Egy kártyajáték számítógépes változatáról cikket írni igen nagy kihívás elé állítja az egyszeri cikkírót. Mivel a kártyajátékoknál nincsenek hangzatos kerettörténetek, amivel a cikket kezdeni lehetne, csak kártyák meg szabályok, ezért mindenféle trükkre kényszerül az ember. Olyasmikre, mint például ez volt... Valahogy csak el kell kezdeni a cikket, nemigaz?
Bizonyosan nagyon sokan közületek játszottak már UNO nevű kártyajátékkal. S biztosan még többen vannak, akik játszottak már Makaó nevű kártyajátékkal. A két játék szabályai úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás. Eltérés a kártyalapok kinézetében, és néhány apróságban van csak. Talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy az UNO egy olyan Makaó, amit speciális kártyákkal játszanak. A speciális kártyák előnye ott mutatkozik meg, hogy például egy baráti kártyaparti során, nem kell félórákat a szabályok letisztázásával és a kártyák jelentésével foglalkoznunk, mert minden egyértelműen rá van nyomtatva a kártyára. Ugyanakkor egy pakli UNO kártya nem használható másra, tehát nem ultizhatunk vele. Aki ebből arra gondolna, hogy ez biztos az amerikaiak ötlete volt, akik így igyekeznek kártyagyártó kapacitásuk mégjobb kihasználására (minden játékhoz másik pakli kártya) nem jár messze az igazságtól. Az egyértelművé tett Makaó a játékgyártó Mattel cég ötlete volt, akik néhány extra kártyalappal is kiegészítették a játékot. A játék Amerikában és Európa nyugati felében nagy siker lett, s bár nálunk is árulják a boltok, még sem terjedt el annyira. Hiába, mi még meg tudunk jegyezni néhány plusz szabályt...
A Mattel vezetése a tavalyi év során döntött úgy, hogy a virtualitás ingoványos talajára helyezik át a játékot. A kártyák külalakja és szabályok maradtak egyezőek a valós verzióéval, de ismét néhány speciális, a számítógép adta lehetőségeket kihasználó, kártya lett hozzáadva a paklihoz. Ilyen például a Cápa kártya, mely véletlenszerűen kiválaszt egy ellenfelet, akinek négy lapot kell húznia.
A játék 4 virtuális helyszín egyikén játszódhat. Ezek a háttérképben és animációkban különböznek egymástól, a szabályok ugyanazok. A kártyaasztal, vagy helyesebben a kártyahelyszín, körül mindig 4 játékos foglal helyet. Ezek közül egy vagyunk mi, a másik három lehet mesterséges intelligencia, vagy pedig TCP/IP hálózatba kapcsolt felebarátunk.
A játszhatóságról nem tudok sokat írni, az animációk szépek, de egy idő után kezdenek unalmassá válni. A menürendszer egyszerű, de nincs is oka másmilyennek lenni. A játék készítőit nem érheti kritika, ők mindent megtettek, amit tudtak, de a koncepció hiányosságai által keltett emocionális űrt nem sikerült átugraniuk.
Más szóval: Nem jó dolog számítógépen, egyedül kártyázni!
