, marsi szokások szerint. Smith azonban "hazatér" bolygónkra és elszabadul a politikai és szellemi csatározás.

egy törvény szerint Michael a mars egyedüli tulajdonosa és uralkodója, valamint, mivel a holdvállalat egyik alapítójának a leszármazottja, így a hold is az övé. ő azonban marsi gondolkodással rendelkezik, fogalma sincs a pénzről, de még az angol nyelvről sem. azonban tanul, nagyon gyorsan és rendkívüli módon alkalmazkodik a földi gravitációhoz és légnyomáshoz. egy ápolónő, Gillian Boardman magához veszi ezt az "angyalt" és megpróbálja megvédeni őt a bürökráciától, meg a bolygónyi örökséggel járó tehertől, amiben egy ügyvéd is a segítségére lesz.

a történet iszonyat lassú folyású és néha követhetetlenül kusza. az egészet átjárja egy amolyan hippi-miliő és rengeteg olyan kérdést vet fel, melyre már - jelen tudásunk szerint - megkaptuk a választ. aztán ott a vallás kérdése is. adott egy Fosterita szekta, mely egy Foster nevű arkangyalt imád és rengeteg embert kebelez be szabadszelleműségével. ezzel a vallással találkozik Smith és így jön be a képbe a filozófia is, mely leginkább a vallások kérdését feszegeti. ez számomra eléggé bizarr és teljességgel érdektelen, furcsának éreztem, hogy ilyesmivel találkozok egy eredetileg scifi bestsellernek titulált könyvben.

végül nagy nehézségek árán - ez leginkább az utolsó 150-200 oldalra igaz - végeztem a regénnyel és valahogy ürességet éreztem. egyszerűen nem jött át a mondanivalója, pedig annyira próbáltam magam visszaképzelni a hatvanas évekbe, mikor még csak kósza gondolat sem voltam. érdekes utazás volt ez egy olyan világba, ami még tudományos fantasztikumnak tekinti a tévét és a videótelefonálást, az üzeneteket analóg postával továbbítják és azt gondolják, hogy a marson fura élőlények laknak akik növényeket termesztenek.

Andrzej Sapkowski - Vaják: Az utolsó kívánság

rootshaper | 2011.09.02. 18:22 | kategória: könyv

már lassan a főoldalon csak az én blogom bejegyzései láthatóak, de ez nem tántorít el attól, hogy most még egy sor gondolatot virtuális papírra vessek az aktuálisan elolvasott könyvről.

ez a könyv nem más volt, mint a The Witcher 2 után nem sokkal megjelent, első magyar nyelvű Sapkowski regény, az Utolsó kívánság. azt hiszem, nekem az lenne az utolsó kívánságom, hogy az összes többi is jelenjen meg kis hazánk nyelvén, ugyanis meglepően jó tapasztalatokkal csuktam be a könyvet az utolsó oldal átnyálazása után is.

a történet nem a megszokott módon bonyolódik, nem kapunk egymás után fűzött fejezeteket, az egész történet amolyan novelláskötet módjára alakul, rövidebb sztorikat olvashatunk kedvenc, fehér hajú szörnyvadászunk változatos életéből. azonban vannak amolyan összekötő szálak is, melyek mégis egy bizonyos szinten egymáshoz fűzik a történeteket és ez a szál nem csak a vaják fehár haja, hanem sok más karakter is felbukkan több fejezetben is, melyeket már a játékokból is ismerhetünk.
azt is észrevehetjük, hogy elég komolyan építenek a történetek a rég lefektetett mese alapokra. ilyen volt például a szépség és a szörnyeteg története, mely egy vérfarkas és a mellé apák által felkínált leányok képében köszön vissza a történetben; vagy épp a dzsinn és a csodalámpa esete, ami az utolsó kívánságot is maga után vonja.

nagyon rég nem olvastam már vérbeli fantasy regényt, de mikor Csuccser cimborám a kezembe nyomta ezt a könyvet, hogy megvette és egy nap leforgása alatt elolvasta, annyira magával ragadta a történet, úgy döntöttem, vissza se adom és már süllyesztettem is a táskámba. hazafelé nekiálltam olvasni és azon kaptam magam, hogy már a harmadik kört teszem a busszal és a könyv felénél tartok. nagyjábol ennyire lebilincselő a történet.

