A PlayStation változat után nemsokára megérkezik PC-re is a harmadik, és egyben talán utolsó Resident Evil. Az új részben ismét Racoon City-ben, az erdei kisvárosban teszünk - nem éppen vidám - látogatást. A történet néhány órával az első epizód után, de még a második rész előtt játszódik. A főhős a már jól ismert Jill Valentine, akinek akad egy segítője is, Carlos, a tapasztalt kommandós személyében. A két főhős együtt próbál menekülni, nyomukban sok-sok zombival és Nemesis-el, akivel a játék során többször is alkalmunk nyílik megküzdeni.
A sorozat eddigi darabjaihoz képest több új fegyver kerül majd az arzenálunkba, úgymint az M4A1-es automata gépfegyver, az S&W M629C (ismertebb nevén .44-es Magnum), M92F pisztoly, de itt lesz még a Counter Strike-ból és a Rainbow Six-ből már megismert Benelli M3S Shotgun, melynek egy lefűrészelt csövű változatával is találkozhatunk majd. Persze nem maradhat ki a sorból a HK-P aknavető sem, mellyel ismét hatalmas vérengzést csaphatunk a zombik között. A fegyverek tekintetében nagy újítás lesz, hogy a lőszerek nagy részét saját magunknak kell elkészíteni a megfelelő szerszámok segítségével. De nem muszáj mindig a fegyvert használni, ugyanis három új mozgásfajta is belekerült a játékba, mellyel könnyedén kicselezhetjük a támadóinkat. Az első a félreugrás, a második a guggolás, a harmadik pedig a gyors hátrafordulás, ami leginkább a menekülésnél lehet hasznos.
Az előzetes képek alapján a grafika nem változik túl sokat az eddigi részekhez képest. Ugyanúgy megmaradtak a gyönyörű rajzolt hátterek, és a aprólékosan kidolgozott szereplők. Az intro ismét izgalmas és magával ragadó. Az átvezető animációk egy szóba összefoglalva: profi munkák, melyek simán felveszi a versenyt a Final Fantasy VIII videóival.
Egyes szóbeszédek szerint nem sokkal a harmadik rész után rögtön jön a folytatás. Ezt az információt a Capcom még nem erősítette meg, viszont nem is cáfolta. Viszont jobb, ha készülünk a nyár végére, mert a rémálom folytatódik!