26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Előzetes

Soldier of Fortune

Írta: Đuke 1 hozzászólás

Manapság a third personos akciójátékok mennyiségükben (de nem feltétlenül minőségükben is) jóval a first personos programok fölött vannak. Valahogy úgy tűnik, hogy mióta Lara Croft "megszületett", a software gyártó cégek inkább ebbe a stílusban látnak több fantáziát. Az eladási mutatók is nyilván őket bizonyítják, hisz különben nem lenne ez a nagy dömping ebből a stílusból. A Doom-szerű emberszimulátorok háttérbeszorulásának okát én elsősorban ebben az új stílus felbukkanásában látom. A most ismertetésre kerülő programról képeket már láthattatok a PC Dome-ban, ám úgy gondoltuk, hogy a képek alapján a játék megérdemel egy kicsivel több figyelmet.

A Soldier of Fortune-höz a címet az azonos nevű amerikai magazin, a világszerte történő katonai eseményekről, bevetésekről és egyéb akciókról szóló lap adta (a készítők licenszelték ezt programjukhoz).

A háttértörténet nem túl bonyolult, de azt hiszem nem is ebben van a vitamin, sokkal inkább a játék megvalósításában (amiről még nem tudok írni). Minket az amerikai kormány bérelt fel, olyan feladatok megoldására, teljesítésére, melyeket ők - valamilyen oknál fogva - nem képesek véghezvinni. A mi feladatunk az lesz, hogy megakadályozzuk, hogy a négy nukleáris töltetet, a rosszfiúk illetéktelen célokra használják fel. A játék során 10 küldetésen és ezen belül 26 pályán kell végiglövöldöznünk magunkat szerte az egész világon, igen valósághű fegyverekkel és ellenfelekkel. A játék igen pörgős lesz, akciódús, látványos, melyet nem kismértékben fokoznak a játék közben felbukkanó filmszerű jelenetek. A játék engine-jét az erősen átalakított, ettől függetlenül túl modernek nem nevezhető Quake II motorja fogja alkotni. A grafikát természetesen 3D-s gyorsítókártyák fogják még jobbá és pergősebbé tenni (sajnos 3D software-emulálásra nem lesz lehetőség), mely a készítők ígérete szerint minden eddiginél látványosabb és élethűbb lesz. A játék 32 bites textúrákat is használni fog, ami ma még nem egy túl elterjedt dolog. Emellett a játékba építik a Raven saját fejlesztésű, ún. GHOUL renderelő rendszerét, mely például a fizika és a fények élethűségéről is gondoskodik. Az ellenfelek igen gazdagon és szépen lesznek animálva és, hogy ne legyenek fafejűek, arról az új MI rendszer fog gondoskodni. A Soldier of Fortune természetesen lehetőséget ad a többjátékos módra is, ami elmaradhatatlan manapság szinte minden programnál. A Deathmatch mellett Capture the Flag és egyéb játékokra is lehetőség lesz.

A Raven nem nevezhető egy túl termékeny csapatnak, de az általuk készített programok általában igen kellemetesre sikerültek. Remélem ezúttal sem fognak csalódást okozni.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Soldier of Fortune
  • Soldier of Fortune
  • Soldier of Fortune

HOZZÁSZÓLÁSOK

Rico
Rico [1]
Aki tudja írja meg nekem a Soldier of Fortune telepítés utáni belépőkódját! A segítségeteket előre is köszönöm.
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (1 db)