Sapkowski, ha lehet, még cifrább történeteket szőtt papíron, mint amilyennel a játékokban találkozhatunk, de ez biztos köszönhető annak is, hogy bármennyire is fejlettek manapság a játékok, egy könyvvel és az individuum fantáziájával nem vetekedhetnek. ezért javaslom mindenkinek azt, hogy ássa bele magát mélyebben is Geralt történetébe, ugyanis sok ködös kérdésre választ kaphat, melyek felmerülhettek a játékok kapcsán.

ha röviden kéne leírnom, hogy milyen volt a könyv, talán az lenne a legjobb szó rá, hogy olyan, mint a játékok, csak sokkal de sokkal részletesebb. a harcjelenetek kuszaságát leszámítva minden fantasztikusan jól passzol az ízlésemhez, annak ellenére, hogy fantasy-t leginkább azért nem olvastam az elmúlt 5-6 évben, mert elegem lett a sárkányokból meg az örökös kardozásból, hogy nem tudnak semmi jót és újat kitalálni. a lengyel írónak sikerült, nem is akár milyet.

Brandon Hackett - Isten gépei

rootshaper | 2011.06.23. 16:44 | kategória: könyv

A soron következő könyv, melyet egy hónap alatt végeztem ki, közel sem azért tartott ennyi ideig, mert unalmas lett volna, vagy nem volt épp rá időm. Egyszerűen csak egyrészt tömény iromány, másrészt pedig olyan szórakoztató, hogy nem akartam egyetlen nap alatt magam mögött tudni. Sajnos az „előtörténetét” még csak most kezdtem el – A poszthumán döntés – de így is nagyon élvezetes olvasmány volt. Nem bántam meg, hogy születésnapom alkalmából meglátogattam a Westendben található Libri könyvesboltot és megleptem magam ezzel a művel. Sok pénzt el tudtam volna ott költeni, de a Zasszony azt parancsolta, hogy induljunk már, mert idő van… aztán csak felkaptam azt, a sok közül, mely talán a hátulja alapján a legközelebb állt a szívemhez és ezzel megpecsételtem a döntésemet, ami, mint kiderült, nem volt rossz döntés; sőt!

A leírás néhol talán spoilereket is tartalmazhat, ennek tudatában olvasd el!

Lássuk akkor az alap felállást: adott egy radikálisan megváltozott helyzetű föld, mely egyik napról a másikra egy vörös törpecsillag körül kezd keringeni, s a tengelye körüli forgás megszűnik létezni. Ebből a helyzetből adódóan a bolygó sötét oldala eljegesedik és lakhatatlanná válik Ázsia és Amerika nyugati partvidéke. Ezen a helyen nő fel az egyik főhős, Kerti Szófia, akinek az olyan színek, mint a zöld és a kék, csak régi tévéadásokból és leírásokból ismeretes. A technológiai fejlődés annak hatására, hogy az emberiség fele átvándorol a lakható, bár klíma tekintetében közel elviselhetetlen napos oldalra, irtózatos tempót diktál. Közeleg a technológiai szingularitás, mikor a fejlődés már fékezhetetlenné válik és leginkább ellenőrizhetetlenné. Aztán jön egy nő és egy férfi egy Bárka nevű űrhajóról, akik kvantumugrásokkal közlekednek, és részecske szerkezetüket képesek az emberi szem számára láthatatlan formákba rendezni. Valami oknál fogva nagyon érdeklődnek Kerti Szófia iránt és fontos tényezőnek tartják ebben a kicsit kaotikus világban. A Földön élő embereket egyre inkább aggasztja az a tény, hogy az Omegáknak nevezett, önfejlesztő mesterséges intelligenciák, melyeket maguk az emberek teremtettek, átvehetik az irányítást és bekebelezhetik teremtőiket. Számítási kapacitásuk már most bőven meghaladja az emberi agy kapacitását és nem is egyetlen ilyen entitás létezik. Aztán jön az anyagmanipuláció, a feketedoboz gazdaság, melyhez mindössze anyagra van szükség, és a kellő számítások elvégzésével bármi létrehozható bármiből. Ez okozza végül magát a szingularitást, hamarosan mindenki számára elérhetővé válik a saját, személyre szabott dobozgyára, melybe csak a kellő mennyiségű anyagot kell betölteni és már meg is alkotható bármi, amit csak el tudunk képzelni – autó, étel, vagy éppen egy új ház.

