25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Előzetes

Battlezone II

Írta: Đuke

Talán sokan emlékeznek a (méltán) nagysikerű Battlezone-ra, mely egy többnézetből vezérelhető stratégia/akció/szimulátor program volt. Azok, akik nem ismernék a programot, esetleg könnyedén legyinthetnének, mondván: abból a játékból, mely ennyi típusnak próbál megfelelni, biztosan nem sül ki semmi jó. Nos, ők tévednek. A sikeres programok zöme nem kerülheti el, hogy előbb-utóbb folytatás ne szülessen belőlük. A filmvilággal ellentétben a számítógépes játékprogramok esetében a folytatások rendszerint tényleg jobban sikerülnek, mint ez elődök. Ez a helyzet a most ismertetésre kerülő Battlezone II esetében is.

A történet nagyon röviden a következő: egy értékes és addig ismeretlen anyag jutott a földre (az ún. "organikus" fém) meteoreső következtében. A világ két szupernagyhatalma az Egyesült Államok és a kommunista Szovjetunió természetesen rögtön egymás torkának estek a ritka természeti kincset illetőleg. Annak érdekében, hogy megtalálják és szabályozzák ezt a bio-fémet, az amerikaiak létrehozták a National Space Defense Force-ot (NSDF), míg a szovjetek Cosmo-Communist Army-t (CCA). Mindkét fél olyan űrhajók fabrikálására használta fel az anyagot, amellyel még távolabb tudtak utazhatni az űrben, így még több titkos küldetést tudtak véghezvinni, és még több bolygót tudnának elfoglalni. Ezzel vették kezdetüket a Bio-Háborúk, melyben mindkét fél a naprendszerünkben lévő bolygók és holdjaik teljes irányításáért harcolt. Eközben egy amerikai kutató - Braddock - felfedezi, hogy ez az anyag emberi hússal vegyítve különös reakciót képez. A kísérletei végén a "Project Pedigree" nevet adta kutatásának eredményének, melynek a lényege, hogy katonák és ennek a szuperanyag segítségével létre lehet hozni ún. "szuperkatonákat". Ezek a katonák felülmúlták kísérletezőik minden várakozását, így tovább folytak a kísérletek, hogy a szuperkatonák fölött még nagyobb irányításra tegyenek szert. A háború végül is befejeződött, de egyik fél számára sem megfelelő eredménnyel. Az amerikaiak oldalán azért nem, mert ezek a katonák csak kísérleti alanyok voltak döntő csapást nem tudtak mérni a szovjetekre (nem is beszélve, hogy a katonák gyára időközben fel lett robbantva). A katonák kikísérletezése természetesen tovább folytatódott. Nem sokkal ezután e katonák irányítása rossz kezekbe került, mégpedig Burnsébe, aki a katonákat egy kolóniába transzportálta, a Dark Planetre, ami egy naprendszeren belüli, de addig ismeretlen bolygó. Eközben a katonák eredeti kikísérletezőjét, Braddockot előléptették, amikor különös jeleket fedezett fel, melyek a Dark Planet-ről érkeztek. A felfedezésük érdekében a Viking és Mariner űrprogramot indították el, melynek során fény derült Burns tevékenységére a Dark Planeten... Bradockék azt hitték, vége az egésznek, de a rosszak visszatértek, hogy folytassák a harcot.

Röviden tehát ennyi a történet, de talán a játék megvalósítása sokkal lényegesebb. Az egész játék majd három részből fog állni (a 3. rész két részre osztva), mely tulajdonképpen a már fent említett történet további szakaszit fogják képezni. A játék során - ami manapság szinte már elengedhetetlen - lehetőség lesz (állítólag garantáltan cheat-mentes) többjátékos, maximum 8 személyes üzemmódra is, melyek tartalmazni fognak csapat deathmatch-et, csapat stratégiai és játékosok a gép elleni opciókat is. A demóval játszva azt kell mondanom, hogy ez a program nagyon szép, élethű és gyors lesz. Feladatunk kb. ugyanaz lesz, mint az első részben, tehát a stratégiai és az akcióelemek kb. ugyanolyan arányban lesznek vegyítve, mint a program elődjében, azonban fel kell hívnom a figyelmet a különbségekre is, melyek - folytatásról lévén szó - igen jelentősek. A Battlezone minden tekintetben felülmúlja elődjét. A grafikai megvalósítás nagyságrendeket javult, sokkal szebb lett az egységek és a táj kidolgozottsága is. Több helyszínen lehetünk, hisz míg az első részben csak föld és láva volt, itt a víz is bejön, az első részhez képest az épületekbe be is tudunk menni, nem is szólva, hogy a személyes fegyverzetünk az első részben szerepelt 1 db.-ról (sniper rifle) 3-re ugrik (sniper rifle, demolition charge, bazooka). Ezeket majd akkor tudjuk használni, ha elhagyjuk a gépezetünket, és gyalog akciózunk tovább (ekkor átváltunk ilyen first personos emberszimulációra), ám ebben az esetben a fegyverarzenál kibővítésén kívül még mozgásunk is kibővül, hisz (az előző részhez képest) lehetőségünk lesz ugrani és oldalazni is. Természetesen az elfoglalható világok is megváltoztak, hisz míg az első részben csak üres holdak voltak, addig a Battlezone II-ben élettel teli földek vannak növényekkel, sziklákkal és élettel arról nem is szólva, hogy itt már a csapatok nemcsak egy, hanem többféle fegyvert is tudnak használni. A többféle jármű, nagyobb intelligenciával rendelkező élőlények, tereptárgyak, emberevő állatok, élethűbb részletek (pl. kilőhető fák) és a sok más apróság teszi még élvezetesebbé a szerintem amúgy is határozottan sikergyanús programot.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!