26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Cosmic Capers - Animated Jigsaws

Írta: Chris [PCD]

Úgy látszik, előbb-utóbb minden, a játék- valamint a rajzfilmiparban érdekelt cég felfedezi magának a mind fiatalabb korban a számítógép elé ülő gyerekek alkotta vásárlóközönséget. Most a SouthPeak Interactive a Warner Brothers-szel karöltve tett így, és kiadta a Cosmic Capers Animated Jigsaws nevű játékát, melyet magyarra elég nehézkesen talán ërbohócok Animált Mozaikjátékának lehetne fordítani. Aki esetleg ebből a címből nem jött volna rá egy puzzle-játék variációról van szó.

A játék viszonylag egyszerű, de jól és színvonalasan kidolgozott. A Warner Brothers jól ismert rajzfilmfigurái kalauzolnak végig a játékon, élükön mindenki kedvencével, Bugs Bunny-val, azaz Tapsi Hapsival. Természetesen a játék témája sem lehet más, mint a WB rajzfilmjei. A Cosmic Capersben űrbeli képeket találunk, míg az Animated Jigsaw sorozat három másik tagja más és más témát tartalmaz. Ezek közül kell mindig egy képet (természetes állót) kirakni, amit ha sikerül abszolválnunk, megelevenedik és egy rövid videót nézhetünk meg az adott rajzfilmből.

A játék öt nehézségi szinten játszható, melyek közül az első a legkisebbeknek való, itt a puzzle a figurák és a tárgyak körvonalai mentén van néhány (4-5) darabra bontva. Összerakásuk egyszerű és hatalmas sikerélményt okoz a gyereknek.

A 2-4. szinteken a kép a hagyományos puzzle forma mentén van szétvágva értelemszerűen a magasabb szinteken több és apróbb darabokra.

Az 5. szint nagyon érdekes, de csak az kezdjen hozzá, akinek nagyon sok szabadideje van. Itt a vágás alakja véletlenszerűen változik a hagyományos, és a valóságban elképzelhetetlen alakzatok között. Van itt csillagokra és háromszögekre, csak háromszögekre, krumpliszerű amorf alakzatokra, félholdalakzatokra és sok egyéb mindenre szétvágott feladvány is. Néha olyan apró darabokból kell a képet összerakni, hogy az szinte elképzelhetetlen. Ez a szint már csak 14 év fölötti, nagyon türelmes játékosoknak ajánlható!

További nehezítése lehetséges a játéknak bármelyik szinten. Beállítható, hogy ne csak a puzzle elülső, hanem a hátsó oldalán is legyen kép. Így nem tudjuk, hogy a puzzle-darabon látható képrészlet ahhoz a képhez tartozik, amit ki akarunk rakni, avagy meg kell-e fordítanunk.

Az alakzatok mozgatása a kéznek rajzolt kurzorral úgy történik, hogy ha a szélén fogjuk meg, akkor úgy viselkedik, mintha húznánk, és így lehet forgatni is. Ha a közepén fogjuk meg, akkor viszont mozgatni tudjuk úgy, hogy a pozíciója közben nem változik. Ez a megfogási mód azonban néhány konkáv alakzatnál nehézségekbe ütközik, erre figyelhettek volna a fejlesztők.

Ha egy szintet segítség nélkül megoldottunk, akkor erről oklevelet kapunk, melyet akár ki is nyomtathatunk.

A játék a viszonylagos egyszerűsége mellett is nagyon élvezetes, majdnem olyan jó vele játszani, mintha igazi puzzle-val játszanánk, éppen csak rendetlenséget nem hagyunk magunk után. Szerintem ez a játék a WB részéről elsősorban arra való, hogy letesztelje a PC-s játékpiac reakcióit a WB figurás programok keresletét illetően. Remélem bejön a számításuk és még sok ilyen jó és élvezetes játékot fognak piacra dobni!

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

89%
Pozitívumok
  • Aranyos rajzok
  • Tapsi Hapsi
Negatívumok
  • Kicsit körülményes irányítás

További képek

  • Cosmic Capers - Animated Jigsaws
  • Cosmic Capers - Animated Jigsaws
  • Cosmic Capers - Animated Jigsaws

Cosmic Capers - Animated Jigsaws

Platform:

Fejlesztő: SouthPeak Interactive

Kiadó: Activision

Minimális rendszerigény: Pentium 120, 16 MB RAM, 4xCD-ROM

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!