25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Half Life

Írta: JOKER 3 hozzászólás

A Quake jellegű játékok szerelmesei nem panaszkodhatnak mostanában, hiszen az elmúlt egy-két hónapban sorra jelentek meg az ebben a stílusban készült programok. Így például a Shogo, a SiN, és természetesen a Half-Life is, amelyik véleményem szerint a legjobban sikerült a felsoroltak közül. Ebben nagy szerepe van az izgalmas történetnek, az ellenfelek intelligenciájának, melyet a harcok során sokszor megtapasztalhatunk, valamint a lenyűgöző grafikai megoldásoknak.

Mindezekből ízelítőt kaphattunk már néhány hónappal ezelőtt, mivel sokakhoz eljutott a Half-Life OEM verziója - igaz, nem teljesen legálisan, hiszen bár a Sierra nem engedte ennek terjesztését, valaki mégis felrakta az internetre, s természetesen innen már gyorsan elterjedt az egész világon. Már ebben a verzióban is képet kaphattunk arról, hogy egy nem mindennapi program van készülőben, de a végleges változat felülmúlt minden várakozást.

Az ellenfelek rendkívül változatosak, és mint már említettem, intelligensek is. Például, amikor a kommandósokkal harcolunk, fedezékbe bújnak a lövéseink elől, kiabálással figyelmeztetik egymást, ha tárat cserélnek, addig visszavonulnak, fedezik egymást, stb. Igazi élvezet tehát a küzdelem velük. Persze nem csak emberekkel kell felvenni a harcot, jó néhány szörny is akad, némelyikük bizony elég kemény ellenfél, de a rendelkezésünkre álló rengetegféle fegyver birtokában van esélyünk ellenük.

Ennyivel még nem érték be a programírók, betettek még egy pár főellenséget is, akik ellen sokszor nem is csak a fegyvereinket kell és lehet használni, hanem szükség van a találékonyságunkra is.

Erre amúgy is sokszor van szükség, mivel az egyes pályákon való továbbjutáshoz nem elég mindenkit lekaszabolni és néhány piros, zöld, stb. kulcsot begyűjteni, itt bizony ész is szükségeltetik. Tehát egyesíteni kell magunkban Rambó és Poirot legjobb képességeit, mert a logikának éppúgy nagy szerep jut a játékban, mint a tűzharcnak.

Azért nem kell megijedni, nem megoldhatatlan feladatok elé állítanak minket, mindössze arról van szó, hogy csak néhány kisebb, de nagyon ötletes megoldás után juthatunk csak tovább.

Ilyen volt például, amikor egy szobában végre működőképessé tettem egy lézerágyút, bekapcsoláskor egy védőpajzs ereszkedett elé, és a sugár semmilyen kárt nem tett semmiben sem. Körülpillantva azonban egy táblát vettem észre, amin egy figyelmeztetés állt: Tilos a védőpajzs akadályozása. Nosza rögtön egy ládát alátoltam, a pajzs megakadt, így a lézerágyú lyukat robbantott a falba, amin tovább lehetett menni.

Néha szükségünk van a tudósok, vagy a biztonsági őrök segítségére is, mivel bizonyos ajtókat csak velük tudunk kinyitatni. Bizonyos pályákon pedig még meg is kell védeni őket, nehogy valamelyik forrófejű kommandós kinyírja, mielőtt segíthetne nekünk.

Azt hiszem már ennyiből is kiderült, hogy rendkívül változatos a játék menete, a kalandjátékok elemeit ötvözték a megszokott Quake stílussal, s mindez egy remek hangulatú játékot eredményezett.

Az irányítás már a hasonló játékokban megszokott módon történik, egy-egy új dolog van csak benne, de ezeket könnyedén el lehet sajátítani a gyakorló misszióban.

Amikor még csak az OEM verzióval játszottam, megállapítottam, hogy milyen hosszan enged játszani, manapság már hozzászokott az ember a rövidke, egy-két pályás előzetesekhez. Nos, a full verzió megismerése után elmondhatom, hogy ez a "demó" is egy rövid ízelítő volt csak, mivel a teljes játéknak talán, ha a 3-4 %-át mutatta be, aki nekikezd a Half-Life-nak, több napos játékra számítson.

Egy kis segítség: a cheat kódok használatához a -console paranccsal kell indítani a játékot, ekkor a már megszokott ~ lenyomásával mehetünk be a konzolba, és itt lehet egyebek mellett a cheateket is beírni, bár szerintem nagyban lerontja a játék élvezetét ezek használata. de azért íme néhány közülük:

/god	sérthetetlenség
/noclip	falon átjárás
/fly	repülés

Összegezve a benyomásokat, szerintem a Half-Life-fal legenda született, sajátos, új világot teremtett, a már korábban meglévő ötleteket ügyesen ötvözte saját egyedi újításokkal. Minden Quake rajongónak kötelező darab! Bízom benne, hogy rövidesen folytatni fogják, szívesen végigjátszanék még egy-két új küldetéssorozatot ebben a stílusban.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

93%
Pozitívumok
  • Izgalmas történet, változatos helyszínek
  • Okos ellenfelek
  • Segítőtársak a harcban
Negatívumok
  • Hosszú töltögetések
  • Egy-két apró grafikus engine-hiba

Half-Life

Platform:

Fejlesztő: Valve

Kiadó: Cendant Software

Megjelenés: 1998. november 8.

Minimális rendszerigény: Pentium 133, 16 MB RAM

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

Germinator
Germinator [29856]
na ezt most honnan szedted elő?
lipopulana
lipopulana [1]
segitség kéne nem tom le hozni a consolt ajátékban lécci kűlgye el valaki hogykel az imail cimemre:zsocca13@freemail.hu ra nagyon kőcce amugy naon kira játék csá:-):-):-):-):-):-)
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (3 db)