A hagyományos kalandjátékok kedvelőit nem nagyon kényeztették el a kiadók az utóbbi időben, a sok akció és stratégiai program mellett teljesen a háttérbe került ez a stílus. Talán csak a Gabriel Knight 3 és a Discworld Noir volt említésre méltó az előző évben. A Hasbro viszont az ECTS-en bejelentette, hogy megszerezte a jogot a Simon the Sorcerer sorozat harmadik részének kiadásához, melyet a Headfirst Productions fog fejleszteni.
A Simon the Sorcerer 3D teljesen új, címéből is láthatóan 3D-s engine-t kapott, ami jelentős újítás a korábbi részek 2D-s motorjához képest. A szereplők mind 3D-sek lesznek, mégpedig több mint 80 különböző figurával találkozhatunk a játék során. Emellett persze a környezet is három dimenzióban jelenik meg, így a játék megjelenésben várhatóan sokban fog hasonlítani az előző év kalandjátékaira. Persze grafika területén teljesen más stílust képvisel a program, mely egy fantáziavilágban játszódik, így a helyszínek színesebbek lesznek, mint a Discworld Noir kissé komor hangulata, illetve a GK3 realiszikusságra törekvő megjelenítése. Az irányítás viszont a megszokott point-and-click stílusú lesz.
Az előző részekben a fiatal Simon akarata ellenére keveredett a mágia világába, amikor Calypso, az idős varázsló megidézte őt, hogy segítségére legyen a gonosz Sordid elleni harcban. A második rész végén Sordid elrabolta Simon testét világuralmi terveinek megvalósításához. Az új részben Simon teste és lelke ismét egyesül, mégpedig egy azték templom tetején. Simon teljesen zavarodottan tér magához, de hamarosan megjelenik egy kis tündér, aki segítségére lesz a kezdetekben, elsősorban a játék irányításának elsajátításában, de különféle tanácsokat is fog neki adni.
A templomból kijutva levelet kapunk Calypsotól, aki arra kér, keressük meg őt és új szövetségesét, Melissa Leget a közeli Poliganis városban, mivel úgy tűnik, sikerült megtalálniuk számára a hazavezető utat. Már a városba eljutás se lesz egyszerű feladat, a folyó felett átvezető hidat ugyanis lerombolták. Miután kerülőúton sikeresen eljutunk Poliganisba, egy feladatot kapunk: keressük meg Swampyt, akivel az előző részekben már találkozhattunk. A későbbiekben kiderül többek között, hogy Melissa egy álruhába bújt varázslótanonc, aki Sordid kérésére tévesztett meg és használt ki minket. A gonosz legyőzéséhez Simon újabb feladata a Panteon Négy Hősének megtalálása lesz. Csakhogy fény derül arra, hogy addigi kalandjai során Simon mindegyikükkel találkozott már, és - általában véletlenül - megölte vagy elvarázsolta őket. Tempest herceget például egy boszorkány kunyhójából történő szökés során véletlenül békává változtatta. Ez a példa is mutatja, hogy a játék sztorija ezúttal is humoros lesz.
A történet során persze rengeteg megoldandó feladat vár ránk, melyekhez különböző tárgyakkal kell kombinálnunk. Mivel nincs nagy konkurencia a téren, így a stílus kedvelőinek körében mindenképpen sikerre számíthat a játék, a történet tekintetében mindenképpen mulatságos programra számíthatunk, így a fő kérdéses pont még az engine marad, melytől az egyszerű kezelhetőség függni fog. A Simon the Sorcerer 3D a tervek szerint áprilisban jelenik meg.