Kimondottan emberközeli jellemábrázolással írja le a szerző a karaktereket, akik egytől egyig szerethetőek és jól kidolgozottak. A maga trágár és hirtelen haragú jellemével Szófia egyből elnyerte tetszésemet, ahogy féltestvére, Scott is. A történetvezetés az elején – mondhatni a könyv feléig – talán kicsit kusza lehet, de ez is egy hajtó erő, ami nem hagyja nyugodni az olvasót és egyre kíváncsibbá teszi a végkifejlet iránt. Érdekes témákat boncolgat a szerző, ugyanis a technológiai szingularitás számunkra már nem is annyira távoli dolog, mint inkább a jelenünk része. Napjainkban is a technológiai fejlődés rohamléptekkel halad, napról napra avulnak el, addig csúcstechnikának hitt kütyük és jelennek meg teljesen újak, vagy épp újnak látszani akarók. Már csak egy robbanás hiányzik ahhoz, hogy ez a szingularitás bekövetkezhessen és ez egyre ijesztőbben közeleg, számításba véve például az LHC által felderített információkat.
Brandon Hackett írása minden tekintetben vérbeli sciience fictionnek mondható, bővelkedik az emberi képzeleten túlmutató technológiákban, űrutazásban, és egy „idegen fajt” is felvonultat, melyek céljai a könyv végéig ismeretlenek maradnak, csak kilétükre kapunk egy igen megdöbbentő választ. Ha értékelnem kellene az élmény faktort és a végén átélt katarzist, azt kellene mondanom, hogy a könyv egy tízes skálán tizenegy pontot is megérne. Azonban vannak kisebb-nagyobb következetlenségek, melyek nem hagynak nyugodni. Ilyen például a rohamosan fejlődő technológia, melyről mindig szó van, azonban az egyetlen ilyen technológia, mely tényleg értelmet nyer, az anyagmanipuláció. Aztán ott van még a kicsit tömény befejezés, az embernek az az érzése, hogy sokkal több oldalon át lehetett volna még taglalni a dolgok végét, levonni valami féle konklúziót, vagy ehhez hasonlót. A trágárságról már ejtettem szót, kicsit furcsa volt olvasni, de ez hozzátartozik Szófia jelleméhez, no meg kicsit Scottéhoz is – az egyikhez.

Ezer szónak is egy a vége, könyves blogsorozatom olyan pontjához érkeztünk, ahol nagyon el kell gondolkodnom azon, hogy az eddig jól értékelt könyvekhez viszonyítva az Isten gépei, hol kapjon helyet. Valahogy föléjük kellene helyeznem, de azt csak úgy tudom megtenni, ha maximális pontszámot ítélek neki, amit valójában meg is érdemel, a leírt hibák ellenére is. Tehát legyen, egy 100%-ig tökéletes alkotás, melynek hibái is az előnyét szolgálják. Ráadásul egy hazai író tollából. Igazi öröm, ilyen gyöngyszemekre bukkanni néha.

Clifford D. Simak - A város

rootshaper | 2011.05.10. 08:45 | kategória: könyv

Biztos mindenki gondolt már arra, hogy milyen lenne, ha kedvenc állatunk beszélni tudna. El tudná mondani a gondolatait és nem csak nyüszögne, esetenként harapdálna.

Nos, az író is biztos eljátszott ezzel a gondolattal, hiszen a történetet úgy meséli el, mint ha a kutyák mondái lennének. A nem hétköznapi történetvezetés első pillantásra kicsit furcsának is hatott, az egész egy előszóval (egy kutya írása) és egy jegyzettel az első mondához kezdődik. Amennyire furcsa és érthetetlen ez, az elején, annyira lesz ismerős az első fejezet, mely már emberekről szól. Emberekről, akik városokban laktak, akik szép lassan megunták egymás közelségét és hatalmas birtokokra széledtek szét, ugyanis az élelmiszer termelést megreformálta a tartályos szaporítás, mely teljesen szükségtelenné tette a szántóföldeket. Így hát az emberek szépen eltávolodtak egymástól, az évezredek során agorafóbiásak lettek és bezárkóztak kis birtokukra. Ezek közül az egyiken - a Webster birtokon - egy sebész az egyik marsi filozófus megsegítésére képtelen elszakadni birtokától. Ekkor már megjelennek a mutánsok is, vagyis inkább egyetlen mutáns: Joe, aki néha feltűnik a birtokok közt, megjavít ezt-azt, no meg furcsa dolgokat művel a hangyákkal: letakarja őket üvegbúrával, eteti őket és kis szekereket ajándékoz nekik.

Aztán minden megváltozik. Az emberek felszívódnak, eltűnnek a földről. Csak ötezren maradnak meg Genfben, köztük a Webster család utolsó leszármazottja, aki az "örökkévalóságig" akar aludni, hogy ne is tudjon semmiről. Ekkor már a kutyák civilizációja kezd felvirágozni. Beszédképességük öröklődik utódaikra is, az eredei állatokat sikerült megszelídíteniük, etetik őket és már vagy tízezer éve nem történt gyilkosság. De aztán az egyik ember megalkot egy íjat és egy nyilat...


Egyszerűen félelmetes tempójú regényt vesz kezébe az olvasó, aki úgy dönt, elolvassa a Várost. Már a legelején érezheti, hogy valami nincs rendben, valami nagyon vészjósló történik, de ez az érzés csak egyre erősödik, ahogy halad előre a könyvben. Több tízezer évet ölel fel a történet, civilizációk buknak el és emelkednek fel. Az emberek által hátrahagyott kutyák és vadrobotok elkezdenek külön civilizációkat építeni, de idő közben feltűnik egy rejélyes, folyton növekedő építmény, mely fenyegeti a kutyák életterét. Ők nem akarnak városokba tömörülni. Ők nagy teret akarnak. És a történelem újra és újra megismétli önmagát.

Nem sok minden volt még rám ilyen hatással, mint a Város és a benne rejlő mély gondolatok. Ahogy az emberekről ír, az valami egészen földöntúli, mintha látná az író egy sokkal magasabb szemszögből, hogy mi a rossz, mit rontottunk el, és majd beleőrül abba, hogy nem tehet mindezek ellen semmit. Simak egy igazi zseni és ennek a zseninek a regénye magyarul is megjelent szerencsére. Minden sci-fi kedvelőnek nagyon melegen ajánlom! Letehetetlen.

Graham Joyce - Rémálom-világ

rootshaper | 2011.05.02. 11:45 | kategória: könyv

Elkapott a lendület ezekkel a világ témájú könyvekkel, egyből itt egy másik, amit valójában még a Gyűrűvilág előtt olvastam, de annyira nem gyakorolt rám komoly hatást, hogy egyből be is számoljak tapasztalataimról.

A sci-fi műfaja nagyon széles témaköröket ölel fel, ez tudatosult bennem, mikor már a könyv felénél tartottam, hogy itt bizony se űrhajók nem lesznek, sem pedig idegenek. Ennek ellenére magával ragadott a történet és gyanítom némi alapot is képezett a mostanában megjelent és nagy sikereknek örvendő Inception című filmhez. Adott tehát a témakör: az álmok. Itt is négy szereplő körül bonyolódik a történet, a főhős pedig Lee, aki csak azért jelentkezik egy egyetemi álomkutatással foglalkozó szakkör tagjának, hogy egy lányhoz közel kerülhessen. Ez a kör azoknak szól, akik az úgynevezett éber álmodás képességével rendelkeznek, képesek irányítani az álmaikat, akár helyszínt változtatni bennük. Lee-t amennyire hidegen hagyta eleinte ez az egész, annál jobban belefolyik a dolgokba és rájön, hogy ő is képes az éber álmodásra. Harmadmagával végül is az év végére kiválasztásra kerülnek és egy professzor által vezényelve további, sokkal komolyabb kísérleteket végeznek magukon alvás közben. A cél, hogy egy megadott helyen a négy diák találkozni tudjon álmukban, és valami tárgyi bizonyítékkal ezt alá tudják támasztani.

A dolgok itt kezdenek elfajulni, az álomvilág nagyon érzékeny "műszer" és ehhez mérten érzékenyen reagál a beavatkozásokra is. Így esik meg, hogy a diákokat kivétel nélkül, sorozatos fals-ébredések kísértik. Úgy tűnik, mint ha ébren lennének, de közben csak egy álmot látnak az álomban. Ez már napok alatt is ki tud készíteni egy embert, ezért nagyon hamar megoldást kell találniuk arra, hogy ezt az egészet visszacsinálják, amihez először rá kell jönni a probléma eredetére.

Tehát a történet kevés szereplővel és kevés helyszínen játszódik, gyorsan lehet vele haladni. Amennyi lehetőség lett volna ebben az álom-az-álomban teóriában, pont annyira lett lapos a könyv, mert ezeket nem aknázza ki az író. Nem próbálja megzavarni az olvasót azzal, hogy hirtelen felébred az egyik karakter és az addig olvasott fejezet végül tudatosan is álom lesz. Egy viszonylag meglepő fordulatra is csak a végén lehet számítani, de az már majdhogynem annyira beteg, hogy szinte nem is igaz, hogy ilyen megtörténik egy végig csak lassan csörgedező történetfolyamban.

Nem győzött meg Graham Joyce arról, hogy további könyveit is elolvassam, de aki jobban kedveli a földhözragadtabb, szerelmi szálakkal is átszőtt történeteket a sci-fi vonalon, annak nyerő lehet. Részemről inkább űrhajók, mint szex meg gyengédség... legalább is egy könyvben. :)

Történetvezetés: 8/10
Összetettség: 5/10
Karakterek: 5/10

Összesen: 6/10

Larry Niven - Gyűrűvilág

rootshaper | 2011.04.30. 21:07 | kategória: könyv

A húsvét alkalmából hazautaztunk a Zasszonnyal szülővárosomba és kimondottan jól éreztük magunkat a hosszúhétvége alkalmából, de most nem ez az a téma amiről beszélni szeretnék. Ennek kapcsán történt, hogy feltártam jó apám rejtett sci-fi gyűjteményét, melyekből gyorsan magamévá tettem jó pár igencsak impozáns címet. Köztük volt természetesen a témában szereplő Gyűrűvilág is, aminek most értem a végére gyakorlatilag a saját tempómat meghazudtoló 1 hetes olvasás alatt.

Már ott tartózkodásunk alatt is a kellemes koranyári napsütésben fürdőzve elkezdtem olvasni a könyvet és azon vettem észre magam, hogy nem tudom letenni. Egész egyszerűen magával ragadott a világ, a kíváncsiság, ami Louis Wu-t is hajtja végig a regényen. Azok számára, akik szeretik a kimondottan vad ötletekkel teletűzdelt "high sci-fi" műfaját, külön ajánlott elolvasni a művet.

Véletlen sem akarok spoilerezni, így hát meg is próbálom ehhez tartani magam, de nagyon nehéz. Adott egy távoli jövőbeli föld, mely túlnépesedett és minden talpalatnyi területet városok borítanak. Itt nőtt fel Louis Wu, aki az események kibontakozásakor ünnepli éppen 200. születésnapját - hála a serkfűszernek. Ő valójában a történet főhőse, hiszen ő áll a legközelebb az olvasóhoz, ember mivolta miatt, de közel sem merül ki ennyiben a történet. Louis meglép a születésnapi bulijáról egy transzferfülke segítségével, majd egy furcsa helyen találja magát - nem éppen ott, ahova készült. Egy idegen faj képviselője fogadja, akik már rég eltűntek a földről és egy expedícióra invitálja harmadmagával. Az uticél ismeretlen, és a különítmény többi tagja is még felkutatásra vár. Louis elfogadja ezt az ajánlatot, bár tartva attól, hogy mi fog kisülni belőle. Itt kapcsolódik a történetbe az imént említett báboson kívül még egy kzin és egy ember is. Ők indulnak felkutatni a gyűrűvilágot, annak reményében, hogy a bábosoktól a végén megkapják azt a hajtóművet, amivel egy fényév megtétele másfél percet vesz igénybe.

Az író félelmetesen hiteles részletességgel tárja fel egy idegen világ felfedezésének aggályait és nehézségeit. Még a távoli jövőben fellelhető technológia mellett is elővigyázatosan közelítik meg a gyűrűvilágot, nem tudván azt, hogy mire számítsanak, mit találhatnak ott. A könyv feléig rengeteg kérdés nyílik meg, amik közül a végéig nem mindre kapunk sajnos magyarázatot, de kimondottan meglepő és érdekes fordulatokkal kárpótol ezért Niven.

Egyébként a Gyűrűvilágrol sok novella és egyéb regény is született, de ezek nagy részét sajnos nem fordították le nyelvünkre, így aki kedvet és lelkesedést érez magában arra, hogy többet megtudjon erről a hamisítatlanul sci-fi világról, annak sajnos be kell vetni angol tudását.

Értékelném is akkor a könyvet pár önkényesen kijelölt szempont szerint, melyek nem lesznek feltétlen mérvadóak az elkövetkező ilyen bejegyzéseimben:

A világ összetettsége: 10/10
A történet lebilincselősége: 10/10
A karakterek kidolgozottsága: 8/10
A tudomány a fikcióval szemben: 9/10

Tehát összességében egy - szerintem - eszméletlen jó hiperűrbeli utazás az egész regény, aki fogékony a jó sci-fi-re és már rommá unta az állandóan ugyan arról szóló sci-fi filmeket és valami másra, valami összetettebbre vágyik, az mindenképp vágjon bele. Azoknak nem ajánlom, akik nem túl sokat olvasnak, vagy még csak most ismerkednek a sci-fi műfajával.

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.